Smot 2. fejezet
11. Egy idő múlva, amikor Mose már felnőtt, kiment testvéreihez, és látta, hogy kényszermunkát végeznek. Meglátta, hogy egy egyiptomi egyik testvérét, egy héber férfit, ütlegelte. 12. Körülnézett, látta, hogy senki nincs ott; agyonütötte az egyiptomit, majd elrejtette a homokban. 13. Másnap is kiment, és akkor két héber férfit látott verekedni. Rászólt a támadóra: „Miért ütlegeled a felebarátodat?” 14. Ő így válaszolt: „Valaki vezetőnkké és bírónkká tett téged? Talán engem is meg akarsz ölni, ahogy megölted azt az egyiptomit?” Mose megijedt és azt gondolta: „Biztos kitudódott a dolog.” 15. A fáraó tudomására jutott a dolog és kerestetni kezdte Moset, hogy megölesse. Mose elmenekült a fáraó elől, és Midján földjén állapodott meg. Leült egy kút mellett. 16. Midján papjának hét leánya volt, vizet merítettek, és megtöltötték a vályukat, hogy megitassák apjuk nyáját. 17. Ekkor pásztorok jöttek oda, és elkergették őket. Mose felkelt, a segítségükre sietett, és megitatta juhaikat. 18. Amikor a leányok hazaértek apjukhoz, Reuélhez, az megkérdezte: „Hogyhogy ma ilyen korán megjöttetek?” 19. Azt felelték: „Egy egyiptomi férfi megvédett bennünket a pásztoroktól. Még vizet is merített nekünk, és megitatta a juhokat!”
Joszef halála után Egyiptomban véget ért az aranykor Izrael fiai számára, az új fáraó rabszolgasorba taszította az egykor privilegizált csoportot. A fiúgyerekekre kimondott halálos ítéletet Mose úgy kerülte el, hogy még csecsemő korában a fáraó lánya örökbe fogadta. A Tórából nem derül ki, hány évet töltött az egyiptomi udvarban és ott milyen oktatást kapott.
Amikor újra bekapcsolódunk a történetébe, a feltehetően fiatal felnőtt korban járó Mose három reakcióját ismerjük meg, olyan helyzetekben, ahol igazságtalanságot tapasztalt. Mindhárom szituációban különbözőképpen kezelte a konfliktusokat, az első eset különösen érdekes, itt ugyanis a későbbi törvényadó Mózes mind erkölcsi, mind zsidó jogi szempontból megkérdőjelezhető módon jár el.
11. kiment testvéreihez – A szöveg többször is a testvérek kifejezést használja, hogy hangsúlyozza a fáraó udvarában nevelkedett Mose kötődését hozzájuk és szolidaritását Izrael népével.
Ütlegel – Mose reakciójából kiindulva logikus feltételezni, hogy brutális verésről lehetett szó, ami a héber férfi életét fenyegette.
12. Körülnézett, látta, hogy senki nincs ott – Megállapíthatatlan, hogy segítséget remél, és azért nézett körül, vagy arról akart megbizonyosodni, hogy nincs-e tanúja a tettének. Mose tudatában volt, hogy megszegi az egyiptomi törvényeket, de a vészhelyzetben fontosabbnak tartotta a héber testvérének megmentését, mint a jogkövető magatartást. Mose önbíráskodását könnyű rendkívüli körülmények között meghozott, azok fényében igazolható döntésnek tekinteni, hasonlóan ahhoz, mintha valaki bírósági ítélet nélkül ölt volna meg egy áldozatát kínzó nyilast, a hagyományos magyarázók véleménye mégis megoszlik arról, hogy Mose helyesen járt-e el. Noha a legtöbb kommentátor igazolja erkölcsi és vallási szempontból a döntést, több forrás kritizálja, és van olyan midrás is, amelyik azzal magyarázza, hogy Mose élete végén nem léphet be a Szentföldre, hogy ez a büntetése az egyiptomi megöléséért.
Agyonütötte – Ugyanaz az ige, amely az előző versben is szerepelt.
13. támadóra – Szó szerint: a gonoszra. A héber rásá szó gyakran jogi termimusként a törvényszegőt jelöli.
14. ütlegeled a felebarátodat – Ismét az előző versekben használt ige. A felebarát (reá - רע) szó a Tórában bizonyos kontextusban – mint itt – egyértelműen zsidót jelöl, máskor jelölhet nem zsidót is.
Biztos kitudódott a dolog – Mivel senki nem volt jelen az esetnél, a legvalószínűbb megoldás az, hogy a bántalmazott zsidó mesélte el megmenekülése körülményeit, és a hír elterjedt.
15. Midján földjén – A midjániták Ávráhám Szárá halála után elvett felesége, Keturá leszármazottai, egy félnomád törzsszövetség tagjai, akik hol jobb, hol rosszabb viszonyban voltak Izrael fiaival.
16-17. – A kútnál történtek idézik Jákov történetét (Beresit 29:1-12). Ő is menekülőben volt, a kútnál találkozott későbbi feleségével, aki a nyáját jött itatni, és akin segített a pásztorokkal szemben.
18. apjukhoz, Reuélhez – A Reuél név jelentése: Isten barátja, a 14. versben szereplő reá, felebarát szóból származik. Mose apósa több néven (Reuél, Jitro, Chovev) is szerepel a héber Bibliában. A hagyományos értelmezők szerint egy személyről van szó, akinek több neve van, a modern Biblia-kutatók szerint több párhuzamos hagyomány létezett egymás mellett, és a különböző szövegekben más-más volt Mose apósa.
19. egyiptomi férfi – Valószínűleg az öltözéke és a nyelvhasználata miatt vélték Moset egyiptominak.
Nemzetközi kommentár
michael paley rabbi
kommentárja
Mose az új Jákov: az örökség átvétele
Eredeti kommentár: J. J. Gross
Az egyiptomi palotában felnövő fiatalember úgy válik Izrael népének tagjává és vezetőjévé, hogy az ő esetében megismétlődik Jákov felnőtté válásának története.
Jákov szelíd, sátorban ülő fiatalember volt, akit édesanyja a széltől is óvott. Igazi élettörténete hirtelen váltással indul. Az elkényeztetett fiú a balul elsült csalás, Ézsau áldásának megszerzése után egyedül, hajléktalanként tölti első felnőtt éjszakáját Bét-Élben. Ezt követően majdnem másfél évtizedig dolgozik kizsákmányoló, csaló nagybátyja szolgálatában, súlyos próbatételek során érik felelős emberré. Az első pillanat, amikor a sarkára kell állnia, akkor érkezik el, amikor megérkezik Lábánékhoz. Egy lánnyal fut össze, aki épp nem tudja megitatni a jószágait, mert nem tudja senki leemelni a követ az itatókút kávájáról. Ő pedig, a vékonydongájú otthonülő, nekidurálja magát és egymaga legördíti. Szerelem első látásra, a férfiasságát bizonyító Jákov gyengédségéről is gyorsan tanúbizonyságot tesz, Ráhel korai haláláig semmi nem választhatja el őket, ha házasságukat van is mód késleltetni, a kivételes erejű érzelmi kötődés, amely már a kútnál megszületik, mindvégig megmarad köztük.
Mose szintén jólétben és biztonságban nő fel a fáraó udvarában, szintén menekülni kényszerül egy igen ambivalens cselekedetét, a munkafelügyelő agyoncsapását követően. Aztán pedig szintén találkozik egy itatni készülő pásztorlánnyal, akinek segítenie kell, ismét csak egy kútnál. El kell űznie azokat, akik miatt nem tudja megitatni az állatait. A pillanat, a helyzet, a két ember viselkedése, háttere döbbenetesen hasonló. Ahogy bizonyos tekintetben a jövőjük is. Mindkettejüknek pásztorrá kell válniuk, szó szerinti és átvitt értelemben is. Nyájak terelgetőjévé, vagyis vezetővé.
Mose ráadásul mindeközben Izrael népéhez is csatlakozik, a néphez, amelynek vezetője lesz. Amikor útra kel, szinte még egyiptomi, így, egyiptomiként referál róla leendő felesége, a pásztorlány, Ciporá is édesapjának megismerkedésük után. És
Mose úgy válik zsidóvá és egyúttal zsidó vezetővé, hogy átéli, megismétli élettörténete során az alapító, Jákov-Jiszráel élettörténetét, annak formatív eseményeit. Mose úgy lesz zsidó vezetővé, hogy ő lesz az új Jákov, ezzel lép be népe történetébe.
Újjáéli, a jelenbe emeli, követi és megváltoztatja a hagyományt, láncszem lesz a nemzedékek láncában. Mindezt még szebbé és bonyolultabbá teszi, hogy az, akivel újra átéli Jákov történetét, Ciporá maga nem zsidó, mégis ő lesz az új Ráhel a történetben.
A szerzőről
J. J. Gross reklámszövegíró, 2007-ben Izraelbe költözött, a Héber Egyetem hallgatója, rendszeresen ír Tóra-kommentárokat a Times Of Israel nevű újság blogfelületén.
Kommentár forrása: https://blogs.timesofisrael.com/shemot-striking-parallels-between-moses-and-jacob/
kommentárok
Kántor Anita,
az Abraham Geiger Kolleg Potsdam rabbihallgatója
„Körülnézett, látta, hogy senki nincs ott; agyonütötte (agyoncsapta) az egyiptomit, majd elrejtette a homokban.” (Smot 2:12)
A hetiszakasz beszámol róla, hogy Mose akkora csapást mér az egyiptomi rabszolgafelügyelőre, hogy az belehal. A történet elemzését leginkább egy érdekes nyomozáshoz hasonlítanám, mely egyetlen szó értelmezésén alapul: agyoncsapta. A kommentátorok azt vizsgálták, hogy a Tóra szűkszavú leírása alapján megállapítható-e az elkövető bűnössége.
A héber (máke (מכה szó jelentése magyarul üt, csap (ige), ütés, csapás (főnév). A Magyar Nyelv Értelmező Szótára a „csapás” szót valaki vagy valami elleni erélyes, erőszakos, kíméletlen (fegyveres vagy más eszközzel, módon történő) támadásként írja le.
Mose ügyében a csapás motivációja lehet a fő kérdés. Elsőre úgy tűnik, hogy felháborodásában, hirtelen haragból, meggondolás nélkül sújt le az egyiptomira, más interpretációk szerint kifejezetten azzal a szándékkal tette, hogy megölje.
Az esemény leírása - „körülnézett, látta, hogy senki nincs ott” az utóbbi állítást támasztja inkább alá -, mondhatjuk, hogy ha Mose biztos lett volna abban, hogy az egyiptomi meggyilkolja a zsidó rabszolgát, nem törődött volna azzal, ki látja, habozás nélkül rohant volna a megmentésére. Tehát, feltételezhető, hogy átgondoltan csapta agyon az egyiptomit, majd elrejtette a tetemet... Mose bűnössége egyértelmű? Maimonidész azt írja, hogy nem Mose az elítélendő bűnös, hanem az egyiptomi, aki egy ártatlan zsidó életére tört. Mose csak igazságot szolgáltatott.
Rabbi Slomo ibn Aderet (13. sz.), Náchmánidész tanítványa, szerint Mose önbíráskodott, és szerinte ezzel vádolta meg később Moset Dotán és Ávirám, akik fellázadtak ellene.
David Zvi Hoffman rabbi viszont azt állítja, hogy az emberi jogok megsértése olyan mértéket öltött Egyiptomban, hogy a jogi normák nem voltak alkalmazhatóak. Véleménye szerint az egyiptomi életének meghagyása csak fenntartotta volna a zsidó rabszolgák kiszolgálatottságát, az ő életüket veszélyeztette volna.
Rabbi Saadja Gaon (9. sz.), bár problémásnak ítélte Mose eljárását, ugyanakkor nem látta benne az előre megfontolt szándékot.
Az egyik midrás szerint az ítéletet végül az Örökkévaló hozta meg: Mose minden jó cselekedete ellenére azért nem léphetett be az Ígéret földjére, mert megölte az egyiptomit. Mint látjuk, a kommentátorok véleménye erősen megoszlik Mose bűnösségét, annak mértékét illetően, így nekünk magunknak kell kialakítani az állaspontunkat arról, hogy lehet-e ítéletet hozni Mose ügyében.
Cernov Mircea,
a Mozaik Zsidó Közösségi Hub igazgatója
„Valaki vezetőnkké és bírónkká tett téged?” Ezek az első szavak, amelyeket egy másik zsidó intéz Moséhez, aki akkor még maga sem tudta, vagy legalábbis még nem volt teljesen tudatában annak, hogy a válasz igen, valaki vezetővé tette. Mose a zsidó nép egyik nagy vezetője lett.
Legitimitását zsidó vezetőként zsidók kérdőjelezték meg, egy nappal azután, hogy egy zsidó életét megmentette. Sokáig kételkedett is magában, próbálta elkerülni a vezető szerepet és az azzal járó felelősséget.
Talán érezte, hogy zsidónak lenni nehéz, a zsidók vezetőjének lenni még nehezebb, talán lehetetlen is.
Mose, az egyiptomi herceg, választhatta volna a kényelmet és a bőséget, de az egyéni érdekei és a saját magával való törődés helyett úgy döntött, hogy inkább a népével törődik. Mose, a közösségvezető vállalta a kockázatot és cselekedetei következményeit. Menekült lett belőle, bizonytalanságban és szerényen élt, viszont hű maradt azokhoz az értékekhez, amelyek révén meg tudott maradni önmagának, és nem tért le a saját útjáról.
Mose azt kérdezte Istentől: Ki vagyok én (Mi ánochi)? A belső vívódásai, a dilemmái sokáig kísérték és zaklatták. Nem hagyta nyugodni a kérdés, hogy ki ő és mi a dolga az életben. Később megértette a szerepét, kezdetben ösztönös cselekedetei tudatos döntésekké váltak. Identitása megszilárdult, és a sok megpróbáltatás és viszontagság ellenére kételyek nélkül vált a zsidó nép vezetőjévé.
A társadalomban lezajló változások legtöbbször informális vezetők cselekedetei révén valósulnak meg. (Ez legtöbbször nem tudatosan vállalt vezetői szerep.)
Az ő legitimitásukat is gyakran megkérdőjelezik közösségi és politikai környezetükben, és túl sokszor menekültként, bizonytalanságban és súlyos megpróbáltatások között kell folytatniuk a munkájukat. Áldatlan körülmények között tesznek a változásért, egy jobb és igazságosabb közösség és társadalom létrejöttéért. Egy olyan közösségért és társadalomért cselekszenek, amelyben a szabadság (ideértve a zsidó identitás szabadságát), a törődés, a szolidaritás, a szociális biztonság és a hozzáférés olyan értékek, amelyek előnyt élveznek az egyéni szükségletekkel szemben. Ezek az először csak személyes értékek és cselekvések a szociális és a kollektív érdekek részeivé válnak, és onnantól már ezek formálják a közösségi és társadalmi változás vezetőinek önmeghatározását. Az ilyen vezetőknek Mose a példaképe.
