Vájikrá 25. fejezet
1. Az Örökkévaló szólt Moséhez a Szináj hegyen, és azt mondta: 2. Szólj Izrael gyermekeihez és mondd meg nekik: Amikor bementek abba az országba, amelyet nektek adok, akkor tartson a föld sábátot az Örökkévalónak. 3. Hat éven át vesd be meződet és hat éven át metszd meg szőlődet, és takarítsd be a termését. 4. A hetedik évben teljes pihenés sábátja legyen a földnek, az Örökkévaló sábátja. Meződet ne vesd be, szőlődet ne metszd meg. 5. A termést, mely az aratás után szabadon nőtt, ne arasd le és metszetlen szőlőd szőlőszemeit ne szedd le. Teljes pihenés legyen a földnek. 6. A föld sábátjának termése legyen eledelül nektek, szolgádnak, szolgálólányodnak, és a veled lakó bérmunkásodnak, 7. nyájadnak, és a vadállatnak, amely az országodban él, a föld minden termése legyen eledelül.
A Vájikrá 25. fejezetében található törvénygyűjtemény az ókori Izrael törzseinek, klánjainak és egyéneinek a földtulajdonlásra vonatkozó jogait szabályozza. Az alapelv az volt, hogy mivel a Tóra szerint Izrael országának földje Izrael Istenének tulajdona, így a népet csak örökké tartó birtoklási jog illeti, de valós tulajdonjogot nem szerezhet, azaz a földbirtok csak ideiglenesen elidegeníthető, és minden ötvenedik évben visszakapja az „eladott” föld tulajdonjogát az eredeti birtokos. (A teljes eladás joga csak a valódi tulajdonost – Istent – illetné meg.) Hasonlóképpen feltételhez kötött volt Izrael gyermekeinek szabadsága is: az Örökkévaló megszabadítja őket Egyiptomból, ahol földbirtok nélküli, idegen rabszolgaként éltek, szövetséget köt velük Szináj hegyén, közösségi törvényt és hazájukul szolgáló országot ad nekik, de ennek velejárójaként az Örökkévaló szolgái lesznek, és Ő szabályozza életüket.
Hét évente rendkívüli, elsősorban a földbirtokra és a gazdasági tulajdonra vonatkozó törvények léptek érvénybe:
a termőföldet pihentetni kellett, az adósságuk miatt magukat rabszolgának eladó izraelitákat szabadon, a kölcsönöket pedig el kellett engedni. A sábát év törvénye mind mezőgazdasági szempontból, mind a társadalom jólétének szempontjából fontos volt.
A minden hetedik évben megtartandó pihenőév törvénye a Tóra három különböző helyén szerepel, mindenhol más-más hangsúllyal. A Smot 23:10-11 elsősorban a mezőgazdasági aspektusra, azaz a földművelés tilalmára koncentrál. Az ott említett smitá év, a többek között „ugaron hagyni” jelentésű lehásmit igéből származik, és a föld pihentetésére vonatkozik, ami az ókori mezőgazdasági viszonyok között szükséges volt a termőföld minőségének megőrzéséhez. A Dvárim 15:1-6-ban említett smitá év parancsai nem a mezőgazdasággal foglalkoznak, hanem azt írják elő, hogy mindenki köteles elengedni minden hetedik évben az izraelita adósainak kölcsönadott pénzt. A sábát év kifejezés csak a Vájikrá 25-ben szerepel, ahol viszont nem olvashatunk a pénzkölcsönök elengedésének parancsáról. Az ellentmondásokat a hagyományos értelmezők azzal magyarázzák, hogy a három tórai hely kiegészíti egymást, a bibliakutatók szerint pedig más-más hagyományokból származnak.
A 21. századi olvasó számára mindenképpen érdekes értelmezési lehetőség, ha úgy tekintünk ezekre a törvényekre, mint amelyek egyfelől a természetes környezetünk megóvására, másfelől pedig a közösségünk tagjai iránti felelősségre köteleznek bennünket.
2. országba – A héber erec szó egyaránt jelent országot és földet. Az itt következő részben a fordítás a magyar nyelv logikáját kívánja követni, és annak megfelelően, amikor mezőgazdasági értelemben szerepel a szó, akkor földként, és amikor a tágabb területre vonatkozik, akkor országként fordítjuk.
akkor tartson a föld sábátot az Örökkévalónak – Izrael országa ebben a szövegben megszemélyesítve jelenik meg, és az is lehetséges fordítása a helynek, hogy „a föld pihenjen meg”, „a föld szüneteltesse a munkát”, mert a sábát szónak lehetséges jelentése a munkabeszüntetés és a pihenés is.
4. teljes pihenés sábátja – A fordítás itt Baruch A. Levine értelmezését követi, aki szerint a héber (sábát sábáton) szókapcsolat szuperlatívusz, melynek jelentése: „a legnagyobb pihenéssel járó munkabeszüntetés”.
5. A termést, mely az aratás után szabadon nőtt – A héber (szápiách) szó azt a termést jelöli, amely természetes módon nőtt ki az előző év betakarítása során lehullott magokból.
6. veled lakó bérmunkásodnak – a héber kifejezést (szechirchá vetosávchá) Robert Alter fordítását követve nem két kategóriaként (bérmunkásodat és lakosodat), hanem egy összetartozó fogalomnak fordítjuk. Egyébként mindkét kifejezés jelentése a kontextustól függően változhat, a száchir általában földbirtok nélküli bérmunkást jelentett, a tosáv szó, pedig általában olyan más népből származó munkásokat vagy kereskedőket, akik Izrael népének földjén telepedtek le, és akik általában a föltulajdonos területén laktak.
A föld sábátjának termése legyen eledelül nektek – A hetedik évben természetes módon növő termés tulajdonos nélküli termésnek számított, így mindenki leszedhette – akár a földbirtokos is, csak különleges tulajdonjogok nem illették meg, hanem ugyanolyannak számított, mint bárki más a sábát évet megelőző és követő hat-hat évben.
7. annak minden termése – Egyaránt vonatkozhat a földre és a sábátra, mivel mindkettő nőnemű főnév, és az „annak” szónak megfelelő héber ragból csak az derül ki, hogy nőnemű szóra vonatkozik.
Nemzetközi kommentár
michael paley rabbi
kommentárja
Mindig aktuális kötelességek: Isten mint háztulajdonos
Eredeti kommentár: Yedida Eisentat
A Behár hetiszakasz első mondata tudatja, hogy amit hallani fogunk, azt a Szináj hegyén nyilatkoztatta ki Isten Mózesnek, vagyis a honfoglalás előtt járunk, amikor a nép még a sivatagban tartózkodott. De miért volt olyan sürgős ebben a helyzetben tisztázni a földtulajdonlás szabályait?
Ez a talán leghíresebb középkori Biblia-kommentátor, Rási (Rabbi Slomo ben Jichák, 11. század) kérdése is. Mivel minden tórai parancsot és ezek minden értelmezését a Szináj-hegyén nyilatkoztatták ki, ebből az következik, hogy ezek mindig érvényesek és relevánsak voltak és lesznek számunkra, akkor is, ha sem földek tulajdonjogával nem rendelkezünk, sem szolgáink nincsenek.
A hetiszakaszban elhangzó parancsok legtöbbjét az fogja össze Yedida Eisentstat szerint, hogy
a legtöbb dolognak, amelyet használunk, nem vagyunk tényleges tulajdonosai. Nem csak a saját földünknek egyénekként, hanem magának az országnak sem. Az ország földje Isten ajándéka, de csak a használati jogot adja át és erre azzal emlékeztetjük magunkat, hogy időről-időről időre átengedjük, visszajuttatjuk számára.
Végső soron Isten „háztulajdonosként” mutatkozik meg számunkra ebben a hetiszakaszban Eisenstat metaforája szerint, minden önkorlátozásunk az Ő hatalmának elismerése. Izraelben a társadalmi viszonyokat Isten végtelenségének és a mi végességünknek a belátása kell, hogy szabályozza, a szombatév és a jubileumi év is erre emlékeztet, ahogy a szombattartás is Isten teremtő munkája iránti tiszteletünk kifejezése. A földi befolyás, hatalom, birtoklás korlátozásának alapja Isten végtelenségének belátásából ered. Ennek a „modelltársadalomnak” a megteremtése a feltétele nem csak annak, hogy ki-ki a saját földjén gazdálkodhasson, de annak is, hogy magát a népet megtűrje Izrael földje: „Tegyétek meg rendelkezéseimet és tartsátok be törvényeimet, azok szerint cselekedjetek, hogy biztonságban lakhassatok az országban” - áll a hetiszakaszban, a 25. fejezet 18. versében. Ebből a perspektívából nézve az tűnik a legnagyobb veszélynek, ha az ember önmagát és saját lehetőségeit képzeli korlátlannak.
Isten korlátlanságának belátásából pedig Eisenstat szerint következik, hogy az egyéni vagyonunk egy részét a közösségi vagyon „tartalékának” kell tekinteni, és ebből kell támogatni a közösség elszegényedett tagjait. A Tóra ezzel megparancsolja a közjóléti gondoskodás alapjait.
Rási szerint a babiloni száműzetés oka az volt, hogy Izrael népe nem tartotta be a sábátév előírását. Nem szabadították fel átmenetileg sem a földet művelésük alól, ezért Isten szabadította meg tőlük a földet, kényszerítette őket az elmaradt szombatévek betartására-pótlására.
A szociális kohézió felbomlása is mindig mindenkire nézve súlyos következményekkel jár végül, ahogy a természeti környezet kizsigerelése is, persze nem csak az elkövetőkre nézve, de talán ők sem fogják elkerülni saját pusztításuk következményeit.
A szerzőről
Yedida Eisentat a héber Biblia középkori kommentárjainak kutatója, az ortodoxia és a reformmozgalom közötti, „középutas” mászorti irányzat egyik legtekintélyesebb rabbiképző intézete, a new-york-i Jewish Theological Seminary oktatója.
A kommentár forrása: http://www.jtsa.edu/the-limitations-of-ownership
kommentárok
Háberman Zoltán,
az OR-ZSE Szociális munka és Társadalomtudomány Tanszékének vezetője
A sábát év a mezőgazdaságban ismeretes vetésforgó-elv egy változata, mely a föld állagának hosszútávú megóvását szolgálja. Ugyanakkor nem technikai eszköz pusztán, amely elősegíti, hogy jobb és több terményhez juthassunk. Az elv általános etikai üzenete talán a legfontosabb. A Tóra az emberiség számára üzen,
jobb világban élnénk, ha nem merítenénk ki, hanem kímélnénk környezetünket, magunkat és embertársainkat.
A sábát fogalom tulajdonképpen egy elv, egy társadalometikai koncepció. Elméletnek is nevezhetnénk, amely arról szól, hogy az ember ne zsigerelje ki sem magát, sem embertársát, sőt természeti környezetét sem. A judaizmus nem tartja helyesnek a kegyetlen rabszolgatartást, a kizsákmányolást. Ez az elv vonatkozik zsidókra és nem-zsidókra egyaránt, társadalmi státusztól függetlenül, az állatokra, és a föld védelmére is. A földnek is jár a sábát. Ez az elv, mely szerint tilos mindenkit és mindent végletesen kihasználni, a társadalmi igazságosság és a jótékonyság, és ezek a zsidó tanítás fundamentumai. A sábát koncepció, visszatérően, különböző formákban és nagyon határozottan jelenik meg a Tórától kezdve folyamatosan a judaizmusban, irányzatoktól és koroktól függetlenül.
A mózesi törvénykönyv a tulajdonjogot nem terjesztette ki a mezőgazdasági földbirtokra és a vetés szélére, sem az elszórt kalászokra, sem az eltévedt nyájra, sem a hetedik év termésére. Tehát az ember jövedelme, földje, javai, mindez Isten adománya, amelyet meg kell osztani másokkal. A sábát-elvszerint az egész társadalomnak a jótékonyság gyakorlására kell épülnie.
Azt az alapvető, univerzális, humánus és eredetileg zsidó elvet fekteti le a Tóra, hogy minden élőlénynek és még a földnek is szüksége van regenerálódásra, kíméletes bánásmódra. Ha kizsigereljük, kizsákmányoljuk, túlfeszítjük magunkat, környezetünket, akkor romlás, hanyatlás fog bekövetkezni. A fenntartható fejlődés egyszerű, kézenfekvő törvénye ez.
A munkavégzés sábáti tilalmának a mai napig hatással van a világunkra. A munkások, dolgozók csak több ezer évvel e kinyilatkoztatás után, sokszor véres harcok árán jutottak el a nyugati munkajog és foglalkoztatás-politikai elvek állami törvények által garantált alkalmazásáig. A ma természetesnek vett fizetett szabadság, pihenőnap, garantált bérezés jogelvei természetes követelmények a foglalkoztatáspolitikában, sok ezer évesek, gyökerük civilizációnk alapjáig nyúlik.
Szenthe Antónia,
a MAZSIHISZ Jáhád Közösségi Szolgálat programfelelőse
Nem élek a Szentföldön, nem vetek, nem aratok, szőlőt nem metszek, szolgám, bérmunkásom nincsen. Mit mondhatnak nekem ezek a parancsolatok? Kell, hogy mondjanak bármit? Nyilván, hiszen benne vannak a Tórában, amelynek hagyományaink szerint nincs fölösleges szava, és amelynek biztosan nincs külön-külön fejezete az olvasó lakóhelye, társadalmi helyzete és foglalatossága szerint.
Kérdezni mifelénk jogos, sőt tanácsos. A Hagada például négy fiúról beszél, jellemük abból ismerhető meg, hogy hogyan kérdeznek rá a széder este furcsaságaira.
A gonosz így: Miféle szertartás ez nálatok? - Fitymálva vonja ki magát a közösségből, nem követem a példáját. Nekem ne kívánják, hogy az Örökkévaló elvásítsa a fogam!
Az együgyű így: Mi ez? - Na, ennél azért bőbeszédűbb vagyok.
Az okos meg így: Mik ezek a tanúságtételek, törvények és parancsolatok, amelyeket az Örökkévaló Istenünk nekünk előírt? Neki magyarázd el az ünnep minden részletét. – Szép, de kinek van erre ideje?
A negyedik fiú kérdezni sem tud. Neki idézd föl az Írást: S meséld el fiaidnak azon a napon: ezt tette velem Isten, amikor kivonultam Egyiptomból. – Ez lennék én.
Miután kivonultam Egyiptomból, vagyis felelős ember lettem, aki a dolgait szabadon intézi, ezeket a parancsokat kaptam, hogy éljek:
- Minden hetedik évben hagyjam megműveletlenül a földemet. Ami művelés nélkül terem, abból vehetek, de nem arathatok. Azaz, hagyjak a föld terméséből másnak is, hogy élhessen ember, állat.
- Vadat a földemről el ne zavarjak, ehessen a termésből minden élőlény.
Vagyis, a Szombat mindenkié, aki él, mindegy, hányadik napon teremtette a Mindenható/az evolúció mely fokán áll, és milyen képességeket, lehetőségeket adott neki.
A Szombat gondoskodik minden élőlényről. Ezért én sem csak magamról gondoskodom, hanem óvnom, őriznem kell mindent, ami él. Mivel földnek is jár a Szombatév, a termőföld is él, tehát kíméletet érdemel az is. Gondoskodást érdemel az állat, még a vadállat is, hiszen él.
A több ezer éves Behár szakasz azt mondja, hogy az élet minden formája, a biodiverzitás, mint az élet alapfeltétele kíméletet érdemel, és felelősséggel tartozom érte. Ha betartottuk volna, most nem fájna a fejünk.
És még egy gondolat: a szöveg külön kiemeli a vetemények közül a szőlőt. Mint a jó bor barátja, ennek nagyon örülök, de miért emeli ki az írás a munkálatok közül pont a szőlőművelést?
Talán azért, mert bár nélküle is jól ellennénk, a szőlő, a bor a felüdülést, a megszentelt időt jelképezi. Ez a hetiszakasz arra is int, hogy se munkánkat, se pihenésünket ne hajszoljuk határtalanul. Tartsuk be a Szombat józan parancsát mindkettőben!
