Beresit 1. fejezet
1. Amikor Isten elkezdte megteremteni az eget és a földet, 2. a föld még formátlan és üres volt, sötétség volt a mélység felett, és Istentől származó szél lebegett a víz felszínén, 3. ekkor így szólt Isten: Jöjjön létre fény! És fény jött létre. 4. Látta Isten, hogy a fény jó, és elválasztotta a fényt a sötétségtől. 5. Isten elnevezte a fényt nappalnak, és a sötétséget éjszakának nevezte, lett este és lett reggel, első nap.
1.-3. AMIKOR ISTEN ELKEZDTE - A Tóra első versei értelmezhetők és ebből fakadóan fordíthatók, egy hosszú vagy több rövidebb mondatként, melyek mindegyike a teremtés egyes fázisait írja le. A jelen fordítás olyan hagyományos értelmezők, mint Rási és a modern angolszász zsidó fordítások tendenciáját követte, azaz egy hosszabb eseménysor leírásának tekinti a Tóra első mondatait. Rási megfogalmazásában:
Az ég és a föld teremtésének elején, mikor a föld még formátlan és üres volt – A Szentírás nem a teremtés eseményeinek sorrendjét akarja tanítani.
Ennek az értelmezésnek megfelelően, helyesebbnek tűnt a fenti fordítás magyarul – a zsidó és keresztény ill. keresztyén fordításokban egyaránt megszokott – „kezdetben teremtette Isten” szavak helyett. Az első szó ebben az értelmezésben nem az idő kezdetét – ami a jelenlegi emberi ismeretek alapján megismerhetetlennek tűnik – hivatott meghatározni, és épp ezért nem az univerzum történetének kezdőpontjára vonatkozik. Természetesen sokan úgy értik a Szentírás e sorait, mint amelyek a világ keletkezését kronológiai szempontból is leírják. Ez lehetséges, ám nem szükségszerű értelmezés.
MEGTEREMTENI – a héber bárá [ברא] ige a Szentírásban kizárólag az isteni teremtéssel kapcsolatban szerepel, épp ezért pontos eredeti jelentése meghatározhatatlan, hiszen csak ebben a kontextusban ismerjük a használatát. A későbbi korokban elfogadottá vált feltételezni, hogy egy olyan isteni aktusról van szó, amely eredményeként a nemlétezőből lett létező (creatio ex nihilo). Az emberi tapasztalat csak a létező dolgok átalakítását ismeri, így ez az értelmezés nem tartalmaz tapasztalati alapon megérthető információt.
ISTEN – Istenre a héber Szentírás számos szót használ, ezek egyike a többes számú alakban álló Elohim [א-להים]szó, amelyet ebben a mondatban egyes számú ige előz meg, így e név ehelyütt viszonylag problémamentesen összeegyeztethető a monoteizmussal. A teremtéstörténet más helyein az Elohim szó többes számra utaló nyelvtani környezetben is szerepel (pl. 1:26), és annak megmagyarázása, hogy ez hogyan egyeztethető össze a tiszta egyistenhittel, nem csekély kihívást jelent. A hagyományos értelmezők szerint a különböző Istennevek különböző isteni attribútumokra utalnak, az Elohim istennév például az igazságosságra. Szerintük a Tóra első két fejezetében található teremtéstörténetek ugyanannak az Istennek ugyanazt a teremtését mesélik el, de más-más szempontokat hangsúlyozva. A Biblia tudományos kutatói körében az a széles körben elfogadott nézet, hogy a Tóra első két fejezete két külön, egymástól jelentősen különböző teremtéstörténetet (1.1-2.3 és 2:4-2:25) tartalmaz, amelyekben az ókori héber vallási szemlélet egymással nem könnyen összeegyeztethető teológiai elképzeléseiről kapunk képet, és a különböző istennevek különböző istenfogalmak egymás mellett létezéséről tanúskodnak.
Egy modern kori zsidó filozófus, Jesajáhu Leibowitz azt hangsúlyozta, hogy a Tóra első három szava valójában semmi olyan információt nem szándékozik közölni, amely az ember tudásigényét hivatott kielégíteni. Az idő kezdete, a létező létrehozatala a semmiből, illetve Isten fogalma – ezek valamennyien olyan fogalmak, amelyek az ember számára nem értelmezhetők a tapasztalati világról szerzett ismereteink alapján. Szerinte a teremtéstörténet eleve nem kíván tudományos szempontból releváns információval szolgálni, hanem kizárólag azt a vallási üzenetet közvetíti, ami a mai napig meghatározó a hagyománykövető zsidóság jelentős része számára: az ember legfőbb feladata egy az emberi elme számára megismerhetetlen, transzcendens Isten a Tóra törvényei szerint történő szolgálata, egy olyan világban, amely – Istentől eltérően – legalábbis részben megismerhető tapasztalataink által. Leibowitz szerint tehát
félreértés természettudományos vagy
akár vallás-és történettudományos
információk forrását látni a Tórában.
FORMÁTLAN ÉS ÜRES – A teremtés itt található leírása tömör és szűkszavú, nélkülöz minden drámai elemet, és ebben jelentősen különbözik a közel-keleti teremtésmítoszoktól, amelyek általában az Istenek harcán keresztül mutatják be a teremtés történetét. A Szentírás más helyein (pl. Tehilim 104) találunk drámaibb, a mitológiai harcokat idéző leírásokat a Teremtés folyamatáról, de a Beresit 1. fejezetének leírása szerint a rend Isten akaratának megfelelően létrejön a káoszból (ami jelenthet formátlan ürességet is, és nem feltétlenül azonos a nem-létezővel). E történet szerint a fény, a szárazföld és a rend áll szemben a korábban létező sötétséggel, a vízzel és a rend hiányával. Bár a creatio ex nihilo elve vált elfogadottá a zsidó teológiában, de a rabbinikus források között még találunk olyan véleményt, miszerint Isten a primordiális anyagból teremtette a világot (Beresit rábá 1:5).
ISTENTŐL SZÁRMAZÓ SZÉL – szintén lehetséges fordítás: Isten lelke, vagy isteni lélek, de a klasszikus magyarázók (pl. IbnEzra) jelentős része szerint egy az isteni akaratot szolgáló légmozgásról van szó, amely kiszárítja a tengert, hogy a szárazföld létrejöhessen. Más klasszikus magyarázók (pl. Rádák) szerint az elohim szó ehelyütt csak jelző, és nem isten neve, így a kifejezés jelentése: erős szél.
JÖJJÖN LÉTRE FÉNY – mivel égitestek még nem voltak, ennek a fénynek más jellegűnek kellett lennie, és talmudi vélemény szerint (bChágigá 12a) szerint Isten később elrejtette ezt a fényt, amely majd az eljövendő világban fog világítani. A közel-keleti mitológiákban elterjedt volt az égitestek fényétől különböző ősi fény léte.
ELSŐ NAP - lehetséges fordítás: egy nap. A többi naptól eltérően a héber eredetiben tőszámnév áll (אחד – egy), az első nap teremtésének befejezésekor, de ennek valószínűleg nem filozófiai, hanem nyelvi oka volt, az ugariti nyelvben hasonló jelenséget figyelhetünk meg.
Nemzetközi kommentár
michael paley rabbi
kommentárja
A szavak hasznáról és káráról
Eredeti kommentár: Rabbi Evan Moffic
Az Örökkévaló szavakkal teremtette meg a fényt, amely kiemelte a káoszból a teremtést, lehetővé tette a világot berendező elválasztásokat. Evan Moffic rabbi szerint az emberi beszédben is megmaradt valamilyen teremtő erő.
A világosságot a szavaival alkotta meg a Teremtő, a Teremtés egész folyamatában használta a teremtő szót a Tóra beszámolója szerint. A beszéde révén teremtette az embert is, saját képére és hasonlatosságára.
Sokan gondolkoztak azon a zsidó hagyomány történetében, mi az, ami az Örökkévalóhoz teszi hasonlatossá az embert. Volt, aki a felfogóképességét, az intellektusát tartotta annak, volt, aki szabad akaratát, Evan Moffic rabbi szerint talán a beszéd képességéről lehet szó.
Mindannyiunknak számos személyes tapasztalata van a szavak erejéről, arról, milyen megvilágítóak, sorsfordítóak, vigasztalóak, vagy éppen fájdalmasak lehetnek. Számos éles, boldog vagy rémes emlékképünk kapcsolódik nekünk vagy általunk mondott szavakhoz.
Ahogy az Örökkévaló megteremtette a fizikai világot a beszéde révén, úgy teremtjük mi meg saját szociális-társadalmi világunkat hasonlóképpen, szintén beszéddel.
A legegyszerűbb példa a házasságkötésé, a házasság jogi és érzelmi közösségét az „igen” hozza létre, illetve erősíti meg, ahogy számos más olyan eset is van, amelyben egy-egy szó vagy mondat kimodása teremt meg, hoz létre valamit – Moffic rabbi idézi is az ilyen jelenségeket leíró nyelvfilozófust, John Austint. Ennél azonban sokkal többről van szó. A szavaink, folytonos beszélgetésünk, érintkezésünk teremti meg, tartja egyben és alakítja folyamatosan szerepkapcsolatainkat és személyes viszonyainkat, működteti az ember „második természetévé vált” társadalmi teret.
Ahogy a természeti világot a fény, úgy a társadalmi valóságot a szavaink világítják be és formálják. A szó Teremtő ereje – illetve a nonverbális kommunikációs eszközöké – lehetővé teszi, hogy valamit átvegyünk Isten munkájából és mi magunk is alakítsuk.
Ha mindez igaz, akkor például jelnyelvet tanítani siketeknek nem más, mint megnyitni előttük a teremtés eddig számukra nem hozzáférhető dimenzióit. Teremteni számukra. Az Örökkévaló munkájának folytatása, ahogy az is, amikor a csecsemőket a környezetük beszélni tanítja. Ahogyan bármelyik megszólálásunk hozzátehet a teremtéshez, alakíthat rajta. A beszéd révén az Örökkévaló alkotótársaivá válhatunk, ez istenképmásiságunk egyik aspektusa rabbi Evan Moffic szerint.
A szerzőről
Rabbi Evan Moffic, Amerikában élő reformrabbi, hírműsorok gyakori szereplője, több népszerű, a judaizmust, mint életformát, életvezetési javaslatot bemutató könyv szerzője, aktív gyülekezeti rabbi
Kommentár forrása: https://reformjudaism.org/creative-power-words
kommentárok
Darvas István,
az OR-ZSE zsinagógájának rabbija
A megszokott fordítás szerint a Tóra első versének fordítása: „Kezdetben [berésit] teremtette Isten az eget és a földet”. A talmudi legenda (bMegila 9a-b) szerint Ptolemaiosz uralkodó „kérésére” nekiült hetvenkét bölcsünk, hetvenkét külön szobában elhelyezve (cellába zárva), hogy elkészítsék a Tóra görög fordítását. Isten segítségével ugyanúgy fordították, ráadásul pontosan egyforma helyeken változtattak a szöveg eredetijén. A fenti versben csak a szórendet módosították, így: „Isten teremtette kezdetben”. Így kerülték el, hogy bárki azt gondolhassa: egy berésit nevű entitás teremtette Istent.
Az első szó és az egész vers jelentőségéről sokat írtak minden korszak zsidó bölcsei. A Vilna Gáon (18. század) szerint az első mondat magába rejti mind a 613 parancsolatot. Például, miként található meg az elsőszülött kiváltásának micvája? „Ben rison áháré slosim jom tifde – az elsőszülött fiút harminc nap után váltsd ki”. Az első betűk összeolvasásával a berésit szót kapjuk. Szforno (15-16. század) úgy vélte, hogy a Teremtő először a kezdetet, vagyis az időt teremtette.
A Talmud (bChágigá 12a) rögzíti Hillél és Sámmáj (i.e. 1. sz.) vitáját. Sámmáj a fenti vers alapján úgy vélte, hogy Isten az eget teremtette előbb, míg Hillél szerint a föld volt az első, mert írva van: „amely napon alkotta az Örökkévaló Isten a földet és az eget” (Berésit 2:4). Hillél iskolájának bölcsei mondták: „Szerintetek előbb építjük meg a tetőt, mint a házat?!” Ámosz prófétára (9:6) hivatkoztak: „aki megépítette az égben emeleteit, és boltozatát a földre alapította”. Sámmáj iskolája így válaszolt: „véleményetek szerint előbb készítjük el a zsámolyt, mint a trónt? Hiszen írva van: „Az ég az én trónom és a föld lábaim zsámolya” (Jesájá 66:1). A bölcsek igazságot tettek: egyszerre teremtetett mindkettő, miként Jesája prófétánál olvashatjuk: „Ugyancsak kezem alapította a földet és jobbom mérte ki az eget, megszólítom őket, előállnak egyetemben” (u.o. 48:13). Mi a lényege e vitának?
Sámmáj vallásértelmezése szerint az Isten felé végzett szolgálat előbbre való, míg Hillél szerint az emberekért végzett micváknak van elsőbbsége. A Messiás eljöveteléig biztosan Hillélt kell követnünk, Isten és az emberek kedvéért.
Horányi Gábor,
a Lauder Javne Iskola igazgatója
Az időbeliség kérdésével kapcsolatban egy lehetséges álláspont, hogy a szöveg kijelöli a teremtés pillanatát, mint az idő kezdetét. Ez a laikus megközelítés számára azért jelent problémát, mert az időt kezdet és vég nélkülinek érezzük. A természettudományos álláspont az ősrobbanás (Big-Bang) elmélet születése óta a Világegyetem születésének pillanatát egyben a tér és idő keletkezésnek pillanataként értelmezi, s épp ugyanannyira nem kezeli a laikusok kognitív disszonanciáját az idő természetét illetően, mint a Tóra. (Ugyanakkor a tórai szöveg a tér keletkezésével kapcsolatban nem vet fel hasonló kérdéseket, míg a téridőben gondolkodó természettudományos leírás számára a probléma a térre és időre vonatkoztatva egyenértékű.)
Manapság a már némileg óvatosabban megfogalmazott természettudományos álláspont szerint a Világegyetemben megfigyelt folyamatokat az időben visszafelé követve egy 15,8 milliárd évvel ezelőtti kezdő pillanat (szingularitás) képe bontakozik ki.
De vajon ki állíthatja biztosan, hogy az időben visszafelé haladva nem más törvényszerűségek, vagy logika szerint működő megismerési tartományba jutunk?
Ha így van, nem tudhatjuk, hogy következtetéseink tartalma és jellege egyként érvényes marad-e az idők kezdetének közelében is. Ezt a tartományt tekinthetjük a Jesájáhu Leibowitz által tudományos szempontból irrelevánssá váló területnek is.
A szöveg időbeliségtől független értelmezése mellett szólhat, hogy a fény létrejötte és elválasztása a sötétségtől filozófiai és akár természettudományos szempontból is nehezen lehet egymást időben követő eseményként leírni.
Ugyanis ha a fényt és a sötétséget ellentétes minőségekként értelmezzük, akkor az ürességből kivont fény jelentheti a sötétséget, így a fény megteremtése, azaz kivonása az ürességből, egyben a sötétség megteremtését is jelenti. A szél, vagy az isten lelke, a teremtő erő, a teremtés képessége.
Ennek a képnek másik járulékos előnye, hogy a világosság és sötétség elválasztása rendteremtő aktus (a fizika nyelvén az entrópia csökkentése), egyben a fény és sötétség későbbi fokozatos, de elkerülhetetlen összekeveredésének lehetőségét hordozza magában. Ez egy egyirányú folyamat melyről joggal kijelenthetjük, hogy maga az idő. Azaz időt nem is kellett megteremteni, az az összekeveredett dolgok szétválasztása által létrejött.
Összegezve tehát a teremtés nem az időben történik, hanem az idővel együtt. A Mi volt előtte? kérdés pedig a modern természettudomány számára feltáruló, de a laikusok által félreértett (meg nem értett) időképből következő értelmetlen kérdés.
