Dvárim 34. fejezet
1. Mose felment Moáb síkságáról a Nevo hegyre, a Piszgá nevű hegytetőre, amely Jerikóval szemben van. Az Örökkévaló megengedte, hogy megnézze az egész országot, a Gileádot Dánig, 2. Náftáli, Efrájim és Jehudá összes földjeit a nyugati tengerig, 3. és a Negevet, az alföldet – Jerikó, a pálmafák városa völgyét – egészen Coárig. 4. Így szólt hozzá az Örökkévaló: Ez az az ország, amelyről megesküdtem Ávráhámnak, Jicháknak és Jákovnak: Az utódaidnak adom. Megengedem, hogy saját szemeiddel lásd, de nem mehetsz át oda. 5. Mose, az Örökkévaló szolgája, ott halt meg, Moáb földjén, ahogy az Örökkévaló megmondta. 6. Ott lett eltemetve a völgyben, Moáb földjén, Bét Peorral szemben, és a mai napig sem tudja senki, hogy hol van a sírja. 7. Százhúsz éves volt Mose, amikor meghalt, látása nem homályosult el, és nem hagyta el életereje. 8. Izrael gyermekei harminc napig siratták Mosét Moáb sikságán, majd véget értek a Mosét sirató gyásznapok. 9. Jehosuát, Nun fiát, eltöltötte a bölcsesség szelleme, mert Mose ráhelyezte a kezét. Izrael gyermekei hallgattak rá, és azt tették, amit az Örökkévaló megparancsolt Mosenek. 10. Izraelben nem lett több Mosehez hasonló próféta, akit az Örökkévaló szemtől szembe ismert, 11. és aki olyan csodákat és jeleket vitt volna véghez, mint amilyenekkel őt küldte az Örökkévaló Egyiptomba, hogy végrehajtsa a Fáraón, a szolgáin és egész országán, 12. és aki hasonló lett volna hozzá az erős kézzel és nagy félelmetességgel véghezvitt tettekben, amelyeket Mose egész Izrael szeme láttára hajtott végre.
A Dvárim könyvének és az egész Tórának az utolsó fejezete Mose halálát és temetését, illetve a közvetlenül ezt követő eseményeket beszéli el. Mose halálának körülményei rejtélyesek, nem derül ki egyértelműen, hogy végül is milyen bűn miatt nem léphetett be az ígéret földjére, nem világos pontosan hol hal meg és hol temetik el. A sok bizonytalansággal kapcsolatban a klasszikus magyarázók jelentős része is azt gondolja, ami egyben a 21. századi olvasónak is a legnagyobb tanulság lehet: a Tóra minden emberi vezetővel, a legnagyobbal kapcsolatban is azt akarta hangsúlyozni, hogy csak ember, és
az ember és Isten közötti határ átléphetetlen.
Épp ezért alapvetően hibás minden embereket istenítő (vagy ha a másik szélsőségre gondolunk, akkor démonizáló) ideológiai, politikai vagy vallási alapú személyi kultusz.
1. Mose felment Moáb síkságáról a Nevo hegyre – A felmenetel gyakorlati haszna világos, hiszen Mose azt az ígéretet kapta, hogy legalább megnézheti az országot, ahova elvezette Izrael népét, ha be nem is léphet oda. Ugyanakkor szimbolikus értékű felmenetel is lehet, Mose halála egyben felemelkedés ahhoz az Istenhez, aki először a Chorev hegyen jelent meg neki, majd a Szináj hegyen adta neki a Tórát.
Az Örökkévaló megengedte, hogy megnézze az egész országot – Szintén lehetséges fordítás: „Az Örökkévaló megmutatta neki az egész országot”. A vájárehu igealak a hifil csoportba tartozik és műveltetést, illetve valaminek a lehetővé tételét is jelentheti. Mivel a 4. versből egyértelműnek tűnik, hogy Isten teszi lehetővé Mose számára, hogy lássa az országot, a fordítás itt Robert Alter értelmezését követi, aki ennek megfelelően fordította a verset. A megnézett területek felsorolása szintén az isteni közreműködés szükségességét teszi valószínűvé, ugyanis a Nevo hegy feltételezett helyéről nem lehet látni a felsorolt területek egy részét, például az északi országrészt (Dán), a Földközi-tengert és a déli Coárt, hiszen a területek közötti hegyek eltakarják azokat. Ha nem csodaként kell értelmezni a leírtakat, akkor a szöveg azt is jelentheti, hogy Mose olyan messzire eltekintett északi, nyugati és déli irányba, mint ahol a megnevezett országrészek találhatók.
2. a nyugati tengerig – Azaz: a Földközi-tengerig.
3. és a Negevet – Azaz: a déli országrészt, ahol a Negev sivatag is van.
az alföldet – Azaz: A Jordán síkságát vagy völgyét, az északon egészen a Kineret tóig húzódó területig.
5. Mose, az Örökkévaló szolgája ott halt meg – A „szolga” kifejezés a közel keleti szerződésekben sokszor az uralkodóhoz hűséges, vele bensőséges kapcsolatban álló, magas rangú tisztviselők jelzője volt. A posztbiblikus korszakban Mose halálának pontos időpontjáról az a konszenzus született, hogy ádár hónap 7.-ére esett.
ahogy az Örökkévaló megmondta – Szó szerint: „Az Örökkévaló szája szerint”. A „száj” szó használatára épít az a jól ismert midrás, miszerint Mose szenvedés nélkül halt meg, az Örökkévaló „csókja” által. Másik lehetséges fordítás: „ahogy az Örökkévaló megparancsolta”.
6. Ott lett eltemetve a völgyben – Szó szerint: „Eltemette a völgyben (vagy: a szurdokban)”. Nem világos ki az alany, úgy is lehet érteni, hogy maga Isten. A qumráni szövegverzió és a Septuaginta fordítása szerint „eltemették”, tehát többes számban áll az ige (ez héberül csak egy betű különbség). Robert Alter arra hívja fel a figyelmet, hogy a személyes névmás nélkül használt hímnemű, egyes szám harmadik személyben álló ige többször passzív szerkezetet helyettesít a héber Bibliában, és hogy a Dvárim könyvének meglehetősen elvont istenképével nem könnyen egyeztethető össze az Örökkévaló sírásóként történő ábrázolása, aki ráadásul a hegyről lecipeli Mose holttestét a völgybe. Épp ezért ez a fordítás az ő értelmezését követi. Mivel a hegyre ment fel, és mégis a völgyben került sor a temetésére, ez valószínűvé teszi, hogy végül emberek, talán az utódokként kijelölt vezetők, Jehosua és Elázár, Áron fia temették el.
a mai napig sem tudja senki, hogy hol van a sírja – Ha azt az olvasatot választjuk, hogy Isten temette el, akkor ez érthető. Ha azonban emberek temették el, akkor a sírhely titokban tartásának oka az lehetett, hogy nem akarták, hogy az ókori Keleten jól ismert halottkultusz alakulhasson ki Mose sírja körül. Jeffrey Tigay biblia-tudós azt is megjegyzi, hogy a megfogalmazás „a mai napig” azt is jelezheti, hogy voltak, akik tudni vélték hol lehet Mose sírja, és ezeket a feltevéseket akarja hitelteleníteni a szöveg.
A talmudi (lásd bBává bátrá 14b) és a klasszikus kommentátorok számára is komoly problémát jelent, annak megmagyarázása, hogy Mose hogyan írhatja le a saját halálát és elsiratását. Van olyan vélemény, hogy ezeket a sorokat már Jehosua írta, egy másik vélemény szerint Isten diktálta, Mose pedig sírva írta le. A szövegben szereplő „a mai napig” kifejezés sok biblia-kutató szerint mindig annak a jele, hogy egy a történethez képest későbbi időpontban élő elbeszélő szól saját hallgatóságához.
7. látása nem homályosult el – Az ókori szövegek jelentős része a látás megmaradásával szimbolizálja a testi és szellemi egészség megőrzését.
nem hagyta el életereje – Szó Szerint: „a nedvesség nem távozott belőle” vagy „nem száradt ki”. Az előző hetiszakaszban (31:2) Mose arról panaszkodott, hogy nem bírja már a jövés-menést, tehát valójában megfáradt, de a kifejezés talán arra utal, hogy még mindig nem nézett ki idős embernek. A 12. századi Ábrahám ibn Ezra valóban úgy értelmezi, hogy Mose nem ráncosodott meg.
9. Mose ráhelyezte a kezét – A hatalom átadásának szimbóluma, amely a később kialakult rabbiavatások szerves részévé is vált.
10. Izraelben nem lett több Mosehez hasonló próféta – Mose próféciájának a felsőbbrendűségét, valamint az általa adott törvénynek a megkérdőjelezhetetlenségét talán azért volt szükséges hangsúlyozni, mert az i.e. 7. században (amikor a Dvárim könyve előkerült), már elterjedhettek a benne foglaltakkal ellentétes gyakorlatok. Mivel a Dvárimmal ellentétes kultuszok képviselői is bizonyára isteni ihletésre hivatkoztak, ezek delegitimálása tehette szükségessé annak leszögezését, hogy a Dvárim könyvének rendelkezései felülírhatatlanok.
akit az Örökkévaló szemtől szembe ismert – Jeffrey Tigay kommentárja szerint a jádá héber ige jelentése lehet „választotta” és nemcsak „ismerte”. Mindenesetre a kifejezés arra utal, hogy Mose és Isten találkozása ember és Isten kapcsolatának a legmagasabb elérhető szintjét jelenti.
12. Mose egész Izrael szeme láttára hajtott végre – A Dvárim könyvének folyamatosan visszatérő érvelési módszerével zárul az a könyv: „Saját szemetekkel láthattátok, tehát tudjátok, hogy mindez tényleg így történt, épp ezért legyetek hűségesek az Istennel kötött szövetséghez.”
Nemzetközi kommentár
michael paley rabbi
kommentárja
Michael Paley: A Nevo hegy és a jövő
Sok évvel ezelőtt elég szerencsés voltam hozzá, hogy Jordániába utazhassam. A madabai mozaikhoz is eljutottunk a Nevo hegyen. Ott állhattunk azon a hegyen, ahol Mose is állt, amikor megpillanthatta az Ígéret Földjét, ahova belépnie nem volt szabad.
Ködös nap volt, alig láttuk a Júdeai sivatag dombjait, de mégis megragadott a látvány. A ködről kérdeztem az idegenvezetőt, és azt felelte, hogy a Holt-tenger párolgása miatt itt mindig köd van.
Mosere gondoltam, ahogy ott állt hosszú és eseménydús élete utolsó napján. Lepillant a 12 törzsre, és tudja, ő az utolsó életben lévő „nagy öreg”. Emlékszik Izrael népnek a vándorlás alatti minden nehézségére, de hirtelen az is mind köddé válik. Még hosszú, kihívásokkal, sőt tragédiákkal teli út vár a népre. Ám akkor, amikor a halál küszöbén állva tekint rájuk, mindez csak egy álomnak tűnik a számára az éles, aranyló fényben.
Megáld minden egyes törzset külön-külön, hiszen ismeri őket. Néhány szóban kiemeli mindegyikük erősségét, azt, amivel hozzájárul a nép egészének virágzásához. Jehuda törzsének politikai feladatai lesznek, Levi pedig a próféciáért és a tanításért lesz felelős. Joszef törzsei felelnek a harmatért, Zvulun törzse az utazásokért, Dán törzse oroszlánként fog küzdeni.
Ha a magyarországi zsidóság törzse is ott lenne, akkor bizonyára a kreativitás és a megújulás feladatát kapná.
Mose maga a halálba indul, de megígéri, hogy a jövő rendben lesz.
Mi végre a köd? Mosenak meg kell győznie a népet, hogy hagyják el a sivatagot, amelyet már ismernek és ahol Isten gondoskodott minden szükségletükről. Mose vezetésének vége, és a népnek el kell indulnia a harcok felé. Mose a ködbe tekint, és akkor is látja a jövőt, amikor senki más nem képes erre, – ám amikor megáldja a népet, hirtelen az ő szemük is felnyílik.
A Nevo hegyen, sok éve, a nap nyugodni tért. Az egyik domb felett csillogó fényt láttam meg – Jeruzsálemét. Hirtelen én is úgy éreztem, hogy a jövő rendben lesz…
A szerzőről
Michael Paley nagyhatású amerikai rabbi, a Columbia Egyetemen zsidó filozófiát tanított. 2018-ban Magyarországra költözött, azóta vezeti a zsidó közösségi vezetők fejlesztésére létrehozott Tarbut Fellowship programot
kommentárok
Rachel Korazim,
irodalmár, Izrael tanulmányok szakértő
A Vezot hábráchá hetiszakasz bővelkedik jelentésben gazdag üzenetekben. Mose elbúcsúzik, meghal és Jehosua átveszi a helyét. A Tóra olvasásának végére érünk, és rögtön újra is kezdjük a Beresit könyvével. A Tóraolvasáson keresztül mi is örökre ott állunk a Nevo hegyen és messziről megpillantjuk Izrael földjét.
Mindig is a – Szináj heggyel világos ellentétben álló – Nevo hegy foglalkoztatott a legjobban a hetiszakasz témái közül. A Szináj hegyen Mose, a vezető, feljutott a csúcsra, az Örökkévaló előtt állhatott, és elhozhatta népe számára a Tízparancsolatot, amely majd nemzedékek hosszú sorának világnézetét alakítja. Ennél nem lehet magasabb szintre jutni.
A Nevo hegyén viszont Mose a saját korlátaival szembesül: Eddig és egy lépéssel se tovább! Megtetted a magadét, de most add át a helyed a jövő vezetőjének!
Ráchel, a költőnő gyönyörűen fogalmazta meg ezt:
Vele szemben
A szív figyel. A fül is figyel.
Jön? Vajon jönni fog?
Minden várakozásban jelen van
Nevo szomorúsága.
Egymással szemben -
egy folyó két partja.
Az ítélet szirtje -
szemben az örök messzeséggel.
Tárd szét karjaid. Nézz szembe -
nem jön senki.
Mindenki és a maga Nevo hegye,
széles evilágon.
Ráchel ezekben a rövid sorokban felismeri a konkrét helyzetben az egyetemességét. Életünk során számtalan „Nevo-pillanattal” találkozunk, hiszen ezek minden várakozásban benne rejlenek. Minden reményben ott van a kudarc félelme, a szorongás, hogy nem leszünk képesek megvalósítani vágyunkat.
A második versszak összekapcsolja ezt a pillanatot Izrael földjének egyedi látképével. Mose Nevo hegyén áll, a Jordán a lába előtt, és a folyó másik partjára nem juthat el. De mégis, talán az is igaz, hogy a „Nevo élmény” nem köthető konkrét helyhez, bár csak a Nevo hegyen állva lehet azt a csodás tájat látni, amelyet a Tóra leír: „Az Örökkévaló megengedte, hogy megnézze az egész országot, a Gileádot Dánig, Náftáli, Efrájim és Jehudá összes földjeit a nyugati tengerig, és a Negevet, az alföldet – Jerikó, a pálmafák városa völgyét – egészen Coárig”.
A Nevo hegy szomorúsága egyetemes pillanat, ám ugyanakkor kapcsolódik Izrael országához.
Az utolsó versszakban szembenézünk az igazsággal – mindegyikünkre vár egy „Nevo-pillanat”. Életünk végén valamennyien szembesülünk mindazzal, amit addig nem sikerült megvalósítanunk, és már nem is lesz rá módunk, hogy megvalósítsuk. Mose ebben a pillanatban olyan, mint minden más ember, különleges érdemei nem segítenek rajta – és ő elfogadja a döntést.
Mindenki és a maga Nevo hegye,
széles evilágon.
A híres héber költő, Chájim Guri azt mondta, hogy Ráchelnek ezért a sorért Nobel díj járna.
Joszi Korazim,
a szociális munka professzor emeritusa
Tényleg „ez az áldás”? Négy átgondolandó kérdést szeretnék felvetni a hetiszakasz és az izraeli társadalmi valóság kapcsolatáról.
1. Mose a törzseknek adott áldásában azt ígéri, hogy Izrael népe békességben lakozhat, viszont a Joszefnek szóló áldában azt is említi, hogy népeket fog „felöklelni”. Vajon mennyire valósult meg az áldás? Békében élünk a mai Izraelben? A boldogságérzetet mérő kutatások eredményeiben Izrael igen jó helyet foglal el, a 11. a világrangsorban, olyan országok után, mint Kanada és Svédország. Melyek azok a csoportok, akiket „felöklelünk”, akiket legszívesebben elüldöznénk, vagy annak örülnénk, ha köddé válnának? 2019-ben ezek a menedékjogot kérők és azok a vendégmunkások (illetve az ő, már Izraelben született, gyermekeik), akiknek a tartózkodási engedélye már lejárt.
2. A hetiszakasz bemutatja a vezetőváltás rendezett folyamatát. Mose az általunk ismert, demokratikusnak nevezett folyamatok nélkül nevezi ki Jehosuát, ugyanakkor napjaink Izraeljében azt tapasztaljuk, hogy a demokratikus folyamatok nem tudják biztosítani a hatalomváltást, annak ellenére sem, hogy a jelenlegi vezetőnek mind a kormánypártokon belül, mind az ellenzéki pártokban több kihívója is van.
3. A Beresit könyvében a világ kezdeti állapotát az őskáoszt jelölő tohuvábohu-kifejezéssel írták le, és a teremtés tulajdonképpen a rend létrehozatala volt. A 21. századi szakzsargonban azt mondanánk, hogy komplex és néha egyenesen kaotikus helyzetekben olyan kormányzati stratégiákra van szükség, amelyek lehetővé teszik a válaszadást gyorsan változó környezetünk olyan problémáira, mint például a mélyszegénység, az egyre növekvő vagyoni különbségek, az utak túlterheltsége, az egyre romló bűnözési mutatók, vagy a veszélyeztetett gyerekek és fiatalkorúak jelensége. Amikor ezeknek a problémáknak nincs rendszerszintű kezelése, akkor a tohuvábohu érzése alakul ki bennünk, hiszen e kihívások megválaszolásához az szükséges, hogy az állam fel- és elismerje létüket és rendszerszinten menedzselje ezeket. Néha úgy tűnik, hogy Izrael Államát is újra kéne indítani mindehhez
4. Az áldásban az is elhangzik, hogy Izrael népe nagyra nő, és a Tóra első parancsa a „szaporodjatok és sokasodjatok”. Úgy tűnik ez a parancs betartatik, hiszen Izrael a nyugati államok között az egyik legzsúfoltabb. De míg a tórai parancs egész Izrael népére vonatkozik, addig ma azt látjuk, hogy két olyan kisebbségi csoport – az ultraortodoxok és az arabok – növekszik a leggyorsabban, amelyek veszélyeztetik az ország gazdasági egyensúlyát, és amelyek foglalkoztatása súlyos problémát jelent.
Vajon napjainkban ki áld meg minket, és milyen áldásokra szorulunk rá leginkább?
