Beresit 12. fejezet
10. Éhség volt [Kánaán] országában. Az országban lévő éhínség miatt Ábrám leköltözött Egyiptomba lakni. 11. Amikor Egyiptom közelébe ért, így szólt feleségéhez, Szárájhoz: „Tudom, hogy szép asszony vagy, 12. és lehet, hogy amikor az egyiptomiak meglátnak, majd azt mondják: ’Ez a nő a felesége’. Engem megölnek, téged pedig életben hagynak. 13. Kérlek, mondd azt, hogy a húgom vagy – ezért jót tegyenek velem, és neked köszönhetően életben hagyjanak.” 14. Amikor Ábrám megérkezett Egyiptomba, látták az egyiptomiak, hogy nagyon szép az asszony. 15. A fáraó elöljárói is látták, és dicsérték a fáraó előtt. Az asszonyt a fáraó házába vitték. 16. Ábrám sora jól ment az asszony miatt, lettek juhai, marhái és szamarai, szolgálói és szolgálónői, nőstény szamarai és tevéi. 17. Az Örökkévaló súlyos csapásokkal sújtotta a fáraót és háza népét Száráj, Ábrám felesége, miatt. 18. A fáraó hívatta Ábrámot és azt mondta neki: „Mit tettél velem? Miért nem mondtad, hogy ez a nő a feleséged? Miért azt mondtad, hogy a húgod? Így aztán elvettem feleségül, de most itt van a feleséged, vedd és menj innen!” 19. A fáraó embereket rendelt Ábrám mellé, akik elkísérték feleségével és minden vagyonával együtt.
E rövid szövegszakasz több nagy jelentőségű kérdést is felvet: Milyen viszony tűnik a Tóra alapján kívánatosnak az Istenbe vetett bizalom és az önsegélyezés között? Milyen álláspontok léteznek a zsidó hagyományban az erkölcsi szükséghelyzetekben megengedhető viselkedéssel kapcsolatban? Léteznek-e kritikus vélemények a zsidó hagyományban a saját hőseinkkel (például az ősatyákkal) kapcsolatban? Mi a nők státusza és szerepe a tórai történetekben? Milyen minták léteznek a zsidó történelem értelmezésében?
10. Ábrám leköltözött Egyiptomba lakni – A zsidó nép ősatyja és ősanyja, akik majd csak a 17. fejezetben fogják megkapni az Ábrahám és a Sára nevet, a nehéz életkörülmények hatására a migráció mellett döntenek. Ez a döntés azután születik, hogy az Örökkévaló (épp csak néhány verssel korábban) Kánaán földjét nekik ígérte. A klasszikus magyarázók egy része Ábrám és Száráj döntését úgy értelmezi, mint egy Ábrám által sikeresen kiállt próbát. De Náchmánidész kritikával illette Ábrámot azért, hogy elhagyta az ígéret földjét, és nem bízott abban, hogy Isten meg fogja segíteni az éhínség idején. Gersonidész azonban ugyanezért a döntésért dicsérte Ábrámot, mondván, hogy életveszélyben tilos lett volna a csodában reménykedve semmit sem tenni önmaguk megmentéséért.
13. Kérlek, mondd azt, hogy a húgom vagy – A patriarchák korában a „nőrablás” nem számított ritkaságnak, e motívum kisebb-nagyobb változtatásokkal még kétszer visszatér (lásd: 20. és 26. fejezet). A zsidó hagyomány nagy értéket tulajdonít az őszinteségnek, és normális körülmények között tiltja a hazugságot. Az igazmondás erkölcsi értéke azonban nem abszolút – életveszélyben például szabad az ellenségeknek hazudni. A legtöbb hagyományos magyarázó racionális érvekkel próbálta igazolni Ábrámot és a vészhelyzetben hozott döntését, tehát nem feltételezték, hogy minden automatikusan erkölcsösnek tekinthető, amit az ősatyák tesznek. Nachmanidész ebben a kérdésben is kritikát fogalmaz meg Ábrámmal szemben. Igaz, ő sem a hazugság abszolút tilalmának elvét védte, hanem szerinte Ábrámnak azért is tilos volt Egyiptomba mennie, mert tudta: ezzel veszélybe sodorja Szárájt.
és ezért jót tegyenek velem - Ábrám kérése a hétköznapi erkölcsi gondolkodás szempontjából is igazolható lehet, akár csak egyszerű haszonelvű alapon is, hiszen Száráj sorsa még rosszabb lett volna, ha megölik a férjét és teljesen magára marad. Ebben a történetben egyértelmű a férfi szereplők dominanciája, és pusztán a tórai szövegből úgy tűnhet, mintha Szárájt férje a tulajdonának tekintené, és anyagi nyereség reményében sodorná veszélybe. A középkori kommentárorok közül azonban többen úgy értik e mondatrészt, hogy a jótétemény nem a gazdagságra, hanem az életben maradásra vonatkozik. Száráj megtagadhatta volna Ábrám kérését. Ezzel együtt, a 21. századi olvasó érthetően érzi magát kényelmetlenül a történet olvasásakor, még akkor is, ha figyelembe veszi, hogy a nők státusza és ebből fakadóan a hozzájuk való viszony jelentősen más volt az ókorban, mint napjainkban.
17. Az Örökkévaló súlyos csapásokkal sújtotta a fáraót és háza népét – Náchmánidész szerint Ábrámnak ezen hibájáért járó isteni büntetés volt Izrael népének későbbi egyiptomi fogsága, és ennek megfelelően sok hasonló elemet emelt ki a két történet között: az éhség miatti migráció, a férfiak életére leselkedő veszély és a nők életben hagyása, a tárgyalás fáraóval, az egyiptomiakat sújtó csapások és végül a nagy vagyonnal történő távozás. A zsidó történelem értelmezésének egyik hagyományos mintája azt feltételezi, hogy az atyák tettei jelként szolgálnak a leszármazottaknak, a jelen eseményei tehát a múltból már ismert mintákat követik.
Nemzetközi kommentár
michael paley rabbi
kommentárja
Ávrahám és az ismétléskényszer: lelkünk Egyiptoma
Eredeti kommentár: Yohanna Kinberg
Ávrahám a hetiszakasz elején azt a feladatot kapja az Örökkévalótól, hogy telepedjen le Izraelben, ő azonban, alig pár mondattal később, Egyiptomba menekül az éhínség elől, és azt, amit ott tesz, ő is, utódai is megteszik még többször. Miért?
Ávrahám önző anyagi és biztonsági érdekektől vezetve átengedi Szárájt a fáraónak, kísérletet sem tesz megóvására. Később is sokszor viselkedik csúnyán feleségével, a legutolsó eset az, amikor elviszi egyetlen közös gyermeküket, Izsákot, hogy az Örökkévaló parancsát követve feláldozza a Mória-hegyén és nem rajta múlik, hogy a történet máshogy végződik. Ami az Örökkévaló iránti feltétlen hűség egyfelől, másfelől szörnyű árulás például Szárájjal szemben. Feltűnő, hogy Ávrahám az eset után egy másik településen, Beer-Seván él, míg Sára Kirját Árbán, ott is hal meg, erről igen kevéssel azután értesülünk, hogy Jichák megmenekül és van ok feltételezni, hogy Száráj ebbe halt bele.
Ávrahám életében megismétlődik továbbá az az eset is, hogy átengedi feleségét egy másik férfinek, Gérár királyának, Abimeleknek. Szinte pontról-pontra ismétlődik meg ugyanaz, hogy azután újra megismétlődjön Jicchákkal és Rivkával.
Van azonban egy másik ismétlődés-hálózat is, amelyet szintén elindít a történet. Ávrahám unokája, Jákob és gyermekei József nyomában szintén visszatérnek Egyiptomba, ahol egy idő után szintén elnyomatásban élnek majd és ismét látványos csapásokkal kell beavatkoznia az Örökkévalónak, amelyek a fáraót és háza népét egyaránt érintik, ahhoz, hogy megint kiszabadítsa őket.
Még továbbá Száráj maga is – többszörös áldozatként – vétkezik, méghozzá egy egyiptomi nő, Hágár és a gyermeke ellen, amikor ráveszi Ávrahámot, hogy űzze el őket, Hágárt és Ismáelt. Száráj ráadásul ugyanazért féltékeny Hágárra, mint később az egyiptomiak a zsidókra, mert túlzottan termékenyek. Száráj érthető okból félti dominanciáját a nővel szemben, aki Ávrahámnak gyermeket szült, az egyiptomiak pedig afféle családon belüli idegenként, ötödik hadoszlopként tekintenek Ávrahám leszármazottaira Yohanna Kinberg rabbi szerint, akinek értelmezése jól alátámasztható a zsidó értelmezési hagyományból is.
Lemenni Egyiptomba mintha azt jelentené, engedni rossz késztetéseinknek, megismételni a rossz családi mintázatokat.
Ebből kitörni volna a Tóra célja, Egyiptom végleges elhagyása.
A szerzőről
Yohanna Kinberg rekonstrukcionista gyülekezeti rabbi, a vallásközi párbeszéd híve és aktív résztvevője, a társadalmi igazságosságot előmozdító ügyek támogatója
A komenntár forrása: https://www.kolaminw.org/post/lech-lecha-start-walking
kommentárok
Dr. Frölich Róbert,
a Dohány utcai zsinagóga rabbija
A bibliai történet nem vonatkoztatható el a kortól, melyben született, és szereplői nem ítélhetők meg a mai kor erkölcsi mércéjével. Ábrám és Száráj életüket mentendő költöztek Egyiptomba, a kor legnagyobb és legerősebb birodalmába, ahol a mindenkori fáraó élet és halál abszolút ura volt. A bevándorlók (még akkor is, ha csak ideiglenesen kívántak letelepedni) jól tudták, mire vállalkoznak és hová mennek. Ábrám viselkedése az életét mentő ember természetes reakciója, aki felmérte a várható események sorát, és úgy döntött, összhangban Bölcseink véleményével, miszerint nem szabad veszélyben a csodára várni (bPszáchim 64b), hogy elsőrendű kötelessége, hogy megmentse mindkettőjük életét az éhhaláltól.
A történelem során számtalanszor fordult elő, hogy a férfiak kénytelenek voltak feláldozni feleségük vagy lányuk erényét, puszta életmentés céljából. Uralkodócsaládok dinasztikus házasságai – bár más célból, de – hasonló elv alapján köttettek. Ezen esetekben még csak a leányok vagy ifjak beleegyezését sem kérték ki a királyi és egyéb nemesi szülők.
Sok minden változott Ábrám kora óta, de a férfiak és nők közötti kapocs, a vágy és a megszerzésre irányuló ösztön változatlan maradt. A szerzés iránti vágy szempontjából nincs különbség egy asszony, férfi vagy valamely birtoktárgy között. Ugyanilyen elítélendő módon szerzi meg a zsoltáros Dávid Bátsevát, közvetve meggyilkolva annak törvényes férjét, vagy Izevel Nábót szőlőjét, hamis váddal kivégeztetve a tulajdonost.
Mindez természetesen nem igazolja az abszolútnak tekintett erkölcsi mércének való meg nem felelést.
Nem igazolja Ábrám eljárását, és nem menti fel Fáraót sem a bűn alól. A királyi udvar büntetése nem csupán Fáraónak szól. I.ten példaként küldi a csapást Fáraó házanépére: tanuljon belőle a vétkes, és legyen figyelmeztetés mindazoknak, akik ismerik a történetet.
Ám mint azt majd látni fogjuk Ábrám fiánál, Izsáknál is, a figyelmeztetés hasztalan. Az ember újabb és újabb generációi nem tanulnak a múltból. Az erkölcsi tanulságok levonásában sem a múlt nagyjai, sem a későbbi korok hétköznapi emberei nem jeleskednek. Nem csak az ösztön, de a következmények negligálásának könnyedsége sem változott Ábrám kora óta.
Dr. Komoróczy Szonja,
jiddisista és hebraista, az MTA Judaisztikai Kutatócsoportjának főmunkatársa
E rövid történet alapmotívuma háromszor is előfordul Mózes első könyvében: Ábrahám először Egyiptomba, másodszor a filiszteusokhoz, és Izsák szintén a filiszteusokhoz menekül, és hazudja nővérének a feleségét. A történet apróbb részleteiben is felfedezhetünk ismétlődő motívumokat, pl. József testvérei is az éhínség elől menekülnek Egyiptomba, Ábrahám leszármazottai máskor is idegenként válnak szexuálisan kiszolgáltatottá, és mindegyikük hatalmi pozícióban levő ember áldozata lesz: egyik dédunokáját, Dinát egy uralkodó fia megerőszakolja, a másikat, Józsefet pedig Egyiptom Potifárné zaklatja, majd őt vádolja nemi erőszakkal. (A Tórában nem csak nő lehet tehát az áldozat, és a vádak is lehetnek hamisak.)
Az irodalomtudomány az ilyen ismétlődő motívumokat irodalmi vándortémáknak, toposzoknak nevezi, és hangsúlyozza, hogy ezek a bennük szereplő rokon motívumok által hasonló képzeteket váltanak ki (pl. ősz = öregedés, tél = halál), és hasonló üzenetekkel társulnak.
A rabbinikus szövegértelmezési hagyomány is különös jelentőséget tulajdonít az ismétlődő motívumoknak. A zsidó hagyomány fennmaradásának egyik kulcsa az volt, hogy mindvégig ragaszkodott az ősi szövegekhez, időtlen igazságként tekintve azokra. A hagyomány ősi történeteket értelmez újra és újra, hogy útmutatást keressen aktuális kérdések kapcsán.
Hirs Leib Berlin, a volozsini jesiva híres vezetője szerint azért kezdődik a Tóra a legendákat és meséket tartalmazó Beresit könyvével, mert ezeken keresztül tanuljuk meg a morális viselkedést és az értékeket, amelyek alapjaira a későbbi könyvek a törvényeket helyezik.
Intellektuális kötelességünk tehát, hogy a történet számunkra kényelmetlen motívumaival is foglalkozzunk, és ne mentsük fel Ábrámot azzal, hogy más volt akkoriban a társadalmi norma.
A #metoo kampány nyomán elkerülhetetlen, hogy feltegyük magunknak az aktuális kérdéseket: Mit tanítanak nekünk ezek a történetek a kiszolgáltatottságról, a szexuális beleegyezésről, a szemlélő felelősségéről (bystander responsibility)?
Felmenthetjük-e Ábrahámot vagy a hagyomány, a történelem és a közélet többi alakját, ha nem veszi figyelembe mások pszichikai és szexuális integritását?
Ábrahám, aki a midrások szerint fellépett a bálványimádás ellen, és aki vitába szállt Istennel a szodomai ártatlanok érdekében, a feleségét ebben a helyzetben nem védte meg. Még a legjobb indulatú olvasat szerint is kétszer passzív belenyugvással asszisztált Sára szexuális megalázásához. Az alaptörténet Tórában előforduló változataiban a társadalmilag vagy politikailag gyengébb szereplők szexuális kiszolgáltatottsága ellen közvetlen környezetük nem lépett fel. Isten azonban igen: a fáraót megbüntette, a filiszteusok királyát pedig megóvta a bűn elkövetésétől. Az Örökkévaló akkor is elítéli és megbünteti a szexuális integritás megsértését, ha ezt a társadalom büntetlenül hagyja.
