Beresit 19. fejezet
15. Hajnaltájban az angyalok sürgetni kezdték Lótot. Így szóltak: „Kelj fel és vidd feleségedet és a két veletek lévő lányotokat, nehogy elpusztulj a város bűne miatt!” 16. Tovább tétovázott, de a férfiak kézen fogták őt, a feleségét és a két lányát, minthogy az Örökkévaló megkönyörült rajta. Kivezették a városból és ott hagyták. 17. Miközben kivitte őket így szólt: „Mentsd az életedet, ne nézz vissza és ne állj meg a környéken. A hegyekbe menekülj, nehogy elpusztulj!” 18. Lót így szólt hozzájuk: „Ne így legyen Uram! 19. Ha szolgád kedvére akarsz tenni, és még ennél is nagyobb kegyet akarsz iránta gyakorolni, és megóvód az életemet, hadd ne meneküljek a hegyekbe, nehogy utolérjen a baj és meghaljak. 20. Itt van egy közeli város. Gyorsan oda lehet menekülni és [csak] egy kis város: hadd meneküljek oda, és hadd éljek ott, hiszen olyan kicsi!” 21. Így szólt hozzá: „Megteszem ezt is a kedvedért, és nem pusztítom el ezt a város, ahogy kérted. 22. Sietve menekülj oda, mert semmit nem tehetek, amíg oda nem érsz.” Ezért nevezték el a várost Coárnak. 23. Lót napkeltére ért Coárba. 24. Az Örökkévaló kénkövet és tüzes esőt hullatott Szodomára és Gomorára. Megsemmisítette a városokat és az egész környéküket, összes lakójukat és a föld növényzetét is. 25. A felesége hátranézett és sóoszlop lett.
„Sóbálvánnyá vált” – ahogy ez a köznyelvbe beépült kifejezés is jelzi, Lót feleségének története kiemelkedő ismertségnek örvend. Lótné a Biblia talán legismertebb mellékszereplője, pedig egyetlen mondat foglalkozik vele, és a történetmondó még a nevét sem tartja fontosnak közölni.
Mind az idegenekkel könyörtelenül bánó városok elpusztításának története, mind az engedetlenül hátra néző büntetése olyan motívumok, amelyek előfordulnak más népek mitológiájában is. Az arab legendák egy észak galileai városról, a görögök a krétai Gortünáról mesélik, hogy a vendégjog megszegéséért, büntetésből pusztították el az istenek. Szodoma története a legtöbb hasonlóságot Ovidius Philemonról és Baucisról szóló történetével mutatja, amelyben az álruhás isteneket megvendégelő idős, szegény házaspárt egy hegyre menekítik, ahonnan visszanézve látják, amint falujukat elnyeli a mocsár. A visszatekintés és a feleség elvesztésének motívuma előfordul Orpheusz és Eurüdiké történetében is, ahol viszont a férj visszatekintéséért a feleség bűnhődik.
16. Tovább tétovázott – a hagyományos magyarázók szerint vagy vagyonát, vagy Szodomában maradó, férjezett lányait akarta megmenteni.
a férfiak kézen fogták őt – A 16.-21. versig az eredetiben sem egyértelmű néhol, mikor és miért használ a szöveg egyes- vagy a többesszámot.
17. ne nézz vissza – Rási több midrás alapján azzal indokolja a tilalmat, hogy Lót részese volt Szodoma bűneinek, és Isten csak Ábrahámra való tekintettel kímélte meg, így érdemtelen volt rá, hogy végignézze bűntársai pusztulását, mintha ő maga nem ugyanezt érdemelné. Rabbi Joszef Bechor Sor szerint viszont az angyal felszólítása nem tilalom, hanem csak figyelmeztetés volt: „Siess, vissza se nézz!”
18. Uram – Elfogadottá vált a zsidó fordításokban, hogy a talmudi (bSvuot 35b) értelmezésnek megfelelően az itt szereplő „Ádonáj” (úr vagy uraim) héber szót az Örökkévalóra vonatkoztatják.
20. hiszen olyan kicsi – héberül: „micár” (מצער). Kicsinysége miatt jelentéktelen.
22. Coárnak – Szójáték a fenti „micár” (kicsi) szóval.
23. kénkövet és tüzes esőt – azok az értelmezők, akik fontosnak érzik, hogy történelmi eseményekkel állítsák párhuzamba a Tóra történeteit, többnyire a Holt-tenger környékén feltárt romokra hivatkozva próbálják meghatározni Szodoma helyét. Szerintük földrengés, tengeri szökőár, kén- és szurokkitörések pusztíthatták el a környék városait.
26. A felesége hátra nézett és sóoszlop lett – E rövid héber mondat szóhasználata megnehezíti az értelmezést. A mögé (מֵאַחֲרָיו) szó hímnemben áll, a nézést jelentő ige (וַתַּבֵּט) viszont nőnemben, így a kifejezés jelentése valószínűleg az, hogy az asszony Lót (vagy az angyal) mögé tekintett vissza. Nem világos továbbá, hogy honnan és mikor nézett hátra, hiszen a 23. vers szerint legalábbis Lót már biztosan odaért Coárba, amikor a csapás elkezdődött. A „neciv” (נְצִיב) szó, ha valóban oszlopot jelent, akkor ez az egyetlen eset, ahol a Tórában ebben a jelentésben fordul elő. A „lett” (וַתְּהִי) szóról nem egyértelmű, hogy mire vonatkozik, csak az biztos, hogy tárgya nőnemű.
Az értelmezők valószínűleg annak megfelelően magyarázták a szöveget, hogy mennyire voltak érzékenyek a morális problémára, hogy egy viszonylag kis bűn miatt Lót feleségének halállal kell bűnhődnie, illetve hogy mennyire szívesen hivatkoztak csodákra a tórai szöveg értelmezésekor.
Az események néhány lehetséges magyarázata:
Rási úgy egészíti ki a történetet, hogy Lót felesége különösen gonosz volt, és még a sót is sajnálta a vendégektől, és ezért e bűnére emlékeztető sóval büntette meg Isten. Csodás halála az igazságszolgáltatás jelképe: nem a visszatekintésért, hanem az isteni és az erkölcsi parancsok rendszeres megszegéséért bűnhődött. Rási tehát inkább kiegészíti a tórai történetet, csak nehogy Isten igazságosságához kétség férjen, azaz az isteni igazságosság fogalmát az ember erkölcsi elvárásaihoz igazítja.
Rabbi Joszef Bechor Sor racionalista magyarázata szerint Lót felsége folyamatosan visszatekintgetett és lemaradt, ezért természetes halállal halt meg: őt is utolérte a kénköves eső. Halála tehát nem isteni büntetés, és nem csoda.
Más racionalista magyarázók azt sugallják, hogy nem Lótné, hanem Szodoma földje vált sóvá (a 25. vers végén szereplő héber „ádámá” szó szintén nőnemű), és Lót felesége azért tűnik el a történet további részéből, ahol Lót lányaival hál, mert úgy dönt, hogy Coárban marad, tehát isteni büntetést sem kapott, és sóbálvánnyá sem vált.
Nemzetközi kommentár
michael paley rabbi
kommentárja
Vájérá hetiszakasz: a bénító trauma
Eredeti kommentár: Jack Bieler
Bárkik, bármilyen bűnökért is haltak meg a föld színéről eltörölt városokban, Lót feleségének személyes ismerősei voltak, közöttük telt az élete. Az ő halálukat, a páratlan mértékű pusztítást végignézni elviselhetetlen lélektani teher lehet, amely képes megbénítani a szemtanút, aki teljesen a trauma hatása alá kerül.
A 13. századi misztikus Tóra-kommentátor, a „spanyol aranykor” hanyatló periódusában élő Náchmánidész egyik felvetése szerint az, aki pusztulást figyel, maga is veszélynek teszi ki magát, őt is elérheti, amit éppen szemlél. A kortárs amerikai modern ortodox rabbi, Jack Bieler szerint, bár Náchmánidész alighanem valamilyen metafizikai természetű összefüggést tételezett fel a néző és az általa megfigyelt esemény között, mi érthetjük lélektani belátásként a tételét.
Annak, aki akárcsak közeli tanúja lesz irtózatos pusztításnak, tömeghalálnak, katasztrófának, a két város elhamvadásának a látvány tökéletesen elviselhetetlen, vagyis traumatizáló lesz. A trauma még nagyobb lesz, ha a pusztulás a személyes ismerősöket sújtja, és esetleg a családtagjai is köztük vannak.
A trauma sokszor lehetetlenné teszi a megszokott életforma folytatását, megakadályozza a továbblépést, a tapasztalat tartósan feldolgozhatatlan maradhat. A félelem, az irtózat átveszi az uralmat a psziché felett.
Bieler szerint a sóoszloppá válás ennek a reakciónak a kivételes erejű metaforájaként is érthető.
A kép ilyen értelmezése érthetőbbé teszi számunkra Lót feleségének történetét, egyúttal viszont némi reménykedés lehetőségét is visszacsempészi az elbeszélésbe, mert komoly terápiás munkával még a tartós, erős traumák enyhítésére is mutatkozhat esély, a Lót feleségében önmagára ismerő modern olvasó számára van talán mód, hogy újra hús-vér, jól funkcionáló emberi lénnyé változzon vissza.
A szerzőről
Jack Bieler, modern ortodox rabbi, tudós, Tóra-értelmező, sok éven keresztül gyülekezeti rabbiként is szolgált
Kommentár forrása: http://text.rcarabbis.org/parashat-vayera-you-can-take-her-out-of-sodom-by-yaakov-bieler/
kommentárok
Dr. Verő Tamás rabbi,
a Frankel Leó utcai zsinagóga rabbija és az OR-ZSE tanára
Maimonidész írja a Megtérés törvényeiben (5:1,3): „Minden embernek megadatik az engedély, hogy ha akarja, akkor a jó utat járja, és igaz ember legyen, vagy ha akarja, akkor a rossz úton járjon, és gonosz legyen (…) A Teremtő nem kényszeríti az embereket, és nem szabja ki rájuk, hogy jót vagy rosszat tegyenek, hanem minden tőlük maguktól függ.”.
A Beresit könyvének az első fejezetei bővelkednek olyan történetekben, amelyek ezt a gondolatot igazolják.
A szabad akarat eszméjének a lényege, hogy az ember felelős a döntéseiért. El kell fogadnunk, hogy a tetteinknek következményei vannak. Ádám és Éva szabadon választja, hogy esznek a tiltott gyümölcsből, és ezért a kiűzetés lesz a sorsuk. Noé nemzedékének módjában állt volna megtérni, de amikor nem tették meg, pusztulniuk kellett. Bábel városának lakóit senki nem kötelezte, hogy az egeket próbálják bevenni… Szodoma és Gomorra lakói is kaptak egy utolsó esélyt, de amikor nem éltek vele – sorsuk beteljesedett.
Lót és családjának története is a szabad választásról szól – de mégis összetettebb képet kapunk: Lót vajon pozitív hős? Az idegeneket megvendégeli, és megpróbálja megvédeni, de miért választotta a híresen gonosz Szodomát lakhelyéül? És van vajon bárki, aki pozitívumnak tudja tekinteni, hogy saját lányait ajánlotta fel a dühöngő tömegnek, hogy megmentse vendégeit? Lót felesége vajon pozitív hős? Kit lássunk benne? Egy az angyalok parancsával dacoló, engedetlen asszonyt, vagy a lányai elvesztésétől szenvedő anyát? Lót életben maradó lányait hogyan ítéljük meg? A történet folytatásában vérfertőzést követnek el apjukkal, de szándékuk jó! Csak azért teszik, mert azt hiszik mindenki más elpusztult, és csak így biztosíthatják az emberiség fennmaradását.
A Tóra általános üzenete világos: felelősek vagyunk cselekedeteinkért.
Ugyanakkor a Tórából az is kiderül, hogy nagyon bonyolult, komplex világban élünk, ahol csak a felületes szemlélő gondolhatja, hogy biztosan el tudja dönteni minden konkrét helyzetben, hogy ki a jó, és ki a rossz.
Verő-Bán Linda,
a Zsidongó könyvek szerzője és a BBYO Magyarország vezetője
Lót feleségének története egyike a Tóra azon részeinek, amelyek, legalábbis akkor, ha elég kreatív és nyitott az olvasójuk, akkor sose vesztik el az aktualitásukat. A történet számos izgalmas motívuma közül csak a visszapillantással kapcsolatos asszociációimat szeretném megosztani.
Vajon miért volt tilos a menekülőknek visszanézniük? Nehogy meggondolják magukat? Talán azért tiltották meg az angyalok, mert tudták, hogy túl fájdalmas, túl borzalmas lenne a látvány? Talán az angyalok is idő feletti lények, akik már akkor előre látták a filmtörténet összes olyan alkotását, ahol minden megváltozik azzal, hogy a hős az utolsó pillanatban visszafordul?!
És vajon Lótné miért nem volt képes engedelmeskedni e parancsnak? Kötődött a helyhez, és annak minden hibája, bűne ellenére szeretett ott lakni? Vajon nem fűz-e minket is ambivalens viszony lakóhelyünkhöz? Vajon vagyonát, ott maradó lányait siratta, akikre a biztos pusztulás várt?
A zsidó történelemből jól ismert jelenet, amikor a sietve történő, visszanézés nélküli menekülés az életben maradás garanciája! Másfelől viszont, mi sem áll távolabb a zsidó történelemszemlélettől, mint a visszanézés tilalma, a múlt elfelejtése!
Talán ez az angyal parancsának számunkra is érvényes üzenete: az embernek időnként meg kell tanulnia, hogy úgy hagyjon el egy helyet, személyt, élethelyzetet, hogy vissza se pillant rá. Néha csak így tudjuk megmenteni saját életünket, személyiségünket, értékeinket. De még ilyen helyzetben is kötelességünk később, miután a biztonságos nyugvópontot elértük, visszaemlékezni és újragondolni mindazt, amin keresztülmentünk.
A zsidóság számomra olyan, mint egy soha véget nem érő utazás. Gyakran gondolkodom ezen: régen, amikor az ember elhagyta a szülőhelyét, onnantól alig tudott valamit róla, és ez nem lehetett könnyű, de megvoltak az előnyei is: könnyebb volt beilleszkednie az új helyen. Ma viszont ide-oda utazhatunk és a modern technológia segítségével folyamatosan nyomon követhetjük távoli szeretteinket. Ez egyfelől nagyon jó, másfelől talán épp ezért kevésbé leszünk motiváltak, hogy ne folyton vissza-visszapillantgassunk, hanem az új helyen új életünk megteremtésére koncentráljunk. Talán épp ez Lótné sorsának tanulsága: néha az, aki visszanéz, képtelen lesz a továbblépésre.
