Beresit 44. fejezet
1. Joszef parancsot adott háza főtisztviselőjének. Így szólt: „Töltsd meg az emberek zsákjait annyi eleséggel, amennyit el tudnak vinni, és tedd mindegyikük pénzét a zsák szájába. 2. Az ezüst serlegemet tedd a legfiatalabb zsákjának szájába, a gabonája árával együtt.” Úgy tett, ahogy Joszef mondta. 3. Reggel, amikor világos lett, útra bocsátották az embereket, szamaraikkal együtt. 4. Kimentek a városból, de még nem jártak messze, amikor József azt mondta háza főtisztviselőjének: Menj, eredj az embereknek a nyomába! Amikor utolérted őket, ezt mondd nekik: „Miért fizettetek rosszal a jóért? 5. Talán nem ebből szokott inni az uram? Sőt, jósolni is ebből szokott! Gonoszat tettetek!” 6. Amikor utolérte őket, elmondta nekik mindezt. 7. Ők ezt felelték neki: „Uram, miért mondasz ilyeneket? Távol legyen szolgáidtól, hogy ilyesmit tegyenek! 8. Hiszen a zsákjaink szájában talált pénzt is visszahoztuk neked Kánaán földjéről. Hogy loptunk volna hát urad házából ezüstöt vagy aranyat?! 9. Ha megtalálják szolgáid közül valakinél, az haljon meg, mi magunk pedig legyünk az úr rabszolgái.” 10. így szólt: „Bár úgy lenne igazságos, ahogy mondjátok, de csak az legyen a rabszolgám, akinél megtalálják, a többieket felmentem.” 11. Sietve lerakták a földre és kibontották a zsákjukat. 12. A legidősebbnél kezdte, és a legfiatalabbnál végezte a keresést, a serleg előkerült Benjámin zsákjából. 13. Ekkor megszaggatták ruháikat, mindenki visszapakolt a szamarára, és visszatértek a városba.
Joszef miután eladták rabszolgának Egyiptomba került, álmainak köszönhetően a fáraó magasrangú tisztviselője lett, és családjával semmilyen kapcsolata nem volt, egészen a térséget sújtó éhínség idejéig. Testvérei élelmiszerért mentek Egyiptomba, és Joszef nem fedte fel előttük kilétét, sőt, azt szabta meg a következő élelmiszereladás feltételéül, hogy Benjamint is hozzák magukkal. A második találkozásnál már mind a 11 fivére jelen volt, de Joszef ekkor is titokban tartotta kilétét, sőt cselt szőtt. Ezen a ponton kapcsolódunk be a történetbe.
Joszef indítékairól a Tóra semmit nem árul el, de viselkedésének magyarázata valószínűleg az, hogy próbára akarta tenni testvéreit, vajon cserben hagyják-e Benjámint, aki szintén Rácheltől, a kivételezett státuszú feleségtől származott, úgy mint Joszef.
1. tedd mindegyikük pénzét a zsák szájába – Nem világos, hogy mi szükség van erre az utasításra, a visszacsempészett pénznek nincs szerepe a későbbiekben.
2. ezüst serleg – Az ezüst (keszef – כסף) szó hússzor szerepel Joszef és testvérei történetében, a drámai elemet erősíti, hogy a testvérek ezüstért adták el, és Joszef most egy ezüsttárgyat használ arra, hogy próbára tegye őket.
4. Talán nem ebből szokott inni az uram? – Joszef tisztviselőjének szavai nehezen érthetőek, hiszen még nem említette, hogy mit loptak el. A Septuagintanak nevezett ókori görög fordítás szövegében szerepel egy további magyarázó félmondat: „Miért loptátok el ezüst serlegemet?”
5. jósolni is ebből szokott – Az ókori Keleten gyakran használtak serleget a jósláshoz. Nemes fémet dobtak a vízbe vagy olajba, és annak mozgásából vontak le következtetést. A Tóra máshol (Dvárim 18:10) tiltja a jóslást.
8. Az itt olvasható érvelés, amelyet a logikában a fortiori érvelésnek neveznek, arra épít, hogy ha a testvérek még azt a pénzt is visszahozták, amelyet megtarthattak volna, akkor ésszerűtlen azzal vádolni őket, hogy most elvittek volna valamit, ami nem az övék. Ez a logikai érv az elfogadott rabbinikus szövegértelmező elvek közül az egyik legismertebb, neve: kál váchomer.
9. A testvérek javaslata (halálbüntetés a lopásért) lehet, hogy a kor egyiptomi szokásait tükrözi, de erről nem maradt fent ezt megerősítő forrás, és az is elképzelhető, hogy a testvérek csak ártatlanságuk hangsúlyozása érdekében kértek különösen szigorú büntetést. A testvérek feltételezik a kollektív felelősséget, amelyet később (44:17) Joszef elutasít.
10. Bár úgy lenne igazságos, ahogy mondjátok - A tisztviselő válaszának jelentése nem egyértelmű, szó szerinti fordítása: „Most is legyen szavaitok szerint”.
a többieket felmentem – a héber kifejezés (nekiim - נקיים) egy jogi terminus és a vád alóli felmentést jelenti.
11. Sietve lerakták – valószínűleg ártatlanságuk biztos tudatában igyekeznek minél készségesebben teljesíteni az utasítást.
13. megszaggatták ruháikat – A ruhák megszaggatása az elkeseredés és a gyász jele, a narrátor visszautal a korábbi eseményekre, a testvérek most azt teszik, amit korábban Jákov tett miattuk (Beresit 37:34).
Nemzetközi kommentár
michael paley rabbi
kommentárja
A trükközés megszentelése
Eredeti kommentár: David Bockman
A serleg, amelyet Benjámin zsákjában megtaláltak, ismeretesen úgy került oda, hogy Joszef becsempésztette. A történet egy másik, egy nemzedékkel ezelőtti „motozás” jelenetét idézi meg, két olyan ember utolsó konfliktusát, akik mindketten a trükközés, csalás mesterei voltak.
Ráhel, amikor megszökött férjéve és családjával az édesapjától, Lábántól, magával vitte ennek házi istenségeit, bálványait. Ezeket is vissza kívánta szerezni Lábán, amikor beérte a szökevényeket, abban a jelentben is sor került motozásra, de Lábán nem ért célt. Ezt megelőzően Lábán és Jákov már sokszor átverték egymást, a legutóbbi trükkjével Jákov sikeresen szerzett vagyont. Történetük fényt vet Jákov személyiségének árnyoldalaira is, agyafúrt ember, de előfordul vele, hogy nem makulátlanul tisztességesen jár el. Ahogy a kedvenc fia, Joszef is a testvérei háta mögött végez besúgó-tevékenységet története elején, apjának jelenti testvérei viselt dolgait, vélteket vagy valósakat, nem tudni. A jellem szilárdsága, a konfliktusok nyílt felvállalása tekintetében a két egymásra feltűnően hasonlító főszereplőnek egyaránt fejlődnie kell, és fejlődnek is.
A trükkökhöz gyanús, mágikus utalások kapcsolódnak mindkét esetben, Lábán ellopott bálványokat kísérel meg megtalálni, Joszef pedig, mint szolgája mondja, jósolni is szokott a serlegéből. A bűvésztrükk és a pogány mágia összemosódik, ez a manipulációt csak még gyanúsabbá teszi.
Joszef trükkje azonban egyúttal jeladás is, ez a trükk elvileg átlátható és nevelő szándékú. Hiszen más értékeket is csempésztetett Joszef a zsákokba, több ízben jelezte már, hogy valamiért különösen fontosnak tartja épp ezeket a segélykérőket. Ha volna eszük, talán sejteni kezdenék, hogy miért szentel nekik különös figyelmet ez a rendkívüli befolyással rendelkező egyiptomi. Bizonyára akad köztük olyan, aki sejti is.
Továbbá a trükközés célja ezúttal nem a másik kihasználása, hanem a mélyebb megismerése.
Az a célja Joszefnek, hogy tesztelje testvérei reakcióit, vagyis azt, hogy mennyit változtak. A trükk, amely nem elfedni, hanem feltárni próbálja az igazságot, nyilvánvalóan más erkölcsi megítélés alá esik,
annak ellenére is, hogy kétségtelenül elég kegyetlen Joszef játéka.
A trükkök, átverések „evolúciójában” is a lassú családi jellemfejlődés bizonyítékait lelhetjük fel David Bockman rabbi értelmezése szerint. Markáns karakterjegyeink felszámolása nem lehetséges, de megszelídíthetjük, még akár jó ügyek szolgálatába is állíthatjuk eredendően nem túl szimpatikus késztetéseinket, ahogy története vége felé közeledve Joszef is teszi.
A szerzőről
David Bockman közösségi rabbi, filozófiát tanult, a francia zsidó gondolkodó, Emmanuel Lévinas kutatója, továbbá jazz-trombitás.
Kommentár forrása: https://jewishstandard.timesofisrael.com/miketz-this-too-will-be-for-the-good/
kommentárok
Markovits Zsolt,
a miskolci hitközség rabbija
Nem tudom, hogy ki hogy van vele, mikéc hetiszakaszának e részét olvasva, nekem valahogy mindig chánuká csodája jut eszembe. Joszef és testvéreinek története számtalan magyarázatot ihletett, nekem mégis a trenderli ötlik az eszembe. Látszólag csak egy kedves játék, amelynek legnagyobb előnye, hogy az egész család részt vehet benne. Joszef történetében is mindenki részt vesz. Eleinte amikor megpörgeti a trenderlit, de olyan, mintha mindig a nun (azaz nist – semmi nem történik, ahogy Joszef álmai eleinte meghiúsulni tűntek) vagy a sin (azaz stel ajn – ő fizet rá mindenre, bármit is tesz, akkor is, ha igazat mond, és akkor is, ha csak apja kérésének tesz eleget és testvérei keresésére indul) jönne ki neki. Mintha állandó vesztes lenne. Aztán csoda (héberül nész, többes számban niszim, ezért is nevezik a chánukakor a csodákért mondott hálaimát a kezdő szavairól ál hániszimnek) történik, és az egész történet egy gimel betűvé válik (azaz gans – viszi az egész kasszát).
Mi a tanulság?
Az életben bármi, bármikor megtörténhet. Jó és rossz egyaránt, de ha van kitartásunk és a szívünk a helyén van, akkor a legrosszabb helyzetet is meg tudjuk változtatni, Hásem segítségével és önnön erőfeszítésünkkel.
Szarvas Ildikó festő,
a Lauder Javne Iskola tanára
Joszef és testvérei kalandokkal, árulásokkal, megpróbáltatásokkal teli története kapcsán a saját élettörténetemben kerestem kapcsolódási pontokat, és a következő asszociációim támadtak.
Akit „elveszettnek” hisznek, elfelejtik azt mint élő, a nevét sem ejtik ki már úgy, mint mikor még megszólították őt. „Az elveszejtett”: bolygó lélekként „belát” és másba néz, mert már nincs ő.
Eljött a nap, amikor még kisbaba fiammal egy nyitott ajtójú lakásban ültünk egy szivacs fotelen. A határőrök néhány nappal korábban azt mondták, hogy egy bőrönddel hagyhatjuk el az országot. Így mindenünk, ami még ezen felül volt, már másoké lehetett. Minden barátunknak megüzentük, hogy a lakás ajtaja mostantól nyitva lesz, bármikor bejöhetnek, bármit elvihetnek.
Ahogy a fiammal ülünk, egyszer csak nyílt az ajtó. Két barátunk érkezett hátizsákkal és szatyrokkal. Tétován üdvözöltek, és bizonytalankodva kezdték elpakolni a könyveinket, a festékeket, a vásznakat, az ecseteket, a tányérokat, az edényeket… Ahogy teltek a percek egyre bátrabban csomagolták el a dolgokat, majd egy faragott szék felett némi vita támadt közöttük, hogy az kié legyen? Pillanatra zavartan ránk néztek, hogy azt is vihetik? Persze – a mondtam – hisz nekünk már nem kell! Úgy pakoltak, mint mikor egy halott után maradt tárgyakon osztozkodnak az utódok. Még ott ültünk a szobában, de a szemükben a sors már „elveszejtett” bennünket. Nem voltunk már ott „igazán”.
Néhány nap múlva elhagytuk a teljesen kiürített lakást és egy bőrönddel felültünk a reggeli nemzetközi vonatra, amely elindult velünk a határ felé. A szatyrunkban egy ezüst falú termosz, benne ragyogó fiam aznapi alma-krumpli püréje volt. A határra érve leszedtek minket az őrök a vonatról, mondván, hogy semmit nem vihetünk magunkkal. A bőröndnyi ruhát sem. A vonat nélkülünk gurult ki a határállomásról.
Néhány óra múlva egy kishatár-átlépős vonat is indult. Egy szatyor pelussal és az ezüst falú termosznyi bébiétellel felszálltunk rá. A határőr újra ott állt szemben velünk, kezébe vette a termoszt, kinyitotta és kaján mosollyal lötyögtetni kezdte a híg alma-krumpli pürét. Úgy vélte, hogy az ezüst falú termosz mást is rejt, és újra visszafordíthat minket. Csak annyit nyögtem ki, hogy „Ne!”, amikor az ujját készült fiam ételébe mártani. Megállt... majd visszaadta a termoszt. Leszállt, és a vonat döcögve elindult velünk. A nyomunkban jártak, és amit el tudtunk vinni az bolygó lelkű önmagunk volt és az ezüst falú termosz.
