Beresit 37. fejezet
18. Távolról meglátták [Joszefet], még mielőtt a közelükbe ért volna, szövetkeztek a megölésére. 19. Így szóltak egymáshoz: „Nicsak, ott jön az álomlátó! 20. Gyerünk, öljük meg, dobjuk be valamelyik gödörbe, és azt mondhatjuk, hogy ’Vadállat ette meg’! Majd meglátjuk, mi lesz az álmaiból!” 21. Reuven ezt hallva meg akarta őt menteni tőlük, ezért így szólt: „Ne vegyük el az életét!” 22. Majd Reuven így folytatta: „Ne ontsatok vért! Dobjátok bele ebbe a gödörbe itt a pusztában, de ne öljétek meg saját kezűleg!” Meg akarta menteni tőlük, hogy visszajuttassa apjához. 23. Amikor József odaért a testvéreihez, lehúzták Józsefről a köntösét: a tarka köntöst, amelyet viselt. 24. Azután fogták, és beledobták a gödörbe. A gödör üres volt, nem volt benne víz. 25. Ezután leültek enni. Amikor fölnéztek, látták, hogy egy izmaelita karaván közeledik Gileád felől. Tevéik fűszert, balzsamot és mirhát szállítottak Egyiptom felé. 26. Ekkor Jehudá így szólt testvéreihez: „Mi haszna van, ha megöljük testvérünket, és elfedjük a vérét? 27. Gyertek, adjuk el az izmaelitáknak, de ne öljük meg saját kezűleg, hiszen a mi testünk és vérünk ő!” A testvérei pedig hallgattak rá. 28. Közben azonban midjáni kereskedők mentek arra, a felszínre húzták Józsefet a gödörből, és eladták Józsefet az izmaelitáknak húsz ezüstért. Azok pedig elvitték Józsefet Egyiptomba. 29. Reuven visszatért a gödörhöz, de József már nem volt a gödörben. Akkor megszaggatta a ruháját. 30. Visszatért testvéreihez, és így szólt: „Nincs meg a gyerek! Most mit tegyek!?”
Joszef és testvérei kapcsolatát erősen megterhelte mind Jákov kivételezése Rácheltől született gyermekeivel, mind pedig Joszef álmai, amelyeket fivérei nyílt hatalmi törekvésként és fennhéjázásként értelmeztek. Az itt lefordított és kommentált részlet azon a ponton kapcsolódik be a történet menetébe, amikor Joszef a kivételezést szimbolizáló, apjától kapott díszes köntösben megjelenik a pusztában nyájukat legeltető testvérei körében.
Ez a szövegrészlet az egyik állandó hivatkozási alapja a bibliakritika dokumentum-hipotézisének, azaz annak a feltevésnek, hogy a Tóra eredetileg több különálló dokumentumból állt, és csak később szerkesztették egybe.
18. Távolról meglátták [Joszefet] – úgy tűnik Joszef puszta látványa is gyilkos dühöt váltott ki a testvérek többségéből.
20. gödörbe – kővel kirakott gödrökről lehet szó, amelyekbe az esős évszakban a vizet gyűjtötték. Számos különböző mélységű, ókori vízgyűjtő gödröt – és nem azonos a saját vízforrással rendelkező kúttal – tártak fel Izraelben. A gyilkosságot követően a megfelelő temetés tudatos elmulasztása további jele a testvérek Joszef iránti gyűlöletének és megvetésének.
21-22. Reuven valószínűleg elsőszülött státuszából fakadóan ragadta magához a kezdeményezést. Az első megszólalásában többes szám elsőszemélyt használ, saját magát is belefoglalva a felszólításba, de amikor testvérei nem tiltakoznak, akkor már csak rájuk vonatkozik a felszólítása: „Ne ontsatok vért!”
24. A gödör üres volt – ennek említése azért volt fontos, mert a gödrök funkciója a vízgyűjtés volt, de a nyári időszakban kiszáradtak.
25. Ezután leültek enni – szó szerint: kenyeret enni, azaz komoly, kényelmes étkezést tartottak miközben levetkőztetett, éhhalálra szánt testvérük a gödörben kegyelemért könyörgött, ahogy ez kiderül egy későbbi fejezetből (Beresit 42:21).
Izmaelita – József eladásának ez az a része, amely a legerősebb hivatkozási alapként szolgál a dokumentum hipotézis hívei számára. A történetben különböző helyeken más és más adja el Joszefet. Az egyik variáció szerint a midjániak adják el az izmaelitáknak, és ők vitték Joszefet Egyiptomba (37:28). Egy másik variáció szerint a midjániak Potifárnak adták el. (37:36). A harmadik variáció szerint pedig a testvérek adták el Egyiptomba (45:4). A hagyományos magyarázók is észrevették a problémát a szövegben, és több megoldási javaslatot is tettek, például azt, hogy több adás-vételre is sor került, vagy hogy a midjániak és az izmaeliták ugyanannak a csoportnak a két elnevezése.
fűszert, balzsamot és mirhát – a kifejezések fordítása körülbelüli, az egyes héber szavak jelentéséről nincs konszenzus a kutatók körében.
26. Jehudá így szólt – Reuven távolléte (vagy hallgatása) nehezen magyarázható. Miután egyszer már megegyeztek, hogy nem ölik meg Joszefet, nehéz értelmezni, hogy mi szükség van ehelyütt Jehudá javaslatára, hogy ne öljék meg. Ez a részlet is hivatkozási alap a dokumentum elmélet hívei számára, véleményük szerint egymás mellett létezett két hagyomány, az egyikben az elsőszülött Reuven menti meg Joszef életét, a másikban Jehudá teszi ezt.
és elfedjük a vérét – a korabeli felfogás szerint a kiontott vér az égbe kiált (lásd: Beresit 4:10) és ezért be kell temetni.
28. húsz ezüstért – a Vájikrá 27:5 és Hamurappi törvényei alapján is reális árnak tűnik ez az összeg egy fiatal rabszolgáért.
29. Amikor Reuven visszatért a gödörhöz – nem világos, hol volt Reuven, de úgy tűnik, semmit nem tud Joszef eladásáról.
megszaggatta a ruháját – a gyász jele, halottnak véli Joszefet.
30. Most mit tegyek!? – szó szerint: Hova menjek? Talán: Hova meneküljek apám gyásza elől?
Nemzetközi kommentár
michael paley rabbi
kommentárja
Gödörből gödörbe: Tévedések boldog-szomorú játéka
Eredeti kommentár: Abigail Treu
Joszef nem találja először a testvéreit a Tóra elbeszélése szerint, amikor pedig megtalálja őket, az történik, amit fentebb olvashatunk. Kérdés, érdemes volt-e ezért olyan nagyon keresnie. De ha nem dobják a gödörbe, elmarad a fényes felemelkedés, nem menekül meg sem Egyiptom, sem a későbbi Izráel, Jákov gyermekei – Joszef révén. Mindig a tévedés bizonyul helyesnek. Nincs felemelkedés a mélységek megtapasztalása nélkül.
A hetiszakasz elején lévő jelenetben Joszefet bedobják testvérei a gödörbe, miután kis híján megölik. A hetiszakasz legvégén – mesteri cliffhanger, a börtön mélyén búcsúzunk el tőle, elfeledve egykori cellatársától, a fáraó főpohárnokától is. Nem látni, innen van-e még kiút. Joszef élettörténete hullámvasút, a fentek és lentek, a később megváltónak bizonyuló tévedések, elvétések, vétkek története.
Reuven meg akarja menteni a fiút, azt reméli, később visszamehet hozzá, hogy kihúzza, de megelőzik. Mindenki komikusan csetlik-botlik csak, miközben a történet megy tovább a nagy cél felé vezető úton. Tévedések tragikus vígjátékaként.
A hetiszakasz mesteri módon zárul épp ott, ahol Joszef helyzete a legkilátástalanabb, ahol átmeneti felemelkedés után a gödörből a börtön mélyére kerül, de közben beiktat egy másik szálat is, épp akkor, amikor Joszef történetének fordulatait, emelkedéseit és süllyedéseit akarnánk követni, tudatja, hogy Jehudá is elkerül otthonról.
Jehudá, aki felveti, hogy adják el inkább Joszefet (és akinek megmentő szerepe szintén összekavarodik a Reuvenével), később maga is bonyolult érzelmi ügyekbe keveredik bele a kánaánita Támárral, és maga is kénytelen szembesülni vétke következményeivel. Párhuzamos bukdácsolások révén párhuzamos fejlődéstörténetek zajlanak, amelyek arra hivatottak, hogy előkészítsék – mesteri történetvezetéssel – a két szál találkozását. Mindenki mindent elront, majd kijavít, senki sem talál senkit, mindenki mindent elfelejt, a szöveg erőteljes iróniával adja tudtunkra, hogy az élet élésének egyetlen módszere a trial and error. Megpróbálod, elrontod, megérted, megpróbálod másképp. Közben hol fent vagy, hol lent, hol a gödörben, hol a Potifár-ház élén, hol ismét a mélyben, mint Joszef, és néha nem látni, hová fut ki az egész. A hetiszakasz vége az Örökkévaló kiválasztottját, a leendő megmentőt a maradéktalan elhagyatottság állapotában a teljes reménytelenségben hagyja magára.
A tévedések játéka valójában tanulás, elsősorban önismeretszerzés. Számos történés tőlünk független, túlnő rajtunk, amivel rendelkezhetünk, az az, mit kezdünk ezekkel az adottságokkal, hogyan reagálunk, amikor a jól ismert mintázatok újra hasonló döntéshelyzetekké rendeződnek. Joszef már mások álmaira figyel a mélyben, nem a sajátjaiéra, Jehúda megtanul bocsánatot kérni, ő is képes túltekinteni önmagán. A hullámvasút őrült fel-le vágtatása egyre inkább kirajzolja majd a végső úticélt – ahogy a tórai tévedések vígjátékáról beszámoló Abigail Treu rabbi megmutatja.
A szerzőről
Abigail Treu a Center for Jewish Living és a Sonabend Center for Israel igazgatója. A spiritualitás különböző területeivel, többek között, jógával is foglalkozó, 30-as éveiben járó rabbinő, aki az amerikai zsidóságot nagyon intenzíven foglalkoztató vegyesházasság és a rabbinikus autoritás kérdésében írt nagy hatású cikket 2017-ben a New York Jewish Week hasábjain.
Kommentár forrása: http://www.jtsa.edu/forgetting-to-remember-for-posterity
kommentárok
Hercz Dániel,
az OR-ZSE rabbiszakos hallgatója
A Tóra látszólag tárgyilagos, semleges szavai „távolról meglátták Joszefet” valójában egy lélektani dráma kezdetét jelentik. Az emberek, talán még a testvérek is, többnyire „távolról” látják egymást. Távolról, azaz a maguk vélt érdeke, előfeltevései, álma alapján. Közelről, azaz érdekektől függetlenül csak ritkán, kivételes lelki állapotban sikerül észrevenni a Másikat. Ez egy különleges állapot: a teljesség állapota. Héberül a teljes szó (sálém – שלם) ugyanabból a gyökből származik, mint a béke szó (sálom – שלום).
A béke állapota az, amikor egy emberi közösség teljessé válik, önmagunk és a másik érdekei nem elválasztanak, hanem teljessé, eggyé tesznek bennünket.
Ehhez azonban a közösség tagjainak, itt Joszefnek és a testvéreinek, el kellene fogadniuk egymást, ez viszont csak úgy lenne lehetséges, ha megfelelően ismernék és elismernék egymást. Aminek viszont alapfeltétele, hogy önmagukat ismerjék.
Vajon e történet szereplői ismerik egymást? Elismerik a másikat? Még az álmok embere, Joszef is csak a saját álmait látja. Azt viszont nem is próbálja megérteni, hogy a többiek, akik az álomnak csak a rájuk vonatkozó részét képesek megérteni, „megfejteni”, nem fogadhatják azt el. A többiek pedig, épp azért, mert saját álmaikkal és érdekeikkel vannak elfoglalva, Joszef álmát az érdekeik elleni durva támadásnak veszik.
Joszef, a fogságban, kiszolgáltatottságban töltött évek után megismeri önmagát, megérti a távol és a közel közötti különbséget. Amikor sírva mondja: „ Lépjetek közelebb, kérlek”… „Joszef vagyok, a testvéretek”, immár nem távolról, hanem közelről látja őket. És miért ne gondolhatnánk, hogy a testvérek nem csak az érdekeik alapján, távolról, hanem hirtelen ők is immár közelről látták Joszefet. Ha így volt, akkor létrejött egy igazi közösség, egy teljes és békés állapot: a sálom.
Lakos Borcsa,
a Talmud Nem Csak Nőknek (Talmud NOW) programsorozat vezetője
Olvasva Joszef eladásának történetét, azon morfondírozom, hogyan lehetséges az, hogy egy 17 éves fiú puszta látványa is olyan erős indulatokat vált ki másokból, akik ráadásul a saját testvérei, hogy meg akarják ölni? Honnan jön ez az agresszió? Közülünk való ő is, a mi vérünk, ne öljük meg – hangzik el az érv Reuven, a legidősebb báty szájából. Vajon mit jelent ez, a mi vérünk, testvérünk?
Bármit is jelentsen, nekem kettő jutott belőle, Nóri és Marci. Nóri kilenc évvel idősebb, nem laktunk együtt, mindössze egyszer nyaraltunk közösen. Viszont a gyerekkoromban a nagymamánknál együtt töltött vasárnap délutánok élménye meghatározó volt. Nekem ő mindig is a NŐVÉREM volt, csupa nagy betűvel. Neki én sokáig féltesó… Természetes lehet, hogy az idősebb testvér egyúttal példakép is. Én azonban csak felnőttként döbbentem rá erre. Nekem bizony nem volt sztár-példaképem, mint az osztálytársaimnak, erre büszke is voltam. Azt hittem, hogy semmilyen nincs, és közben serényen utánoztam a nővéremet, tanultam el tőle azt, amit azokban a rövid együtt töltött időkben lehetett: belenyúlni kézzel a kajába, menőnek lenni, hipszter helyekre járni. Közben felnőttünk, mindenki járja a maga útját és éli az álmait, miközben büszkék vagyunk egymásra. Talán hamarosan együtt is fogunk álmodni.
Marci négy évvel fiatalabb. Húsz évig egy szobán osztoztunk. Ott én voltam a nővér. Rangidősként mindig egy fokkal előrébb jártam, mint az öcsi: Amikor én óvodás voltam, ő még otthon volt, de nem hagytam volna ki a “buliból”, megtanítottam neki például a Mikulás-műsort, amit óvodában tanultunk. Amikor általános iskolás lett ő is, jött utánam: zongorázott, sőt futott is velem. Egyszer edzésen fejre esett a kakasülőről, utána többet nem jött. De ugorjunk csak vissza az időben. Nagyon örülhettem neki, amikor négy éves koromban megszületett, ugyanis amint hazajött a kórházból, én kiemeltem a rácsos ágyból és kivittem anyukámnak megmutatni nagy büszkén, hogy milyen erős vagyok…(Mama szívbajt kapott.) Azt viszont sokáig nem tudtam megbocsájtani, hogy hozzá más nyelven beszéltek, ugyanis pedagógiai céllal apukám kísérletezett a némettel.
A családunkat nem választjuk, az adott. Elfogadni viszont el lehet még az olyan testvéreket is, akik adott esetben “eladnak”. Joszef nem csak elfogadja, hanem az Örökkévalónak tulajdonítja azt a korábbi, testvérei által tervezett gyilkossági kísérletet, amely után elkerül Egyiptomba, szerinte azért, hogy évtizedekkel később, éhínség idején meg tudja menteni a családját. [I.45:5] Habár Joszefben nincs harag már testvérei iránt, mégis, az évtizedeken keresztül ki nem mondott igazság, ahogy az életben, a tórai történetben sem maradhat következmények nélkül; sok plusz körrel (három látogatás kell ahhoz, hogy az összes testvér és az apuka, Jákov is “feloldozást nyerjen”) sikerül csak feloldani a családi konfliktust. Azonban érdemes dolgozni magunkon, bátornak lenni, felgöngyölíteni az esetlegesen összekuszált szálakat, mert az eredmény felszabadító és előremutató, ahogy tanulhatjuk ezt Jákov és Észáv újbóli találkozásából, vagy Joszef történetéből is.
