Bemidbár 1. fejezet
1. Az Örökkévaló így szólt Moséhez Szináj pusztájában, a Találkozás Sátrában, a második hónap első napján, az Egyiptom országából való kivonulás utáni második évben. 2. Tartsatok népszámlálást Izrael gyermekeinek egész közösségében, minden férfit külön, a nagycsaládok és a patriarchák házainak nevei szerint számolva. 3. Te és Áron, a csapattestek szerint számoljátok meg mindazokat Izraelben, akik harcra foghatóak és húsz év felettiek. 4. Legyen veletek egy-egy férfi minden törzsből, az, aki a patriarchák szerinti család feje. 5. Ezek azoknak férfiak nevei, akik mellettetek álljanak: Reuvenből Elicur, Sdeur fia, 6. Simeonból Slumiel, Curisádáj fia, 7. Jehudából Náchson, Áminádáv fia, 8. Jiszáchárból Netánél, Cuár fia, 9. Zvulunból Eliáv, Chelon fia, 10. Joszef fiaiból: Efrájimból Elisámá, Ámihud fia, Menáséból Gámliél, Pedácur fia, 11. Bejáminból Ávidán, Gideoni fia, 12. Dánból Áchiezer, Ámisádáj fia, 13. Áserből Págiel, Okrán fia, 14. Gádból Eljászáf, Deuel fia, 15. Náftáliból Áchirá, Enán fia. 16. Ők a közösség válsztottjai, a patriarchák házai szerinti törzsek vezetői, Izrael ezredeinek vezetői.
1. Szináj pusztájában – Héberül: בְּמִדְבַּר סִינַי (bemidbár Szináj). A Tóra könyveinek ma használatos elnevezése általában az első nagyobb jelentőséggel bíró szó az adott könyv első mondatából – kivétel a 3. könyv, amelynek neve Vájikrá (hívta, szólította), ami nehezen tekinthető különleges vagy jelentős szónak –, de a Talmud ismer más hagyományt is, amely a könyveket inkább a tartalmuk szerint nevezi el (így a Bemidbár neve chomes vagy chumás hápkudim, azaz a számlálás könyve). Az ismert görög fordítás, a Septuaginta és a latin fordítás, a Vulgata, szintén a tartalom szerint nevezik el az egyes könyveket, ebből ered a 4. könyv első témájára, a népszámlálásra utaló Numeri (számok) elnevezés. A 4. könyv esetében a bemidbár héber elnevezés bár formai, de mégis utal a tartalomra is, hiszen e könyv a pusztában történteket beszéli el. A héber midbár szó nemcsak sivatagot jelenthet, hanem ritkán lakott, alacsony csapadékhozamú pusztaságot is, ahol azonban van elegendő növényzet a nyáj legeltetéséhez.
2. Tartsatok népszámlálást – Szó szerint: „Emeld fel fejeit”, ez a kifejezés az ún. „papi forrásra” jellemző. Bár Isten csak Mosét szólítja meg, de a parancs Áháronra is vonatkozik (lásd: 1:3).
– Szó szerint: Feje vagy koponyája szerint. A héber szöveg két különböző szót használ a fej kifejezésére.
a nagycsaládok és a patriarchák házainak – Az itt „nagycsaládnak” fordított héber משפחה (mispáchá) szó valószínűleg – erről a biblia-tudósok között nincs egyetértés – a nukleáris családnál jelentősen nagyobb rokoni hálózatot, „klánt” jelentett, az itt „a patriarchák házainak” fordított בית אב (bét áv) kifejezés pedig a több klánt összefogó tág rokoni, törzsi egység lehetett, ezért egy bét áv szerinti vezető képviselhette a törzs egészét (lásd: 1:4).
A nép felosztása valószínűleg a következő struktúrát követte: törzs – מטה (máte): Jiszráel/Jákov 12 fia közül az egyiknek az összes leszármazottja; a patriarchák házai szerinti nagycsalád – bét áv: Jiszráel unokáinak kiterjedt családja, nagycsalád – mispáchá: Jákov dédunokáinak nagycsaládja.
3. a csapattestek szerint számoljátok meg – A héber kifejezés Jacob Milgrom rabbi és biblia-kutató szerint tipikus a mezopotámiai kultúrában a katonai célú népszámlálásokkor. A pusztai vándorlás során Izrael népének elrendezése egy katonai táborhoz volt hasonló. A népszámlálás célja a harcképes férfiak számbavétele, és ezért maradnak ki a – később külön összeszámolt – leviták, az idősek és a harcképtelenek ebből a számlálásból. Az ókori Keleten az volt a szokás, hogy ezeknek külön számlálást tartottak, de itt erre nem kerül sor, talán azért, mert a népszámlálás egyetlen célja a honfoglaló háborúra való felkészülés lehetett. Az is tipikusnak tekinthető az ókori világban, hogy a hadkötelezettség húsz éves kor körül kezdődött.
4. Legyen veletek egy-egy férfi minden törzsből – Az itt szereplő héber szó: מטה (máte) ismét bizonyíték a szöveg ősi mivoltára, mivel az i.e. 9. század utáni héberben már a törzs שבט (sevet) szót használták. A törzsek képviselői felügyelték és segítették a számlálást. Mivel a későbbiekből kiderül, hogy a számlálás körülbelül három hét alatt lezajlott, ezért feltehetően a a nagycsaládok külön-külön végezték el a népszámlálást, és a küldöttek csak összesítették az eredményt.
5-15. A felsorolt nevek beszélő nevek, amelyeket Jacob Milgrom a szöveg ősi mivolta bizonyítékának tekint. A nevek közül 16 nem fordul elő máshol a Héber Bibliában, és az egyik név sem tartalmazza – hasonlóan a Beresitben szereplő nevekhez – a J-H-V-H istennévre utaló J-H végződést, ami összhangban van azzal a hagyománnyal, hogy a tetragrammatont Isten először Moseval ismertette meg (Smot 6:3). Ezzel szemben a Sádáj, az El és a Cur istennevek gyakori alkotóelemei az itt felsorolt neveknek.
16. ezred – A héber אלף (elef) szó, a modern héberben „ezret” jelent, de a klasszikus héberben valószínűleg a közösségi, katonai struktúrák egyik kategóriája volt, és katonai kontingenst (ezredet) jelentett. A népszámlálás eredménye az ókori viszonyok között irreálisan magas számot mutat, körülbelül 600 ezer harcképes férfi jelenléte legalább kétmillió fős össznépességet feltételez. Ha azonban úgy olvassuk a szöveget, hogy az elef szó nem ezer embert, hanem katonai csapatot jelent, ahogy például Flinders Petrie bibliakutató már 1906-ban írt könyvében javasolta, akkor az egyiptomi kivonulók száma reálisra csökkenhet.
Nemzetközi kommentár
michael paley rabbi
kommentárja
Megszámlálni a megszámolhatatlant: küzdelem az időért
Eredeti kommentár: Rabbi Abigail Treu
Azt a két, végzetesen összetartozó dolgot, amelyek végül igazán fontosnak bizonyulnak, amelyek hiánya nem pótolható, az időnket és a barátainkat, egyszerre rendeli megszámolni a zsidó hagyomány. Azért, hogy belássuk, ami fontos, nem számontartható, nem birtokolható, mégis időről-időre számot kell adnunk róla.
A negyedik mózesi könyv első hetiszakaszát a Bemidbárt a legtöbbször – idén is – a Tóraadás ünnepét, a sávuotot megelőző héten olvassuk. Az ünnep kezdetén ér véget a pészách másnapján kezdődő ómer-számlálás is, a két ünnep közötti ötven napot egyesével végig kell számolnunk a Tóra előírása szerint.
A mostani hetiszakasz pedig egy újabb számolásól, a pusztai népszámlálásról „számol” be. Isten rögtön a könyv legelején megkéri Mózest, számolja össze Izrael közösségének tagjait, a hadra fogható embereket.
Egy népszerű New York-i rabbinő, Abigail Treu szerint a kétféle számolás összefügg. Aki próbálta már végigcsinálni az 50 napos Ómer-számlálást, előtte alighanem azt gondolta, hogy 50-ig elszámolni igazán nem túl nagy kihívás, de alig valaki tudja úgy végigcsinálni, hogy egyszer sem felejti el és ha egyszer is elmulasztod, tulajdonképpen elvesztetted ezt a „micvát”. Izrael népének összeszámolása, a kijött szám régóta vitatott, sok Biblia-kutató szerint nem egyértelmű az sem, hogy az „ezredeket” a szövegben például tényleg ezer fős harci egységekként kell-e értenünk (lásd fentebb a szöveg magyarázatát). Végső soron felettébb bizonytalan sok kommentár szerint, hányan voltak.
Két dolog megszámolását rendeli el és kapcsolja össze a hagyomány: a múló időét és azokét, akik hozzánk tartoznak, de legalábbis körülöttünk vannak, akiknek hozzánk kéne tartozniuk.
Amiben élünk és ami, akik hozzánk tartoznak, akár anélkül, hogy tudnánk róla, mindez természetesen nem megszámolható, nem uralható és birtokolható: sem a társaink, sem a mindőnkkel telő idő, bár hozzánk tartozik, nem a miénk. Épp ezt akarja velünk beláttatni a Tóra Abigail Treu szerint. És azt, hogy bár soha nem érünk majd a végére, újra és újra el kell számolnunk az időnkkel és a társainkhoz fűződő viszonyainkkal. Sok mindent így-úgy meg lehet javítani, de az, amit az időnkkel és másokkal szemben mulasztunk, jóvátehetetlen, ezt értetheti meg velünk a kettős számolás – amíg még nem késő.
A szerzőről
Abigail Treu a Center for Jewish Living és a Sonabend Center for Israel igazgatója. A spiritualitás különböző területeivel, többek között, jógával is foglalkozó, 30-as éveiben járó rabbinő, aki az amerikai zsidóságot nagyon intenzíven foglalkoztató vegyesházasság és a rabbinikus autoritás kérdésében írt nagy hatású cikket 2017-ben a New York Jewish Week hasábjain.
A kommentár forrása: http://www.jtsa.edu/how-do-you-measure-a-year
kommentárok
Dr. Gádor György,
ügyvéd
Gyerekkorom meghatározó része, hogy a bátyámmal együtt játszunk. Ez annyira természetes, mint ahogyan levegőt veszünk. Most is őrizzük a nyaralóban mozgatható kezű bácsikáinkat. A katonáinkat. A drágább eredeti playmobil figurák keverednek a hazai fröccsöntött bábukkal. Rémlik? Huszárok, kalózok, harcosok, királylányok, ágyúk, lovak, szekerek, csónakok, talpas pálmafák és az összeállítható szürke vár. Nem egészen, de magyar játék, részeiben unikum. 1978 és 1995 között élte fénykorát a hazai gyártás, majd győzött az iparjogvédelem. Mára már csak a kastélyt és a várat szabad gyártani. Értéknövelő és boldogságteremtő koppintás volt, ami tovább is fejlesztette a mintát és ihletet adó német játékot. Schenk Károly készítette, köszönet jár érte neki. Nekem is volt seregem és Tominak is. Kardok, puskák, pisztolyok. Nem volt mindegy, melyikünknek van lovassága, és kinek az emberei ülnek a tevéken. A szendvicsszurkáló lovagi koktél kardok ugyanúgy passzoltak a kezeikbe, mint a házi készítésű lobogók a szívószál rudakkal. Kinőtt használt ruhákból palástot és bőrmellényeket is varrtunk nekik.
Csapataink hadban álltak egymással az óvoda, majd az iskola után. Felvonultak egymással szemben. Összecsaptak, ha kellett. Persze, én voltam a kisebb, így mindig volt néhány katona és fegyverek, amelyeket mindig nagyon akartam, de sose lettek az enyéim egészen késő estig. Kb. negyed nyolcig. Akkor Tomi nekem ajándékozta az egész seregét, és hagyott egyedül játszani és győzni. Legalább három évbe beletelt, mire megnőttem annyira, hogy rájöjjek. Aki a fél nyolcas híradó előtt a szobában játszik, az is pakol el mindent. Híradóra, vacsorára rendnek kell lennie, mert utána alvás van.
A seregek szemléje, a népszámlálás éppolyan fontos volt nekünk, mint az enumeráció a görög eposzokban vagy a csapattestek felvonulása a népszámláláskor a pusztában. A Bemidbár hetiszakaszában. A játék természetéből fakad, vagy ez is az örökségünk része? Testvérekként játékkatonákkal játszunk, katonásdit játszunk, és gyakran katonák is leszünk.
Az Örökkévaló okkal számláltatja meg őseinkkel a 12 törzs fiait.
A Jóisten matekból is jó. Pontosan tudja, hogy hányan voltunk, vagyunk, leszünk mi zsidók. Mindenható együttható.
A feladat ugyan Mózesé, de a szövegből egyértelmű, ő is delegálja feladatot. A játékkal mi testvérek is tanultunk egymástól. A csapatok seregszemléje, a számlálás az összetartozást is erősíti. Összehozta a közeli és a távoli rokonokat. Kapcsolatot teremt. Megmutatja a család erejét, lehetőséget ad a néppé, országgá válásra. A honfoglalásra. Az önbizalmat kaphatnánk készen is, de ha önállóan szerezzük meg, az mégis más. Az Örökkévaló teremt, de teremtményeivel szemben is vannak elvárásai. A tanulásnak, az egymáshoz alkalmazkodásnak isteni beavatkozás nélkül is illik működnie. Azóta is keressük a játékkatonáinkat, a testvéreinket, önmagunkat. Számláljuk egymást is, és elszámolunk önmagunkkal is.
Ligeti Anna Sára,
szociológus, statisztikus
Mindig vegyes érzelmek kötődnek ahhoz, amikor emberek összeszámlálásáról van szó. Nem szeretjük azt sem, ha rideg, célorientált számokkal jellemzünk arctalan embereket, de azt sem, amikor a számok személyes adatokká, összeírásokká válnak. A legsötétebb kollektív emlékeink kerülnek elő, amikor népcsoportokat szedünk listába, mégis igényünk van arra, hogy pontosan megmondjuk, hogy hány roma, hány zsidó, hány magyar él egy országban. Aggódunk a föld rohamos túlnépesedése miatt, de még ennél is jobban aggódunk a „mieink” száma miatt, hiszen fogy a magyar, elvándorol a középosztály, asszimilálódik a zsidóság.
Mert sokan lenni hatalmat jelent, legitimációt a csoport vezetőinek, akik minél több ember nevében döntenek, annál nagyobb a döntés befolyása.
A 21. század nemzetállami keretei közt a csoporttagságot az állampolgárság jelenti. Ebbe az exkluziv tagságba beleszületünk, vagy ritkább esetben szigorú szabályokhoz kötve nyerjük el, hiszen hiába nagy az igényünk, hogy a csoportunkba sokan tartozzanak, azért semmi esetre se tartozzanak bele olyanok, akik nem a „mieink”. Azt gondolhatnánk, hogy ennek a logikája egy nomád, ókori törzsi társadalomban, amikor állampolgárságról még nincs szó, egészen más. Pedig a népesség logikai strukturálása ebben az esetben is leszármazás alapú: a legnagyobb egység, „Izrael gyermekeinek közössége” kisebb egységekre, törzsre, majd nagycsaládra tagolt.
A logikai egységek mindig célorientáltak, ma leginkább gazdaságiak, ezért a modern népszámlálás legkisebb egysége a háztartás. A háztartás mellett azonban megjelenik a családi egység is, hiszen a népesedési szempontokat, mint azt, hogy hány gyerek születik, vagy azt, hogy hogyan változik a korstruktúra, ez alapján mérhetjük. Az ókori zsidók esetében az összeírás szempontrendszere szintén jól körvonalazza az éppen átmenetben lévő társadalom jellemzőit. Két cél keveredik: a honfoglaló háború, és a mindennapi életre már berendezkedett családi egység. A kettős cél egybemosódik, a rokoni alapú és a katonai struktúra térbeli leképeződése egybeesik.
A legkisebb egység – a számlálás céljának megfelelően – a hadra fogható férfi. Ez szintén nem áll távol a mai logikától, ahol a háztartást a háztartásfővel jellemzik, amely, bár látszólag gazdasági szempontok szerint definiált, a legtöbbször férfit jelent. Végül az egész kereteként a legitimáció kérdése is hasonló a két esetben, legyen szó az országgyűlés által hozott írott törvényről, vagy a vezetők személyes jelenlétén keresztül megvalósuló törvényességről.
