Vájikrá 7. fejezet
22. Szólt az Örökkévaló Mosehez, és azt mondta: 23. Szólj Izrael gyermekeihez, és mondd azt: Ne egyétek a zsírját se öröknek, se juhnak, se kecskének. 24. Az elhullott állat zsírja vagy a széttépett állat zsírja bármilyen munka végzéséhez használható, de enni ne egyetek belőle. 25. Ha bárki eszik olyan állat zsírjából, amelyből tűzáldozatot lehet bemutatni az Örökkévalónak, az a személy, aki eszik, vágassék ki népéből. 26. Semmilyen vért ne egyetek egyik lakóhelyeteken sem, se madárét, se négylábú állatét. 27. A személy, aki vért eszik, vágassék ki népéből.
Az ókori áldozati kultusz leírásában több helyen visszatér a parancs, hogy tilos az áldozati állatok egy bizonyos fajta zsírjának és a vérnek a fogyasztása. A vér fogyasztását tiltó rendelkezés a hagyományos zsidó étkezési törvények között alapvetőnek számít, már a Beresit könyvében (9:4) is szerepel, valószínűleg azért, mert a vért az élet, illetve az élet szentsége szimbólumának tekintették.
Baruch E. Levine, a neves bibliakutató magyarázata szerint
az egész áldozati kultusz alapvetően a helyettesítés gondolatára épül.
Aki egy isteni parancsolatot megszegve bűnt követ el, vagy akár csak közvetlenül Isten elé, azaz a Szentélybe lép, mint a papok, halálos veszélybe kerül. Egy állat feláldozását megfelelő eszköznek tartották a veszély elhárítására. A vér különösen alkalmasnak számított a helyettesítés feladatának betöltésére, hiszen az élet szimbólumának tekintették.
23. zsírját – A héber חֵלֶב (chelev) szó általánosságban zsírt jelent. Itt a májhoz, a veséhez és a bensőségekhez tapadó zsírra vonatkozik, ennek fogyasztása tilos. A húshoz tapadó zsír fogyasztása megengedett, és azt a fajta zsírt a megkülönböztetetés céljából a rabbinikus héberben sumánnak nevezték. A vért és a chelevet az áldozatbemutatásra megfelelőnek tartották, Jechezkiel próféta (44:7) ezeket Isten kenyerének, azaz táplálékának nevezi. Abban, hogy egy állat adott része alkalmas volt-e arra, hogy feláldozzák, inkább a testrész szimbolikus értéke számított, és nem az, hogy emberi fogyasztása mennyire volt elterjedt, vagy az emberek számára mennyire tűnt vonzó eledelnek, hiszen például ezt a fajta zsírt emberek többnyire nem fogyasztják. Eredetileg csak az áldozati állatok zsírjára vonatkozott a tilalom, de később kiterjesztették minden rituális szempontból fogyasztásra alkalmas, azaz kóser állatra.
24. elhullott állat – Héberül: נְבֵלָה (nevelá). Ez a szó eredetileg „állati tetemet, dögöt” jelentett, de később jelentése kibővült a nem a rituális előírások szerint levágott állatok megnevezésére is.
széttépett állat – Héberül: טְרֵפָה (trefá). Ebből származik a mindenféle nem kóser ételt jelentő tréfli szó. Talán azért szerepel itt ismét a korábban (lásd pl. Smot 22:30) már megtiltott döglött vagy széttépett állatok fogyasztásának tilalma, hogy világossá tegye, bár a zsír fogyasztása kivétel nélküli tilalom, de annak más célra történő felhasználása megengedett.
25. vágassék ki a népéből – A bibliakutatók által Papi forrásként azonosított szövegek jellegzetes büntetésfajtája a rabbinikus héberben káretnek, azaz „kivágásnak” nevezett büntetés. Nem emberek által végrehajtott halálos büntetésnek tekintették, amikor egy adott vétségért (pl. a sábát vagy az ünnepek nem megfelelő megtartása, bizonyos rituális tisztasági előírások vagy bizonyos szexuális tilalmak megszegése) Isten „okozza” a vétkes, vagy akár annak gyermekei azonnali, vagy legalábbis idő előtti halálát. Elképzelhető, hogy bizonyos korszakokban jelenthetett kiközösítést, a közösségből való elűzetést is, ami egyes ritkán lakott vidékeken a halálos ítélettel volt egyenlő.
26. Semmilyen vért ne egyetek – Noha a bibliai korszakban a vér kiöntése az oltárra valószínűleg a bűnbánat szimbólumává vált, könnyen lehet, hogy egy korábbi korszakból származik maga a cselekedet, amikor az alvilági istenek számára fizetett adót jelképezhette, vagy ezek kiengesztelését szolgálhatta. A bibliai korszakban a bűn kiváltása az áldozat vére által csak a szándéktanul elkövetett vétkek esetében volt „hatásos”. Ahogy Baruch. E Levine felhívja rá a figyelmet, ez a felfogás párhuzamot mutat a bibliai büntetőjoggal, ahol a vétlen emberölést elkövető kiválthatja magát, de a szándékos emberölés esetében nem fogadtak el helyettesítő váltságot.
egyik lakóhelyeteken sem – A kifejezés valószínűleg arra utal, hogy nemcsak a Szentély környékén lakóknak, azaz elsősorban a papoknak tilos e cselekedetek bármelyike, hanem lakóhelyétől függetlenül Izrael népe minden tagjának.
se madárét, se négylábú állatét – Mivel ezen általános kategóriák között nem szerepelnek a halak, ebből vezeti le a rabbinikus magyarázat, hogy a halakat fogyasztás előtt nem kell kisózni, az ő vérükre nem vonatkozik a tilalom.
Nemzetközi kommentár
michael paley rabbi
kommentárja
A Tóra és a vegetarianizmus
Eredeti kommentár: Yosef Agur
Szabad húst enni, csak az a kérdés, helyes-e. Ha pedig nem helyes, miért szabad?
A teremtés történetében az Örökkévaló arról is rendelkezik, mi az, amit megehetnek az emberek és a menü kizárólagosan növényi alapú. Két katasztrófával, az Édenkertből való kiűzetéssel és az özönvízzel később, az utóbbi után újrafelépülő, benépesülő világban a Teremtő már engedélyezi a hús fogyasztását, viszont nem rejti véka alá rossz véleményét az emberiségről. Úgy tűnik, belátja, hogy túlzó követeléseket fogalmazott meg, az ember agresszív, önző késztetései túl erősek ahhoz, hogy vegetáriánus lehessen az emberiség.
Engedményt tesz, bizonnyal jobb meggyőződése ellenére. Ugyanakkor – ahogy már a 13. századi filozófus, Tóra-kommentátor, Náchmánidész is hozzátette, különböző szabályokkal korlátozta, törvények közé szorította a húsfogyasztást. A vonatkozó kóserségi előírások, így a vér fogyasztásának tilalma, amely már az özönvizet követően, a húsfogyasztás megengedésével párban megjelenik, Náhmánidész értelmezése szerint ezt a célt szolgálja. Az első lépés azon az úton, amely eljuttatja az embert ahhoz a belátáshoz, hogy állatokat gyilkolni azért, hogy elfogyasszuk őket, helytelen. A vér tilalma, mint az élet szimbólumáé, arra figyelmeztet minket, hogy az állati életet sem lenne szabad elvennünk, ébren tartja bennünk a folyamatosan megszegett normának legalább a tudatát.
Az ő véleményét osztja, sok száz évvel később, a vallásos cionizmus legnagyobb, alapító gondolkodója, Abraham Isaac Kook rabbi is. Ő is úgy látja, hogy az Örökkévaló bölcsen kalkulál az emberi teljesítőképességgel, az erkölcsi tökéletesedés lélektani korlátaival, de úgy gondolja, hogy
az emberek fokozatosan, nemzedékeken keresztül, jobbá tehetőek, nevelésük eszköze a kóser étkezés szabályrendszere. A húsfogyasztással kapcsolatos bonyolult előírások legalább megnehezítik a húsfogyasztók dolgát és a vér tilalma a lelkiismeretüket sem hagyja nyugton.
A kóser étkezési előírások, a húsfogyasztást illetően, átmeneti kompromisszumok, arra az időre, amíg az ember magasabb erkölcsi szintet ér el, továbbá ösztönzői is a fejlődésnek. A Teremtő bölcs, nem kér lehetetlent, kivárja és elősegíti, hogy fokról-fokra lehetségessé váljon. A cél a vegetarianizmus Náchmánidész, Ráv Kook és az ő gondolataikat összefoglaló Yosef Agur szerint.
A szerzőről
Yosef Agur az Open University és a Bar-Ilan Egyetem Talmud Tanszékének oktatója volt, az egyetem holnapján olvashatóak hetiszakasz-magyarázatai, Tóra-értelmezései.
Kommentár forrása: https://www.biu.ac.il/JH/Parasha/eng/tzav/agur.html
kommentárok
Nógrádi Noá,
politikafilozófus, nőjogi szakértő, aktivista
Arra kértek, fogalmazzak meg reflexiót a vér fogyasztását tiltó Cáv szakaszra vegán szempontból. A veganizmus az a világnézet, amely szerint morálisan nem elfogadható, hogy az ember más állatokat kínozzon, leöljön és kizsákmányoljon. Jelenleg a legtöbb társadalom az emberek érdekeit és preferenciáit a többi állatfaj érdekei fölé rendeli. Ez nem csak az állatok legyilkolásában valósul meg, hanem a hús, bőr, szőrme, tej, tojás, méz, gyapjú, és egyéb állati termékek előállítását célzó állattartás és állatgazdálkodás folyamán gyakorolt kínzásukban is.
A hetiszakasz az állatok zsírjának és vérének felhasználását szabályozza. Gyakori magyarázat az ilyen és ehhez hasonló kósersági szabályokra, hogy a higiénia és az egészség szempontjait vették figyelembe, azaz valamilyen formában a fertőzéseket és az egészségre veszélyes állati szövetek és termékek elfogyasztását voltak hivatottak megelőzni. Ha valóban ez volt az ok, és valaki e szabálynak nem a betűjét, hanem a szellemiségét szeretné követni, akkor jobban teszi, ha nem csak ezeket, de semmilyen állati terméket nem fogyaszt. A tudomány mai állása szerint ugyanis ez különösen negatív egészségügyi hatásokkal jár, az ipari állattartásban pedig a borzalmas körülmények között, saját vizeletükbe és ürülékükbe százával összezárt, hely szűkében mozogni is képtelen, sokszor egymás tetemét vagy ürülékét is megevő, hormonokkal beoltott tenyészállatok húsa, teje, tojásai és bőre közel sem mondható higiénikusnak. Az állati termékek elkerülésére ez is elegendő ok lenne, ám még mindig ember-központú érv: ne fogyasszuk ezeket, mert ez nekünk, embereknek rossz, és Isten feltételezhetően nem szeretné, hogy mérgezzük magunkat.
A másik gyakori magyarázat az efféle szabályozásra az írásuk idején uralkodó szimbolikus hiedelmek (például a vérről, mint az élet szimbólumáról) és a hozzájuk kapcsolódó szokásjog. Ezek az asszociációk, hiedelmek és szokások, amelyek meghatározzák, hogy az adott korban és társadalomban mit tekintenek tisztáltalannak, megvetendőnek vagy elfogadhatónak, esetlegesek: korszakról-korszakra, területről-területre változnak. (Pusztán) logikai alapon nem igazolható szabályrendszerekké állnak össze, amelyek szerint egyes szövettípusoknak, egyes állatok zsírjának, egyes zsír-területeknek az elfogyasztása elfogadható, míg másoké nem.
Hasonló hiedelmeink és következetlen szabályaink ma is vannak. Kutyát, macskát, társállatoknak tekintett állatokat kínozni, szándékosan megölni, megenni embertelenség és bűncselekmény, míg például a hozzájuk hasonlóan szenvedésre és kötődésre képes, leölt társait és borját meggyászoló tehenet kis területen bezárva tartani, véresre fejni, borjától elválasztani és leölni nem az. Igazságtalan, öncélú (csakis az önigazolást szolgáló) és illogikus más kultúrák szokásain berzenkedni vagy kuncogni csak azért, mert náluk más inkonzisztens szabályok uralkodnak, mint nálunk – mert megeszik a kutyahúst (Kína) vagy nem eszik meg a szent tehenet (India).
Ha bármely állatnál elismerjük, hogy szenvedni, érezni és kötődni képes lény, és így a kínzása és meggyilkolása helytelen, akkor bizony egyetlen konzisztens út marad.
Fel kell ismerni ezeket a képességeket azoknak az állatoknak az esetében is, akiket minálunk nem szokás társállatnak tekinteni, pedig éppígy képesek minderre; és meghozni az elkerülhetetlen következtetést, hogy így őket is helytelen kizsákmányolásuk és elfogyasztásuk céljából egy életen át kínozni és leölni.
Takáts Márk Dávid,
filozófia szakos egyetemi hallgató és költő
Hat éves kisfiúként, megfeszült figyelemmel nézem nővéremet, amint a térdén keletkezett sebbel foglalkozik. Száját előbb a hegre cuppantva majd elengedve azt, mindig benyelt egy- egy csepp vért, ahogy az kibuggyant. Úgy hiszem, itt találkoztam először a vér- evés koncepciójával.
Azonban nővérem a maga vérét szopta – magam vérének nyelése pedig játék, nem más, mint annak inspektálása, minőségellenőrzése, ha úgy tetszik. Magam vérének nyelése bizonyosság afelől, hogy még mindig van vérem, íze is van, állaga, szaga és hőmérséklete is van, tehát valódi vagyok, autentikusan és elkülöníthetően létezem.
Másik lény vérének az evése-ivása más természetű. Azt már nem azért teszem, hogy bizonyosságot nyerjek hordozójának egészsége felől. Már csak a körülmény maga, hogy hozzáférésem van a más véréhez, nem jótéti alapállást sejtet. Ha valaki vére nem a saját testében van, bajba került, a vére nem ott van ahol lennie kéne. A vérnek a testen kívül csupán már csak absztrakt hasznai lehetnek- a vér egyetlen, és fő célja, hogy annak a testnek az ereiben csörgedezzen folyamatosan, amely őt kitermelte és fenntartja. Ennek a folyamnak a végleges elapadása halálomat, halálunkat jelenti. Ha a testemen belül állt meg, akkor felhagytam a fenntartásával, megalvadt, és azért. Ha a testemen kívül állt meg, akkor pedig meglékeltek mint a törött korsót, elfolyt és azért.
Tehát a vér zavartalan folyása mindenképpen az embernek/egyednek az egyik életfeltétele . Vérének folyamában folyik felmenőinek a vére is („A vér kötelez”- mondja a népi bölcsesség), tehát nem csak életfeltétel, hanem élet-esszencia is. Jogosan vetődik fel az ötlet tehát, hogy egy másik lény vérének az elfogyasztásával valahogy annak a lénynek az élet-erejét is magamévá teszem. Már csak amiatt is, hogy egyáltalán hozzáférésem adódott a véréhez. Ez azt mutatja, hogy a másik lény legyőzettetett, még akkor is, ha nem általam, hanem valaki más által, még mindig én vagyok az, aki iszik, és ő az, akit isznak.
A testből kifolyt vér hasznavehetetlenségében egyenesen kínos látvány. Amikor a testen kívülre kerül, nem más már, csak valamifajta vörös festék – abból pedig van jobb minőségű is, olyan, amelyik lassabban szárad, vagy nincsen szaga. Amikor a testen kívülre kerül, a vér már nem a test egészséges életfeltétele többé - csak még egy dolog, amit fel kell takarítani.
