Vájikrá 4. fejezet
22. Amikor a törzs egy vezetője vétkezik és tévedésből megtesz valami olyat, amiről az Örökkévaló azt parancsolta, hogy ne tegyék meg, és vétkessé válik, 23. vagy tudomást szerez a vétkéről, amelyben vétkes lett, akkor hozzon áldozatként egy hibátlan hím bakkecskét. 24. Kezét helyezze a bakkecske fejére, és vágja le azon a helyen, ahol az égőáldozatot vágják le az Örökkévaló előtt, ez a megtisztító-vétekáldozat. 25. Vegyen a pap a megtisztító-vétekáldozat véréből az ujjával, és tegyen belőle az égőáldozat oltárának szarvaira, és öntse ki az áldozat vérét az égőáldozat oltárának talapzatára, 26. összes zsírját pedig füstölögtesse el, úgy, mint a békeáldozat zsírját. A pap engesztelést szerez neki a vétkéért, és bocsánatot nyer.
A megtisztító-vétekáldozat értelmezéséhez fontos teológiai alap, hogy az ősi Izrael papi szerzői – összhangban más ókori közel keleti népek papjaival –, úgy vélték, hogy minden bűn beszennyezi az isteni hajlékot, és ezért szükséges annak folyamatos megtisztítása. A bűn megítélésében a szándék fontos, de nem kizárólagos tényező – a bűn akkor is „szennyezést” okoz, ha szándéktalanul követték el, és mindenképpen engesztelést kell szerezni érte. A chátát áldozatnak két alapformája volt: a chátá és az ásám. Jacob Milgrom, rabbi és bibliakutató szerint
az első funkciója, hogy megtisztítsa a vétek elkövetőjét a bűn okozta tisztátalanságtól, a második pedig a vétek elkövetéséért Istennek áldozat formájában fizetett bírság volt.
Ez indokolja ennek az áldozat-fajtának a fordítását: „megtisztító-vétekáldozat”, mely, bár kissé hosszú, de segít mindkét jelentés megőrzésében.
22. Amikor – Héberül: אֲשֶׁר (áser), a többi megtisztító-vétekáldozatot bemutatását kötelezővé tevő eset leírása előtt a „ha”אִם (im) szó szerepelt (lásd 3:3, 13, 27,32). Ebből levonható a moralizáló következtetés, hogy a vezetők esetében nem az a kérdés, hogy fognak e vétket elkövetni, hanem az, hogy mikor történik meg ez. Jacob Milgrom, szerint viszont arról van szó, hogy a szöveg ezzel az apró különbségtétellel hívja fel az olvasó figyelmét arra, hogy míg az előző két chátát áldozat véréből a papnak be kellett vinnie egy részt a Találkozás Sátrába, addig ennek és a következő az áldozatoknak a vérét csak a külső oltárra kell öntenie.
a törzs egy vezetője – Egyetlen héber szó, a נָשִׂיא nászi fejezi ki, jelentése: „felé emelt, kiemelt”. Törzsi, azaz világi vezetőt jelent, akinek nem volt különösebb szakrális funkciója, ezért az általa hozott áldozat is nagyon hasonlít a közemberek áldozatára. A vezetőt az általa betöltött pozíció nem mentette fel a vétség alól, és minden közösségi és vallási előírás vonatkozott rá is, viszont az általa elkövetett bűn – szemben egy pap bűnével – nem terhelte a közösség egészét. Ezt a pozíciót legjobban talán a klánvezető kifejezés írja le, így egy törzsön belül több nászi is lehetett.
Vétkezik – a ח.ט.א. gyök kál igecsoport szerinti ragozásban „vétek, sértés” jelentést, piel igecsoport szerinti ragozásban pedig az „eltörlés, megtisztítás” jelentést hordoz. A közös gyökből származó ige jelentései szorosan kapcsolódnak egymáshoz, és mindkét jelentést megőrzése céljából választottuk a „megtisztító-vétekáldozat” fordítást.
23. hím bakkecskét – Az ugyanazt a tartalmat közvetítő „hím” és „bak” szavak ismétlése az eredetiben is szerepel. Gyakori volt a vétekáldozatok esetében a kecskebakok használata. Ennek forrása valószínűleg a premonoteista időkből származhatott, amikor elterjedt lehetett a sivatagi kecskedémonok kultusza. A jom kipuri szertartásban szintén kecskebak szerepel, innen származik a „bűnbak” kifejezés. Ez a rítus talán arra utal, hogy egy eredetileg kecskedémonokhoz kapcsolódó kultusz, a szeirim kultusza, démonológiai jelentése nélkül, de átkerült egy monoteista rítusba. A Vájikrá 17:7 mindenesetre határozottan tiltja a kecskedémonok imádatát.
24. az égőáldozat oltárának szarvaira – Ez az oltár a Hajlék udvarában, a Sátoron kívül állt. Az oltár szarvainak pontos funkciója nem ismert.
25-26. A bemutatott áldozat nagyon hasonlít egy másik áldozattípusra, az úgy nevezett slámim áldozatra (Vájikrá 3:3-4), azzal a különbséggel, hogy itt az áldozati állat vérének egy részét az oltár szarvára, maradékát pedig az oltár alapjára öntötték.
Nemzetközi kommentár
michael paley rabbi
kommentárja
Könnyelműség és szigorúság. Figyelj oda, mit teszel!
Eredeti kommentár: Renni S. Altman
Ha véletlen volt, ha nem direkt csináltuk, akkor minden mehet tovább, nem érdekes. Csak a jószándék számít. Károkat viszont figyelmetlenségből is lehet okozni. Az, hogy közönyösek, nemtörődömek voltunk nem ad felmentést, felelősek vagyunk azért, amit tettünk. A Tóra szerint az, hogy nem akartuk, nem így akartuk, kevés. De van bocsánat, ha képesek vagyunk áldozatot hozni.
A szándéktalanul elkövetett vétkek iránt a modern, a szándékra figyelő erkölcsi érzék hajlamos szinte automatikusan megbocsátani, vagy figyelembe sem venni. Van ebben valami, mindannyian, óhatatlanul követünk el hibákat. Az emberi figyelem korlátai szűkek. Viszont az, ha minden szándéktalan hibára csak legyintünk, szinte normává teszi a másokkal szembeni figyelmetlenséget.
Ha kimondottan nem akartuk bántani a másikat, csak valahogy így alakult, mert ugyanakkor az sem érdekelt minket igazán, hogy megóvjuk, egyáltalán nem kéne, hogy mentesítsen minket a felelősség alól.
A Tóra erkölcse, amely nem csak a szándékot vizsgálja, ezt taníthatja nekünk Renni. S Altman rabbi szerint.
A szándéktalan vétkeket sem lehet egy mégoly őszinte bocsánatkéréssel sem elintézni, ami persze szükséges, de kevés. Áldozatot is kell hoznunk, tennünk kell valamit, le kell mondanunk valamiről (a szabadidőnkről például, hogy a jóvátételre fordíthassuk), tevékeny felelősséget kell vállalnunk. Tudatosítanunk, hogy mindenért, amit teszünk, vagy mulasztunk, felelősséggel tartozunk.
Ez egyúttal azt is jelenti, hogy ha kötelesek vagyunk helyrehozni, amit lehet, az általunk okozott kárból, akkor módunk is van rá. Az áldozathozatal egyúttal út is a megtisztuláshoz, a Tóra szigorúbb is, vigasztalóbb is ebben az esetben a mi erkölcsi normáinknál.
A reformmozgalom, amelyhez Renni S. Altman rabbi is tartozik, liturgiai, rituális kérdésekben engedékeny, erkölcsi kérdésekben azonban többnyire szigorú, a judaizmust elsősorban etikai vállalalásnak tekinti. Ezért veheti komolyan a modern erkölcsi intuíciókkal szemben inkább a Tórát, annak előírásait Altman rabbi, így korrigálhatja erkölcsi érzékünket a Tóra szavaival.
A szerzőről
Renni S. Altman élete során részt vett a rabbiképzésben a Hebrew Union College New York-i kampuszán és népszerű gyülekezeti rabbiként, tanítóként.
Kommentár forrása: https://reformjudaism.org/learning/torah-study/vayikra/err-human-forgiveness-bring-sacrifice
kommentárok
Gáspár Miksa,
a Bét Jehudá közösség tagja
A hetiszakasz felvet egy nagyon érdekes dilemmát: Mi a teendő akkor, ha a vezető (bár nem szándékosan), de elkövet egy vétséget? A vezetőt ugyanis az különbözteti meg a többi embertől, hogy míg az utóbbiak csak bizonyos helyzetekben igyekeznek példamutatóan viselkedni és hibáznak esetleg emiatt, a vezető feladata, hogy mindig példamutatóan viselkedjen, így annak az esélye is nagyobb, hogy hibát vét.
De miért? Ha valaki nászivá (vezetővé) válik, a tisztséggel felhatalmazást kap, hogy mindennapi kérdésekben döntést hozzon, de egyben el is kötelezi magát, hogy meghallgatja népe tagjainak szavait. Egy vezető a meggyőződéseihez ragaszkodó ember és példakép is egyszerre, és e kettő a döntésekben néha nehezen összeegyeztethető. A nászinak nem elegendő a helyesre törekednie, meg kell próbálnia példát mutatnia még kétséges döntésekben is, tudva, hogy ha hibásan gondolkodott, a közösség számára is ki fog derülni, hogy tévedett.
Ezért egy jó vezető elsősorban ember és csak másodsorban bíró.
Ugyanis, míg az ítélet a törvény helyes alkalmazása, addig egy közösség vezetése a jelenhez való alkalmazkodás és ebből származó megfelelő döntések meghozása. Egy bíró szabályokon keresztül néz a világra, a Tóra szerint viszont egy nászi a megfelelő megértéshez az ember- és világ-ismeretét, empátiáját hívja segítségül. A saját és a közösségének hibáit nem pusztán a „Mit tett?”, hanem a „Miért tette?” szempontjának figyelembevételével is vizsgálja.
Vájikrá hetiszakasza minden (és bármilyen) vezető számára kínál lehetséges módszert arra, hogy miként kezelje a hibákat. Ugyanis egy rossz döntés sokszor csak annyit jelent, hogy aki meghozta, még nem tudott eleget ahhoz, hogy jó ítéletet hozzon. Az adott pillanatban elkövetett tévedés valójában sokszor abból származik, hogy a döntéshozó anélkül válaszolt, hogy a megválaszolandó kérdést megértette volna.
A kivonulás óta a közösségek élén álló vallási vezetők követettek el hibákat, de nem feltétlenül azért, mert alkalmatlanok voltak a feladatkör betöltésére, hanem csupán amiért kimondtak valamit, ami egy bizonyos helyzet értékelése volt, ám ahogy az az adott pillanat elmúlt, a döntésük megkérdőjelezhetővé vált.
Ma, amikor a világ gyorsabban változik, mint eddig valaha, vezetőként az elsődleges feladat nem magának a döntésnek a meghozatala, hanem a világ változásának, a Tóra tanulmányozásnak és a hagyomány megértésének ötvözése, mert örökérvényű döntéseket ma sem lehet hozni, de ha valaki anékül határoz, hogy a kérdést megértené, eleve rosszul ítélkezik.
Schőn Edina,
kulturális menedzser
Én vagyok a főnök. Választott, vagy önjelölt. Akárhogy is legyen, felelősséggel tartozom az általam vezetett embereknek. Egyszerre izgalmas és félelmetes feladat. Döntök. Szerencsés esetben van választásom, még szerencsésebb vagyok, amikor érvekkel tudom a döntésemet alátámasztani. Aztán egyszercsak beüt a krach. Legjobb szándékom ellenére rossz döntést hozok. Indul az önmarcangolás, hiszen döntésemmel egy egész közösség életét, jövőjét befolyásoltam.
A Vájikrá hetiszakaszban a Tóra így fogalmaz:
22. Amikor a törzs egy vezetője vétkezik és tévedésből megtesz valami olyat, amiről az Örökkévaló azt parancsolta, hogy ne tegyék meg, és vétkessé válik, 23. vagy tudomást szerez a vétkéről, amelyben vétkes lett, akkor hozzon áldozatként egy hibátlan hím bakkecskét.
Milyen egyszerű! Elrontottam, kifizetem az árát, aztán nincs itt semmi látnivaló, lehet tovább menni. Bárcsak ilyen egyszerű lenne! Tapasztalatból mondom: egy-egy rossz vezetői döntést, a legjobb szándékút is, hosszas tépelődés és lelkiismeretfurdalás követ.
Márpedig, ha az Örökkévaló ilyen egyértelműen közli velünk, hogy képes megbocsátani a nem szándékos a vétkeket, akkor mégis miért félünk annyira próbálkozni?
Miért félünk annyira beleállni a döntéseinkbe? Miért nem bízunk annyira a minket megválasztókban, hogy megkíséreljünk rizikót vállalni és elhinni, hogy van bocsánat? És ha van, akkor miért nem bocsátunk meg magunknak?
De nézzük csak meg mindezt egy másik aspektusból is: amikor választott vagy kijelölt vezetőink hibáznak, képesek vagyunk-e megbocsátani nekik (feltételezve, hogy felismerték és elismerték vétküket)? Mit teszünk, ha hibát hibára halmoznak? Felhívjuk rá a figyelmüket, és lehetőséget adunk a javításra, vagy mi magunk is félünk a szembesítés következményeitől? Esetleg attól, hogy ha leváltjuk őket, akkor majd nekünk kell helyettük döntéseket hozni? Merünk a helyükbe lépni?
Nem vagyok vallásos, nem élek az Örökkévaló parancsolatait betartva, így nehéz azt mondanom, hogy számomra megoldást jelenthet a tórai feloldozás, de ennek ellenére, vagy éppen ezért világi zsidóként vezető szerepben bátran döntök, közösségi tagként pedig igyekszem legalább annyira nagyvonalú lenni, mint az Örökkévaló.