Bemidbár 21. fejezet
4. [Izrael gyermekei] tovább vonultak Hor hegyétől a Vörös-tenger mellett, hogy megkerüljék Edom országát. A nép egyre türelmetlenebb lett az úton. 5. Így beszéltek Isten és Mose ellen: „Miért hoztatok fel bennünket Egyiptomból? Azért hogy meghaljunk a pusztaságban, ahol még kenyér és víz sincs? Elegünk van ebből a hitvány eledelből!” 6. Az Örökkévaló szeráf kígyókat küldött a nép közé, ezek megmarták a népet, és sokan meghaltak ott Izrael népéből. 7. A nép Moséhez ment, és azt mondták: „Vétkeztünk azzal, hogy az Örökkévaló ellen és ellened beszéltünk. Imádkozz az Örökkévalóhoz, hogy távolítsa el tőlünk a kígyókat!” Mose imádkozott a népért. 8. Az Örökkévaló így szólt Moséhez: „Készíts egy szeráf [formát], és tedd egy rúdra, és így lesz: ha ránéz, akit megmartak – akkor életben marad.” 9. Mose készített egy rézkígyót, rátette a rúdra, és úgy lett: ha valakit megmart a kígyó, és az ránézett a rézkígyóra, akkor életben maradt.
Az ókori világban Egyiptomtól Mezopotámiáig, így a pre-izraelita Kánaánban is, széles körben elterjedt volt a kígyó mint vallási szimbólum. Elsősorban életadó és gyógyító erőt tulajdonítottak a kígyó istenségeknek. A Tóra itt lefordított részében az Örökkévaló rendeli el egy kígyó jelkép készítését, amely a Királyok II. könyve tanúsága szerint hosszú évszázadokon keresztül megmaradt. Noha a Tóra alapján teljesen legitimnek tűnik e jelkép használata, számos biblia-tudós úgy gondolja, hogy ez a részlet csak utólag, azt igazolandó került be a Tórába, hogy a jeruzsálemi papi kultusz befogadta ezt a pre-izraelita mágikus szimbólumot. A Királyok II. könyve (18:4) mindenesetre arról is beszámol, hogy a számos vallási reformjáról híres Chizkijáhu király megsemmisítette az ott nechustánnak nevezett, Mose által készített rézkígyót, mert a nép elkezdte azt bálványként imádni. A talmudi bölcsek elismerőleg nyilatkoznak Chizkijáhu döntéséről (Bráchot 10b, Pszáchim 56a).
A 21. századi olvasónak különösen érdekes lehet azt látni, hogy Izrael vallása már a bibliai korban sem volt változatlan, akkor is voltak reformok, amelyeket a talmudi kor bölcsei is jóváhagytak.
A kérdés tehát, úgy tűnik, nem az, hogy van-e szükség vallási reformokra, hiszen erre egyértelmű igen a válasz, hanem az, hogy melyek a jó, és melyek a nem jó reformok.
4. Vörös-tenger – Héberül יַם סוּף (Jám szuf). Ugyanaz a kifejezés, mint az egyiptomi kivonulást követően a tenger szétválasztásánál, de a bibliakutatók körében elfogadott a vélekedés, hogy nem ugyanazt a vizet jelöli. A kivonulásnál említett víz, amely Észak-Egyiptomban lehetett, nevének helyes fordítása valószínűleg: Sástenger. Az itt említett tenger viszont a ma is ismert Vörös-tenger.
5. a hitvány kenyérpótlékból – Héberül: לֶּחֶם הַקְּלֹקֵל (lechem hálokel). A lechem szó egyaránt jelentheti a kenyeret és általánosságban az eldelelt, ez a fordítás igyekszik megőrizni mindkét értelmezési lehetőséget. Az elégedetlenkedés közvetlenül egy isteni segédlettel megvívott győztes csata után tör ki (21:1-3), a kibecsmérlő kifejezés az isteni ajándékként kapott, a Gondviselést jelképező mannára vonatkozik, és valószínűleg azért következik be minden átmenet nélkül a halálos büntetés, mert Isten a lázongást a Gondviselés erejének kétségbevonásaként értelmezi. Ez megmagyarázhatja a büntetés formáját, a hirtelen előkerülő mérges kígyókat – amelyek egyébként valóban nagy számban megtalálhatóak a Szinéj félsziget egyes részein – és a csodás gyógyulást is, amelyek szintén a Gondviselés kézzelfogható jelei.
6. szeráf kígyókat – Héberül: הַנְּחָשִׁים הַשְּׂרָפִים (hánechásim hászeráfim). Más előfordulásaikban szinonímáknak tűnnek, és mindkét szó kígyót jelent, de a szeráf szó utalhat tűzre is, ezért szokták tüzes kígyónak is fordítani. A kígyó „tüzessége” valószínűleg mérgének égető hatására utal. Mivel ugyanez a szó utalhat angyalokra is (lásd Jesájá 6:2,6), és eredeti héber jelentése igencsak bizonytalan, ezért a legjobb megoldásnak az eredeti szó meghagyása tűnik. A folklorisztikus értelmezésben a szeráf kígyók tűzokádó sárkányként jelennek meg.
7. a kígyókat – A héberben egyesszámban áll a főnév, és a kígyók gyűjtőneveként szolgál.
9. rézkígyót – Héber szójáték: נְחַשׁ נְחֹשֶׁת (nechás nechoset). Rási, a híres 11. századi kommentátor rámutat, hogy Isten csak annyit mondott Mosenek, hogy szeráfot készítsen, és szerinte Mose humorát bizonyítja, hogy úgy döntött nechosetből, azaz rézből készíti el a náchást, azaz a kígyót.
ha valakit megmart a kígyó, és az ránézett a rézkígyóra, akkor életben maradt – A talmudi magyarázat (Ros hásáná 29a) igyekszik csökkenteni az első olvasásra könnyen kialakuló benyomást, hogy a rézkígyó mágikus erővel bírt, és azt hangsúlyozza, hogy nem maga a rézkígyó, hanem az Örökkévalóba vetett hit gyógyította meg azokat, akik az isteni előírásnak engedelmeskedve a kígyómarás után rápillantottak. Az engedelmesség és az Istenbe vetett bizalom megkövetelésének gondolata állhat amögött is, hogy Isten Mose imája után nem azonnal megszüntette a csapást, hanem az engedelmességhez kötött cselekedettől tette függővé a gyógyulást.
Nemzetközi kommentár
michael paley rabbi
kommentárja
A csodák szünetelnek, amíg nem nézel újra az égre
Eredeti kommentár: Ari Sacher
Izrael népe egyre jobban unja a mannát, ezúttal „hitvány eledelnek” nevezik. Vagyis, egy népszerű midrás értelmezése szerint, unják már a csodákat, nem érdekli őket, milyen különleges körülmények között juthatnak hozzá napról-napra az ételhez, és hogy maga a manna is mennyire különleges. A Jóisten pedig ért a szóból: beszünteti a csodákat, kivétel nélkül mindet. Ha nem kell, hát nem kell.
A Sínai-félszigeten pedig – mint a fentebbi szövegmagyarázatból is tudjuk – nyüzsögnek a kígyók, akikkel egészen eddig nem sűrűn találkoztunk. Tehát a midrás logikája szerint Isten idáig féken tartotta őket csodáival. Nem az volt a csoda, hogy most rátámadtak a kígyók a népre, hanem az, hogy egészen eddig még nem.
Most egyszerűen megengedte Isten, hogy minden visszazökkenjen a rendes kerékvágásba, az történjen, ami természetes.
Ari Sacher izraeli rakétatudós, aki jelentős szerepet játszik Izrael rakétavédelmi rendszerének fejlesztésében és egyúttal Tóra-értelmezőként is népszerű, úgy véli, hogy ez az összefüggés magyarázza a Mózes által készített rézkígyó gyógyító erejét is. A csodás védelmet vissza kellett állítani, de ehhez először meg kellett érteni, honnan jött. Isten csodáinak elutasítása után újra az égre kellett nézni.
Sacher a következőképpen rekonstruálja az eseményeket. Először kérte a nép – bár talán tudtán és akaratán kívül – a csodák felfüggesztését, és amikor teljesült a kívánságuk, hirtelen újra igényük lett a csodákra. Meg kellett tanulniuk újra az Ég felé nézni, hinni, erre szolgált a rúdon függő rézkígyó. Nem az a lényeg, mi az pontosan, amire nézünk, hanem a felfelé irányuló tekintet. Másfelől azért fontos, hogy a kígyót nézzük mégis, mert a csapással, ebben az esetben a kígyóval szembe kell néznünk ahhoz, hogy megértsük, mi volt a csapás, a kígyók elszabadulásának valódi oka: Isten közbenjárásának megszűnése, miután elfordultunk tőle.
Ari Sacher szerint azt tanulhatjuk a rézkígyó esetéből, hogy aki az égre néz, nem elfordul a problémáitól „a hitbe menekülve”, hanem valójában, ténylegesen szembenéz velük, feltárja igazi okaikat. Hogy a vallásos hit, ha igazi és mély, nem egyszerűen „menekülés”.
A szerzőről
Ari Sacher rakétafejlesztéssel foglalkozik 25 éve, az izraeli rakétatechnológiáról tájékoztat amerikai szenátorokat, nyilvános előadásokat is tart a témáról közérthetően, ugyanakkor a zsidó hagyományt is alaposan ismeri. Tóra-értelmezőként számos előadást tart, heti rendszerességgel teszi közzé a Times of Israel nevű újságban futó blogján az aktuális hetiszakaszhoz kapcsolódó kommentárjait.
A kommentár forrása: https://blogs.timesofisrael.com/snakes-and-serpents-parashat-chukat-5778/
kommentárok
Lugosi Viktória,
író
Simán el is tűntethette volna a kígyókat. Ez az igazság. És egyszerűbb lett volna vízzé változtatni a mérget, vagy meggyógyítani a megmartakat. Jó, nem lett volna ilyen kreatív megoldás, de azért fel kell tennie magának a kérdést, hogy miért nem tett csodát, most őszintén? Ezen morfondírozott a Mindenható. Nem volt ez a rézkígyó rossz döntés, a problémát kétségtelenül megoldotta, de azért újra és újra felbugyogott belőle a kérdés, amire persze tudta a választ, – pont Ő ne tudta volna – hogy az egóját megint nem sikerült legyőznie. Kellett neki az a rajongás, a hit újabb bizonyítéka, az áradó szeretet. Be kell hogy vallja, élvezte, hogy a döntései konnotatív jelentéseiben ezredévekre elegendő muníció van, látta előre, és olyan nagy volt a kísértés.
Mégis nehéz, így egyedül. És akkor arra gondolt, hogy milyen kár, hogy a lelkekben nincs kanapé.
Schein Gábor,
író
A hetiszakasz első felének fő témája a türelmetlenség. A nép már sok éve elhagyta Egyiptomot, és sok éve vándorol viszontagságok közepette. A türelmetlenség mögött azonban egy másik, szorongató érzés is meghúzódik: a szolgaságból kivezető út a semmibe, a pusztaságba vész, nem lesz kiteljesedése, nem éri el tulajdonképpeni célját. Sőt a névtelen morgásból, a lázongásból idézett hang szerint az a gondolat sem idegen a néptől, hogy az Örökkévaló és Mose gonosz tréfát űznek. A szolgaságból való kihozatal és a csodatételek célja végső soron nem a szabadulás, hanem a nép elveszejtése.
A szöveg felhívja a figyelmet e gyanú aránytalanságára, hiszen a következő mondat azoknak a hangját idézi, akik az élelmezés hitványságára panaszkodnak. Aki sokaságot vezet, annak persze meg kell tudnia oldani az élelmezés problémáját, különben gyorsan feltámad a zúgolódás szelleme, felbomlik a morális kohézió. Bertold Brecht mondta egy helyütt: "Először jön a zabálás, csak aztán a morál". Brecht szkeptikus mondata azt sugallja, ez van, nincs mit tenni, ilyen az ember, jobb, ha ezzel tisztában vagyunk, és nem várunk tőle semmiféle emelkedettséget. Főleg nem egy csoporttól, egy néptől, hiszen
a csoportok kollektív viselkedése sokszor messze alulmúlja az egyes tagokban szunnyadó erkölcsi lehetőségeket.
Minden lánc olyan erős, amilyen erős a leggyengébb láncszeme. A türelmetlenség és az Örökkévaló gonoszságát feltételező gyanú azonban többről árulkodik. Arról, hogy az Örökkévaló terve, az Ő ismerete egyáltalán nem járta át mélyen a népet. Ha volt is megértés közte és a nép között, mostanra alaposan felbomlott. Miért? Nemcsak azért, mert az éhség, a szomj, a fásultság könnyen kikezdi a szellemi és lelki integritást. Inkább azért történhetett meg mindez, mert a népben egyáltalán nem, vagy csak nagyon törékenyen élt az, ami ezt az integritást szüntelenül újratermeli: a szabadság feltétlen igénye és szeretete.
A büntetésül kiszabott csapás, a kígyók mérges marása, ami sok ember életét oltotta ki, nagyon hasonlít az egyiptomiakat sújtó csapásokra. És bár az Örökkévaló nem kívánja elveszejteni a népet, ezért csakhamar megmutatja azt is, miként lehet elkerülni a csapást, a történtekből jól látszik csalódottsága is. A nép, amelyet kivezetett a szolgaság házából, lelki értelemben még Egyiptomban van, vagy visszatért oda. Szolga, végletesen kiszolgáltatott érzelmeinek, vélt és valós szenvedésének, indulatainak, viselkedése legrosszabb alternatíváinak. És ez a visszalépés bizony újra meg újra meg fog történni a néppel. Az Örökkévaló is tanul, nemcsak a nép. Az Örökkévaló türelmet tanul, kénytelen rá: az emberek sajnos ilyenek, még az a nép is, amelyet magának támasztott. És persze a népnek is van módja tanulni. Hogy a legnagyobb éhség idején, a céltalanság, az értelmetlenség mélységeiben járva se adja át magát ezeknek a pusztító érzéseknek, indulatoknak, amelyek elrabolják tőle a szabadság ígéretének emlékét és szellemének maradékát is. Mert ilyenkor is ott van az Örökkévaló jele, csak tudni kell, mi az, tudni kell, hol van. Persze aki tudja ezt, aki fel tud nézni rá, annak talán nincs is szüksége olyan látványos, már-már bálványszerű jelre, mint a rézkígyó. Az nincs elveszve.
