Bemidbár 16. fejezet
1. Arra vette rá magát Korách, Jichár fia, aki Kehát fia, aki Levi fia, valamint Dátán és Ávirám, Eliáv fiai és On, Pelet fia, akik Reuven fiai, 2. hogy kétszázötven, közismert, a [közösségi] tanácsba meghívott törzsi vezetővel együtt felkeljenek Mose ellen. 3. Összegyülekeztek Mose és Áháron ellen, és azt mondták: „Túl sok mindenetek van, hiszen az egész közösség, mindannyian szentek, az Örökkévaló közöttük van. Miért ti emelkedtek az Örökkévaló közössége fölé?” 4. Amikor Mose meghallotta, arcra borult. 5. Így szólt Koráchhoz és egész társaságához: „Reggel az Örökkévaló tudomásunkra hozza, hogy ki az övé és ki a szent, és azt közel viszi magához. Akit választani fog, azt viszi majd közel magához. 6. Tegyétek ezt, Korách és egész társasága: vegyetek serpenyőket, 7. tegyetek bele tüzelni való szenet, és arra füstáldozatnak valót, az Örökkévaló előtt, holnap. És az az ember, akit az Örökkévaló választ, az szent. Túl sok mindenetek van, Levi fiai.” 8. És azt [is] mondta Mose Koráchnak: „Hallgassatok ide, kérlek, Levi fiai. 9. Túl kevés talán az nektek, hogy Izrael Istene elkülönített benneteket Izrael közösségétől, és közel hozott Magához, hogy az Örökkévaló hajlékának szolgálatában dolgozzatok, a közösség előtt állva, őket szolgálva?! 10. És az, hogy közel hozott téged, és minden testvéredet, Levi fiait veled együtt?! És most még a papságot is akarjátok!? 11. Így te, és egész társaságod, az Örökkévalóval álltok szemben. Mert hát, kicsoda Áháron, hogy rá panaszkodtok?”
A Tóra negyedik könyvének 16-18. fejezetéig tartó Korách hetiszakasza több lázadás egybeszerkesztett történetét meséli el. Az előző hetiszakaszban a kémek balul sikerült felderítő útja után Isten kihirdette a büntetést, miszerint azok, akik Egyiptomból felnőttként vonultak ki, nem léphetnek be az Ígéret Földjére, hanem halálukig a pusztaságban kell vándorolniuk; ebben a hetiszakaszban pedig folytatódik a közösségi válság.
Két nagy és két kisebb lázadás története különíthető el egymástól viszonylag egyértelműen, de mivel az itt lefordított részlet csak az első kettővel foglalkozik, az említés szintjén túl a bevezetésben sem térünk ki az utóbbiakra. Korách, a leviták egy része és az őket követők elsősorban az ellen lázadnak fel, hogy kizárólag Áháron és családja tölthet be papi funkciót. Úgy tűnik, a hetiszakasz három fejezete számára ez a legfontosabb téma, hiszen miután az istenítélet elpusztítja a lázadókat, a füstáldozat bemutatására általuk használt serpenyőket a Szentély díszítésének részévé teszik, valószínűleg azért, hogy látványuk elriassza a jövőbeli lázadókat.
A Tóra visszatérő üzenete az, hogy a Szentség, az Istenhez való közelkerülés nem pusztán előjogokkal járó kiváltság, hanem életveszéllyel járó feladat.
(Ugyanez volt az Áháron fiainak szabálytalan füstáldozatát követő halálukról szóló beszámoló fő üzenete is a Smini hetiszakaszban). Korách és társasága lázadását Isten azzal bünteti meg, hogy a szentélyből kicsapó tűz halálra égeti őket, a konfliktus helyszíne tehát a Találkozás Sátra. A másik nagy lázadást, Jákov-Jiszráel elsőszülöttének, Reuvennek a leszármazottai, Dátán és Ávirám vezetik, akik Mosének a politikai hatalomra, azaz a közösség vezetésére való jogosultságát vitatják. Őket Isten azzal bünteti meg, hogy a föld megnyílik alattuk és élve szállnak alá Seolba, a görög Hádeszre emlékeztető bibliai holtak birodalmába. E konfliktus színtere tehát nem a Találkozás Sátra, hanem az izraelita tábor. A szöveg a Tórában található formájában, ahol a két lázadás története eggyé válik, talán azt sugallja, hogy a papi és a politikai hatalom szervesen összekapcsolódnak. A szövegkritikai érzékenységgel rendelkező modern olvasó, és a bibliatudománnyal foglalkozó tudósok számára, a 16. és 17. fejezet történetei számos ellentmondása miatt nem tűnik valószínű feltétevésnek, hogy ezek eredetileg is egy történet részei lettek volna.
A 21. századi olvasó számára különösen érdekes lehet a hatalmi elitcsoportok (a leviták és az elsőszülöttek leszármazottai) közötti konfliktusról szóló történet, és a politikai autoritás természetéről folyó vita, mely arra a kérdésre fokuszál, hogy kinek és milyen alapon van joga a parancsoláshoz, a közösség vezetéséhez. A Tóra, mint irodalmi, vallási, politikai remekmű egyik legnagyobb érdemének azt szokták tartani, hogy illúziók nélkül tárgyalja az emberi természetet mind egyéni, mind közösségi szinten. Ezekben a történetekben is azt láthatjuk, hogy a Tóra nem próbálja azt a benyomást kelteni, mintha a közvetlen isteni vezetés alatt álló emberi közösségben a hatalommal kapcsolatos kérdésekre egyértelmű választ lehetne találni, és létre tudna jönni egy konfliktusok nélküli társadalom.
1. Arra vette rá magát – Héberül: וַיִּקַּ֣ח (vájikách), azaz vette. Mind a klasszikus, mind a modern kommentátorok megjegyzik, hogy a „venni” jelentésű ige tárgya hiányzik a mondatból, tehát nem derül ki, hogy mit vett a történet főalakja, Korách, akit a későbbi zsidó hagyomány a lázadó archetípusának tekint. A fordítás igyekszik valamennyit megőrizni az eredeti többértelműségéből, de ugyanakkor követi azokat a kommentátorokat, akik szerint itt a „lázadásra vetemedés” a „venni” ige legvalószínűbb jelentése.
Dátán és Ávirám … Reuven fia – Mivel Reuven volt Jákov-Jiszráel ősatya elsőszülöttje, aki a kor szokásának megfelelően igényt tarthatott a vezető szerepre, így érthető, hogy az ő leszármazottai álltak a lázadás élére, miután világossá vált, hogy Mose és Áháron, bár az Örökkévaló döntése következtében és a közösség bűne miatt, de nem fogják tudni teljesíteni eredeti küldetésüket, hogy elvezessék az Egyiptomból kivonult népet Kánaánba.
On, Pelet fia – Sehol máshol nem szerepel a Tórában, talány, hogy ki lehet, és miért említik. A híres rabbinikus magyarázat (Szánhedrin 109a) szerint a felesége visszatartotta attól, hogy másnap csatlakozzon a lázadókhoz, és ezzel megmentette a pusztulástól. A szövegkritikai megoldás sokkal prózaibb: a Bemidbár könyvének 26. fejezetében olvasható leszármazási felsorolás vonatkozó része (26:5-9) szerint Reuven egyik fiának neve Pálu, az ő fia Eliáv, Dátán és Ávirám apja. Lehet tehát, hogy egy másolási hibával van dolgunk, és a szöveg helyes olvasata ez lenne: „Dátán és Ávirám, Eliáv fiai, aki Pálu fia, akik Reuven fiai”, és ebben az esetben ez a bemutatás párhuzamos Korách családfájának bemutatásával.
felkeljenek Mose ellen – A magyar „felkelés” szó két értelme kényelmessé teszi, hogy a főleg fizikai értelemben vett felkelésre, felsorakozásra, felállásra használt héber וַיָּקֻ֙מוּ֙ (vájákumu) igét így a kontextusnak megfelelően, de ugyanakkor szószerinti értelmét is meg tartva fordítsuk.
3. az egész közösség, mindannyian szentek – Korách gondolatmenete bizonyos szempontból könnyen érthető, hiszen Mose mondta, hogy Izrael egész népe „a papok királysága és szent nép” (Smot 19:6) és ő maga kívánta, hogy bárcsak a nép egésze próféta lehetne (11:29).
Miért ti emelkedtek az Örökkévaló közössége fölé? – Lefordíthatatlan szójáték a korábban szerepelt „törzsi vezető” נשיא(nászi) szóval és a „kiemelkedni”, „fölé emelkedni” jelentésű להתנשא (lehitnásze) igével.
4. Amikor Mose meghallotta, arcra borult. – A kommentárok értelmezése megoszlik arról, hogy a Találkozás Sátrában Isten elé borul tanácsot kérve, vagy Korách előtt borul-e arcra elkeseredésében a vád miatt.
5. Így szólt Koráchhoz és egész társaságához – Az itt „tásaságnak” fordított עֲדָתוֹ (ádáto) szó ugyanabból az עדה (edá) szóból származik, amely a 2. versben szerepelt „törzsi vezető” kifejezésben is megtalálható. Az edá szó a héberben lehet semleges, családi-politikai közösséget jelentő főnév, és bírhat pejoratív, gúnyos, negatív felhanggal is, és amikor a kontextus azt kívánja, akkor fordítható „bandának, társaságnak” is.
ki az övé és ki a szent, és azt közel viszi magához. Akit választani fog, azt viszi majd közel magához. – A két lázadás eggyé szerkesztése miatt lehet, hogy a „ki az övé” kifejezés Mosere utal, „a szent”, azaz az Örökkévaló szolgálatára elkülönített kifejezés pedig Áháronra vonatkozik. A „közel visz”-nek fordított להקריב (lehákriv) héber ige általában az áldozat bemutatására vonatkozik, de közeledést, vagy közelhozatalt is jelenthet, tehát valószínűleg arra vonatkozik az ígéret, hogy másnap reggel Isten örök időkre világossá teszi, hogy kik az arra kiválasztottak, hogy Isten színe elé közelítve bemutassák az áldozatokat. Ez a 18. fejezet konklúziója is, ahol a Tóra leszögezi, hogy a leviták teljesítsenek szolgálatot a Szentély körül, de áldozatot csak Áháron leszármazottai mutathatnak be.
7. tegyetek bele tüzelni való szenet, és arra füstáldozatnak valót – Szó szerint „tegyetek beléjük tüzet”, de valószínűleg ugyanúgy, mint Áháron fiai esetében (lásd a Smini hetiszakasz magyarázatát) a kifejezés nem magára tűzre, hanem a tüzelőanyagra vonatkozik, és a próba során Isten küldi a tüzet a serpenyőbe, illetve az erre méltatlanokat a Találkozás Sátrából kicsapó tűz pusztítja el (16:35).
Túl sok mindenetek van, Levi fiai. – Mose Korách kezdeti panaszára utal vissza gúnyosan, csakúgy, mint a 9. versben, ahol a kifejezés inverz formáját használja: „Túl kevés talán az nektek?”.
9-10. Az e versekben szereplő kifejezések arra utalnak, hogy a leviták kötelessége volt számos a Szentélyhez és az áldozatok bemutatásához kapcsolódó, nagy megtiszteltetést jelentő és kiemelt státuszú feladat ellátása, csak magát az áldozatot nem mutathatták be.
11. A szöveg héber szintaxisa kissé zavaros, talán azért, mert keveredik benne a Mose és Áháron elleni két lázadás eredetileg különálló története.
Nemzetközi kommentár
michael paley rabbi
kommentárja
Mikor szabad vitatkozni Istennel? A feminizmus, mint az uralomvágy ellentéte
Eredeti kommentár: Rachel Rosenthal
Korách szerint Mózesnek semmi joga nincsen parancsolgatni, hiszen senki nem uralkodhat a másikon Izrael közösségében, és ebben igaza is van. Miért bukik el mégis, és ki ér célba helyette? Melyik vita szolgálja „az Ég üdvét”?
Izrael népét szörnyű csalódás érte, az előző hetiszakaszban derült ki, mi lesz a kémek vétkének büntetése: azt mondták, hogy nem lehet az országot elfoglalni és szavaik beteljesedtek rajtuk. Ők, a sivatagi nemzedék, soha nem léphetnek be az országba, csak a gyerekeik.
A frusztráció gyakran vezet hatalmi villongásokhoz, Mózes kihívója Korách és szövetségesei. Persze az egyenlőség nevében támadnak neki, noha a Tóra fontosnak tartja tudatni róluk, hogy neves és előkelő emberek voltak. A papok törzsét adó Levi és az elsőszülött Reuven leszármazottai, akik az egyenlőség jelszava mögé bújva valójában régi előjogaikat követelték vissza. Mózes ezért kérdezi Koráchékat: miért nem elég nekik a meglévő rangjuk, miért akarnak még többet? Ez az elitek lázadása még több hatalomért, amelyet, az érthető kétségbeesést kihasználva, elitellenes lázadásként szeretnének eladni. Isten is így látja, és így is kezeli a kérdést.
De azt jelenti-e ez, hogy minden lázadás minden tekintély ellen, minden változtatási kísérlet, amely a nagyobb egyenlőségre irányul, minden jogkiterjesztés Isten rendjét támadja?
Öt bátor árvalány Koráchéra rímelő története tanúsítja, hogy nem, azt. A közeli Pinchász hetiszakaszban értesülünk majd róla, hogy meghal egy Celofchád nevű ember, aki után a lányai elvileg nem örökölhetnének az ország földjéből. Abból a földből, amelyet 40 évvel később majd birtokba vesznek és a lányok kétely nélkül hiszik – szemben a kémekkel –, hogy így lesz (nem véletlenül jegyzi meg egy híres rabbi, Slomó Efrájim ben Aron Luntschitz Kli jákár című komentárjában a 17. század elején, hogy jobb lett volna nőket küldeni kémnek Izraelbe).
A lányok, akiket éppen úgy külön megnevez és kiemel a szöveg, mint a Korách-lázadás vezetőit, reklamálnak Mózesnél az igazságtalan törvény miatt, lázadnak, ha tetszik. Mózes éppen úgy Istenhez fordul tanácsért ügyükben, ahogy Koráchék esetében tette-veszi észre a feltűnő párhuzamokat Rachel Rosenthal Talmud-kutató. A lányok utalnak is Koráchra, elhatárolják az ő családjuk lázadását az övéktől.
És az eredmény is más: Isten, Mózessel konzultálva, belátja, hogy a lányoknak igaza van és új törvény születik Izraelben, amely igazságot szolgáltat nekik. Rachel Rosenthal szerint azért, mert ők nem „összegyülekeztek” a közösség ellenében, hanem „közelléptek” hozzájuk, hogy elmondják, mit tartanak igazságtalannak, mit kell szerintük megváltoztatni. Lázadásuk célja nem a közösség megosztása volt, hanem az összetartozás erősítése.
Az igazi közösség az egyenlők közössége, amelyet nem az uralom, hanem a bizalom ereje tart össze. Minden lázadást, minden változtatási javaslatot az mér meg Isten előtt, hogy ezt szolgálja-e. Ha igen, akkor van helye új törvényeknek, a nőkre vonatkozóan is, Izrael közösségében.
A szerzőről
Rachel Rosenthal a New York-i Jewish Theological Seminary PHD-hallgatója és oktatója, az Ortodox Zsidó Feminista Szövetség (JOFA) tagja.
A kommentár forrása: http://www.jtsa.edu/how-to-challenge-authority
kommentárok
Polnauer Flóra,
énekesnő, rabbihallgató
A történet középpontjában a Szináj hegynél kinyilatkoztatott mondat áll miszerint Izrael egész népe „papok királysága és szent nép”. Korách erre a mondatra hivatkozva indít támadást Mose és a főpap, Áháron ellen. „Ha mi mind főpapok vagyunk, akkor ti milyen jogon emelkedtek fölénk?” - kérdezi.
Ez így önmagában, az egyenlőség nevében, vonzó gondolat. Az egyenlőségért mi is szívesen kiállunk, ezért egyáltalán nem meglepő hogy ennyien, pontosan 250-en csatlakoznak Korách puccskísérletéhez. Talán, ha ez sikerül neki, akkor Izrael fiai soha nem jutnak ki a sivatagból, nem győzik le az ellenséget, nem jutnak be Kánaán földjére, nem uralkodik Dávid király, nem épül fel a Szentély, és akkor ma nem létezik Izrael, sőt mi sem létezünk.
Egy pillanatra „zoom“-oljunk ki ebből a képből és nézzük meg a történetet madárperspektívából. Hol vagyunk egyáltalán? Mi történik itt? Mi váltja ki Korách lázadását? A sivatag transzcendens terében vagyunk, ahová úgy kerültünk, hogy Jákov leszármazottai Egyiptomba vándoroltak, Mose Egyiptomban született. Jocheved, Mose anyja, a Nílus vizére bízta gyermekét, aki aztán a fáraó lányának karjaiba sodródott, hogy a Fáraó családjában nevelkedhessen, családtagként, hercegként. Mose arra született, hogy kivezesse a népet a rabszolgaságból. Aki bízott az Örökkévalóban, megbízott Mosében. Aki hitt és bízott, kivonult vele Egyiptomból: látta a 10 csapást, a tenger szétnyílását, ahogy az újra összezáródik és elnyeli fáraót és seregét. Evett mennyei mannát, ivott Mirjám kútjának vizéből, és most együtt, egy táborban él az Örökkévalóval. Láthatja a gyülekezési sátor fölött napközben a felhőoszlopot, éjszaka a fényt.
Aki ott volt a sivatagban, megélte az aranyborjú készítésének bűnét, és ennek ellenére ott volt a Tóraadás napján is. Senki sem látott ehhez foghatót korábban. Mégis könnyű megszokni még a csodát is, ha az állandó. Sokan vissza akartak fordulni. Paradox módon visszavágytak a rabszolgaság egzisztenciális biztonságába. Megfeledkeztek arról is, hogy a túlélés nélkülözhetetlen feltétele a hit és bizalom az Örökkévalóban.
A sivatag óriási megpróbáltatás lehetett az emberek számára.
A létbizonytalanság iszonyú tébolya felerősítette félelmeiket, ezért minél bizonytalanabbak voltak, annál nehezebb lehetett nekik. Korách, a politikus, éppen ezzel játszik.
Az Örökkévaló kinyilatkoztatását teszi érvelésének alapjává, kiemeli kontextusából, hogy önmagában használhassa Mose és Áháron ellen. Ugyanakkor arról győzi meg követőit, hogy nem is az Örökkévaló, hanem Mose vezette őket ki a sivatagba, és minden szenvedésük okozója ő.
A Tóra sokféle tanulságot rejt, ha figyelünk, felismerhetjük a manipuláció jeleit. Ahogyan On, Pelet fiának felesége felismerte Korách szándékát a Talmud szerint, és visszatartotta férjét attól, hogy másnap csatlakozzon a lázadókhoz. Így őket nem nyelte el a föld.
Wizner Balázs,
filmrendező
Az mindig úgy szokott lenni, hogy van egy állati jó ötletem, és hívom a haverokat, hogy csináljuk meg együtt, és amíg csak nekibuzdulás, lelkesedés van meg kiadás, bevétel meg még a látóhatáron sem, addig megy a nagy közösködés, nem nézzük, ki mennyit rakott bele, mennyit vett ki, mert nincs is nagyon mit, de aztán, ahogy kezd komollyá válni a projekt, beindul a kiszorítósdi, a ki-kivel, kivel-nem, a neked az miért jár, ha nekem nem, és a végén eljutunk oda, hogy ott terpeszkedik mindenki fölött az önjelölt góré, miután mindenkit kinyírt maga körül, aki potenciális riválisa volt, vagy csak épp kritizálni merészelte, és nem hódolt be neki teljesen. Szerencsétlen Korách elég csúnyán végzi egy sötét lukban élve eltemetve családostul, nem mintha különösebben sajnálni kéne, nem volt egy szeplőtelen szűz ő sem, akármennyire is próbált a nagy igazságvédő szerepében tetszelegni, mert bezzeg akkor nem volt olyan hű de egyenlőségpárti, mikor kiprivatizálna magának a közös dolgok őrzését, amit nyilván nem szimplán a közösség iránti önzetlen elkötelezettségből tett, miként azt meg is jegyezte Mose vitájuk hevében, hogy amit eddig összeharácsolt magának a közösből, azzal miért nem éri be. Ugyan már! Hisz mindig mindenki többet szeretne, így volt ez mindig is, mert ahogy följebb jutunk, úgy tágul a horizontunk, és mindig van valaki, aki előttünk jár, aki közelebb van a kívánatosságokhoz, mint mi. És jellemzően az efféle konfliktusok éppen akkor szoktak kiéleződni, mikor a haveri társaságból bejegyzett cég lesz, és meg kell nevezni, ki legyen a tulajdonos, ügyvezető, vagy éppen ki férhet hozzá a bankszámlához. És innentől fogva már nincs mellébeszélés, másokra mutogatás, hogy azok a lelketlen egyiptomiak, meg a népnyúzó fáraó, F1G, ez az a pont, mikor el kell rendezni egymás közt a dolgokat, és eldől, lesz-e tényleg valami a nagy vállalkozósdiból, vagy csontvázzá aszalódva végzik valahol a sivatag közepén.
És igazából ekkor derül ki egy vezetőről, hogy valóban rátermett-e, képes-e jó döntéseket hozni a kritikus pillanatokban, Moséról pedig bebizonyosodik, hogy ő valóban az.
Mikor Korách és cimborái követelőzni kezdenek, fölismeri a helyzet jelentőségét, rögtön reagál rá, és ezzel elejét is veszi minden további próbálkozásnak. Gyors, határozott és bölcs, a helyzetet nemcsak megoldja, de ki is használja, hogy hosszú távon is bebiztosítsa hatalmát. Először kegyetlenül leszámol ellenfeleivel, de mértéket tartva, nagylelkűen, aki behódol neki, azt nem bántja, majd újjászervezi az irányítást bebiztosítva saját és közvetlen szövetségeseinek helyzetét mindenekelőtt az anyagi hátteret illetően, illetve egyúttal megteremti az ehhez szükséges ideológiai igazolást is. A siker nem is marad el, illetve fogjuk rá, Kánaánig legalábbis rendben mentek a dolgok.
