Bemidbár 27. fejezet
1. Előléptek Celofchád - aki Chéfer fia, aki Gileád fia, aki Máchir fia, aki Menásenak fia – az a Menáse család, aki Jószeftől származik – lányai. A lányok nevei: Máchlá, Noá, Choglá, Milká és Tircá voltak. 2. Kiálltak Mose, Elázár, a pap, a vezetők és az egész közösség elé a Találkozás Sátrának bejáratához, és azt mondták: 3. „Apánk a sivatagban halt meg, de ő nem tartozott az Örökkévaló ellen lázadó Korách társaságához. Ő a saját vétke miatt halt meg, és nem voltak fiai. 4. Miért vesszen el apánk neve a családjából csak azért, mert nincs fia? Adj nekünk birtokot atyánk fivérei között.” 5. Mose az ügyüket az Örökkévaló elé vitte. 6. Az Örökkévaló azt mondta: 7. „Celofchád lányai helyesen szóltak, adj nekik örökölhető birtokot apjuk fivérei között, és ruházd át rájuk apjuk öröklődő földbirtokát. 8. Izrael gyermekeinek pedig mondd azt: Ha valaki fiúgyermek nélkül hal meg, ruházzátok át öröklődő földbirtokát a lányára. 9. Ha nincs lánya sem, akkor adjátok az öröklődő földbirtokát fivérének. 10. Ha pedig fivérei sincsenek, akkor apja fivéreinek adjátok az öröklődő földbirtokát. 11. Ha pedig apjának sincsenek fivérei, akkor adjátok az öröklődő földbirtokát a legközelebbi vérrokonának, ő örököljön utána. Ez legyen a törvényes előírás Izrael gyermekei számára, ahogy az Örökkévaló parancsolta Mosének.
Nagy általánosságban azt mondhatjuk, az ókori Izrael patriarchális társadalmának öröklési joga két kiinduló alapfeltevésen nyugodott, amelyek közül az első az volt, hogy a föld Isten tulajdona, aki használatra adja oda az izraelita törzseknek, és a földtulajdon elidegeníthetetlen. A bibliai korban a jovel év azt a célt szolgálta, hogy a föld ötven évenként visszatérjen eredeti tulajdonosához. (Az öröklési joggal kapcsolatban lásd még a 36. fejezetet, amely rögzíti, hogy az egyes törzsi földbirtokok egységének megőrzése érdekében az örökséggel rendelkező lánygyermekek a törzsön belül kötelesek házasodni.)
A másik alapfeltevés az volt, hogy – földet legalábbis – csak férfiak örökölhetnek.
A bibliai narratívában nem ritka, hogy egy dramatizált jeleneten keresztül vezetik be egy-egy jogszabály kibővítését, pontosítását vagy megváltoztatását.
A férfi utód nélkül meghalt Celofchád lányai olyan jogi kérdést vetnek fel, amely eldöntése isteni közbeavatkozást igényel, ahogy ezt már más esetekben is láthattuk (lásd pl. az Emor hetiszakaszhoz írott magyarázatunkban, vagy Bemidbár 15:32.36).
Az ókori Keleten számos a Tórával egyidős, vagy annál akár egy évezreddel régebbi törvénykönyvben is létezett a női örökösödésnek a Tóránál időnként sokkal megengedőbb gyakorlata, tehát ezen a téren a Tóra a nők szempontjából egyáltalán nem számított különösebben „progresszív” törvénykönyvnek, mert az öröklési jogszabályozás első számú célja az volt a Tóra korában, hogy a törzsi területeken belül sértetlenül megőrizzék az egyes klánok földterületét is.
A 21. századi olvasó számára talán az lehet az eset legérdekesebb tanulsága, hogy az ókori Izraelben miként oldották meg az olyan helyzeteket, amikor egy precedens nélküli jogi kérdésben kellett döntést hozni. Mivel a tórai példa épp a nők örökösödési jogára vonatkozik, érthető, hogy a zsidó hagyomány modern értelmezői közül azok, akik a női jogok kibővítését a zsidó társadalomban kívánatosnak tartják, ebben az esetben fontos precedenst látnak.
1. Celofchád lányai – Mivel az előző fejezet a kémek bűnének említésével ért véget, hogy ugyanis nem akartak bemenni Izrael országába, itt viszont a nők erőfeszítést tesznek egy ottani, leendő földbirtok megszerzése érdekében, a nagy 11. századi magyarázó, Rási elismerően kiemeli, hogy a nők elkötelezettebbek voltak Izrael országa iránt a férfiaknál.
2. a Találkozás Sátrának bejáratához – A későbbiekben, a letelepedés után, a bíróság már nem a találkozás sátra előtt, hanem az egyes városok kapujában ülésezett.
3. ő nem volt Korách társaságában – Úgy tűnik, az a lányok feltevése, hogy ha apjuk részt vett volna a szervezett lázadásban, akkor elvesztette volna a földbirtokhoz való jogát is.
A saját vétke miatt halt meg – Talán arra a vétekre utal, amelyet az egész sivatagi nemzedék elkövetett: nem bíztak benne, hogy el tudják foglalni Izrael országát. Maga a kifejezés mindenképpen nehezen érthető, hiszen a lázadásban résztvevők is értelemszerűen saját vétkük, és nem másoké miatt haltak meg.
és nem voltak fiai – A szöveg legvalószínűbb értelmezése az, hogy ha lettek volna fiai, akkor a lányainak nem lehetne örökösödési igénye. Mivel azonban az ókori Keleten az örökösödési jog jóval komplexebb volt annál, minthogy mindent és mindenkor a férfiak örököltek volna, ezért elképzelhető, hogy bizonyos esetekben az alanyi jogú női örökösödés szintén létezett.
A nagy 12. századi kommentátor, Ibn Ezra idősebb kortársa, Judá Hálevi nevében idézi a vers egy másik lehetséges olvasatát: „A saját vétke miatt halt meg fiak nélkül”.
4. Miért vesszen el apánk neve – Úgy tűnik, az volt a közvélekedés, hogy valakinek a neve csak addig marad fenn, ameddig egy földbirtokhoz kapcsolódik. A nevet az unokák vitték tovább.
Adj nekünk birtokot – Héberül: אחוזה (áchuzá). Adományozott és nem örökölt birtokra vonatkozik a szó, és nem teljesen szinonimája a következő versekben öröklődő földtulajdonnak fordított נחלה (náchálá) szónak.
5. Mose az ügyüket az Örökkévaló elé vitte. - A magyarázók egy része (pl. Tárgum Jonátán) ebben pozitívumot lát: Mose arra tanítja a későbbi korok bíráit, hogy ne szégyelljenek tanácsot kérni, amikor nem tudnak valamit. Egy másik magyarázat szerint (Bemidbár rábá 21:12) viszont Mosének túlzott önbizalma (lásd: Dvárim 1:17) miatti büntetésként kellett szembesülnie azzal, hogy ő sem tud mindent.
7. adj nekik örökölhető birtokot – Héberül: אֲחֻזַּת נַחֲלָה (áchuzát náchálá). A 4. versben említett két fogalom kombinációja, melynek jelentése: olyan földbirtokot adományoz nekik Isten, amelyet utána tovább örökíthetnek.
8-11. A konkrét, dramatizálva elmondott jogeset után az Örökkévaló kihirdette az öröklésre vonatkozó általános szabályt. A lányok örökösödésére a szöveg az itt a kontextus miatt „átruházni”-nak fordított להעביר (leháávir) igét használja, míg a fiúk örökösödésére a לתת (látet), „adni” igét.
Nemzetközi kommentár
michael paley rabbi
kommentárja
Reb Tevje a Tórában – miért nem szólt előre Isten?
Eredeti kommentár: David Sedley
Jönnek a lányok, és szólnak, hogy joghézag van. Elmondják, mi a hézag, és a Jóisten megalkotja a törvényt. De a lányok közbelépése nélkül ne látta volna Isten a problémát?
Celofchád lányai tulajdonképpen egy szabályozatlan területre, joghézagra hívják fel a figyelmet. Viszonylag ritka, de előfordulhat, hogy az embernek öt lánya születik, fia viszont egy sem. Így járt Reb Tevje Anatevkában és a Biblia egyik fontos mellékszereplője, Celofchád is.
Először akkor hallunk róla, amikor a halálhíréről értesülünk. Árván maradt lányai kéréssel fordulnak Mózeshez: örökölni szeretnék apjuk birtokát, amely Izraelben vár majd rájuk, úgy érzik, fiútestvér hiányában őket illeti a megígért föld.
Erre az esetre nincs még isteni eredetű szabályozás, úgyhogy Mózes a legvégső, abszolút jogforráshoz, Istenhez fordul, aki nem csak a konkrét esetben dönt Celofchád lányai javára, hanem szabályozza az örökösödés atipikus eseteit is, hogy mikor ki következik az öröklés rendjében, ha nincs az örökhagyónak fia, ha nincs egyáltalán egyenesági leszármazottja és így tovább.
Nem páratlan jelenség, hogy egy jogterület újraszabályozását, a szabályok pontosítását egy konkrét jogeset, egy joghézag feltárulása segíti elő, de ha a jogalkotó Isten, akkor mégis nehéz megmagyarázni a dolgot.
Nehéz elgondolni, hogy Istennek ez a lehetőség egyszerűen nem jutott az eszébe, ezért nem szabályozta előre. De ha feltételezzük, hogy Isten – definíciója szerint – mindentudó, akkor miért csak utólag, a joghézag felfedezése után alkot törvényt?
David Sedley rabbi szerint Isten nem akarja elvenni az emberek „kenyerét”, feladatát. Lehetőséget akart biztosítani a fellépésre egyes, kiváló embereknek, hogy az ő nevükhöz fűzödjön a háláchá, a vallástörvény, az ő esetük kapcsán nyilatkoztathassa ki. Hogy, ahogy a Talmudnak a lányok ügyét tárgyaló részében (Bava Batra 119b) áll, „az érdem érdemet szül”.
Azzal érdemelték ki ezt a megtiszteltetést, hogy demonstrálták ragaszkodásukat Izrael földjéhez, hűségesek voltak az isteni ígérethez. Erős hitük tette lehetővé, hogy törvényt taníthassanak a közreműködésükkel Izrael számára. Mindez tehát, Sedley rabbi szerint azt jelenti, hogy Isten többet vár tőlünk ráhagyatkozásnál a törvényeire, helyet hagy kreativitásunk és kezdeményezőkészségünk számára, el is várja.
Különösen igaz ez ma szerinte a nők szerepét illetően a zsidó vallásban: „ez az öt nő jó helyen volt jó időben és kihasználták a kínálkozó lehetőséget, hogy fellépjenek az igazságtalanság ellen. Ennek köszönhetően tette őket halhatatlanná a Tóra bölcsességükért, Tóra-tudásukért és jámborságukért” (Sedley jelzői a Talmud bölcseinek a lányokról adott jellemzését idézik.)
A szerzőről
David Sedley új-zélandi születésű, Jeruzsálemben élő modern ortodox rabbi és újságíró. Skóciában közösségi rabbiként dolgozott, klasszikus kommentárokat fordít angolra, önálló szerzőként a zsidó misztika kortárs, spirituális értelmezéséről ír.
A kommentár forrása: https://blogs.timesofisrael.com/parshat-pinchas-girl-power/
kommentárok
Czeglédi András,
filozófiatörténész
Már Juvenalis is úgy gondolta: nehéz nem szatírát írni mindarról, ami körülvesz minket. S ki ne ismerné korunk egyik kedvenc szórakozását, a túlzottnak vélelmezett – és olykor tényleg önmaga paródiájába forduló – PC, illetve jogkiterjesztés fölötti szellemeskedést, a Monthy Python zsenialitására támaszkodó, „Mostantól mindannyian hívjatok Lorettának!” mémjét. Stan-Loretta ugyebár a(z akkor még) teljességgel lehetetlent akarja: méh híján, biológiai értelemben vett férfiként (s a biológiai nemváltás esélye nélkül) – gyereket szülni. Hab a tortán, hogy Loretta követelését a legröhejesebb partikularitásba zárkózás és a lehető legkicsinyesebb frakcióharcok keretezik.
Celofchád lányainak története e szatirikus szituáció egyszerre ősi és égetően aktuális fonákjára hívhatja fel a figyelmünket: olyan típusú, nagyon is lehetséges jogkiterjesztésre, amely senkinek és semminek a sérelmével nem jár, ráadásul a legjobb, legnemesebb értelemben vett egyetemeshez kapcsolódik.
A fiúági örökösödés – ejtsd: a legtradicionálisabb férfiuralom – régi és jól beváltnak tűnő úzusa hirtelen válságba kerül, „mivelhogy [Celofchádnak] nincs fia”. A lányok nem az általunk K-Európában oly jól ismert opciók valamelyikét választják. Nem a zsidó nagymamák bölcsessége – a persze gyakran igenis becsülendő mérsékelt visszafogottság – mellett döntenek, de nem is a féktelen erőszak útjára lépnek – Gileád dédunokái mintha sejteni vélnék, hogy „Gileád kardja” hosszabb távon többnyire úgyis csak azok pozícióját erősíti, akik jobban értenek a szervezett erőszak érvényesítéséhez –, ám nem gondolják úgy sem, hogy majd megoldjuk okosba’ (ó, egy jó kis névházasság!); s végképp nem törődnek bele a helyzetükbe.
A lányok az addig szokatlan, de minden további nélkül megvalósítható, ráadásul senkinek a kárára nem váló megvalósíthatóságát akarják. Akaratuk manifesztációja jól kivehetően, sőt elszántan határozott és jogkövető: ragaszkodnak a szabályos, procedurális szolgálati úthoz (Mózes, Eleázár, vezetők, az egész község színe, gyülekezés sátora). Ezek után Mózesnek nemigen maradhatott más választása, mint megbeszélni az ügyet a Legfőbb Törvényhozóval. Ő pedig példázatosan okosan jár el. Nem egyszerűen Celofchád lányainak egyszeri kérésére fókuszál, hanem általánosan igyekszik szabályozni a birtoköröklés egész kérdését.
Mintha összeérne mindebben precedensjog és kodifikált jog: a különös precedensítélet lesz az általános és részletes kodifikáció alapja,
egyben megteremtve annak – némely jogtudósok vélhetőleg úgy fogalmaznának: annak a jogelvnek – a lehetőségét, hogy ha egy jogkiterjesztés nem sérti mások érdekeit, ellenben számos embertársunk számára üdvös, akkor miért is ne vezethetnők be?
A jogkiterjesztő jogegyenlőség, így pl. a nemesi jogok kiterjesztése az egész állampolgári nemzetre, a nők szavazatjoga, a melegházasság – Celofchád önérzetes és bátor lányainak öröksége is. A részleteket persze sosem árt ördögteleníteni, mindenkori emberi kicsinyességeinket és hülyeségeinket pedig kiröhögni.
Gáspár Anna,
író
Celofchád lányainak története két szempontból is lényeges: az ebben foglaltak szerint egyrészt – Mózes közvetítésével – megoldódik egy, a hétköznapokban keletkezett, és a jövőre nézve is fontos örökösödési probléma, másfelől pedig pozitív példa lehet arra, hogy az ókori Izrael patriárchális világában a nők, akik apjuk halála után – férfi utód hiányában – nem csupán örökölhető birtok, hanem őket támogató férfiak nélkül is maradtak, hogyan állnak ki magukért és – bizonyos értelemben vett – egyenjogúságukért.
Még ha ez utóbbi egyenjogúság vagy női jogkiterjesztés nyilvánvalóan nem tekinthető is a mai elvárások szerinti, ún. gender szempontú egyenlőségnek
(az ókori Keleten ráadásul már létezett a női örökösödés): a tórai példa ezzel együtt, vagy jobban mondva ennek ellenére mégis előremutató mozzanat.
E társadalomban földet ugyanis kizárólag férfiak örökölhettek: azt elsődlegesen Isten tulajdonának tekintették, aki használatra adta oda az izraelita törzseknek, a föld maga azonban elidegeníthetetlen volt. (A jovel év is azt a célt szolgálta, hogy a föld ötven évenként visszatérjen eredeti tulajdonosához, így az egyes törzsek földbirtokai egységének megőrzése érdekében az örökséggel rendelkező nők a törzsön belül voltak kötelesek házasodni.)
Celofchád lányai (akikről a 11. századi magyarázó, Rási elismerően jegyzi meg, hogy a férfiaknál is elkötelezettebbek voltak Izrael országa iránt) éppen azzal érvelnek, hogy miért vesszen el apjuk (aki nem tartozott a Korách-féle lázadók közé) neve csupán azért, mert fiú utódok helyett lányai születtek? Aggódva amiatt, hogy fivér híján családjuk nem részesedik majd a Szentföldből, Mózeshez fordulnak, ő pedig a Teremtőtől kér iránymutatást. A döntés értelmében végül ők is örökölhettek, a zsidó jog pedig a mai napig ezt a vallásjogi döntést tekinti precedensnek. A jovel ugyanakkor Celofchád lányait is kötelezte arra, hogy kizárólag a saját törzsükből származó férfival kössenek házasságot - a földbirtokok egységének megőrzése végett.
Kiállásuk azonban, amelyben épp az Istentől kapott törvényekre hivatkozva hívják fel a figyelmet egy fontos, és addig megoldatlan joghézagra, a modern ember számára is azt jelenti, hogy nem szükségszerű a sorsunkba beletörődnünk, és hogy fontos a saját véleményünk felvállalása – még ha ütközik is a különféle elvárásokkal. Ha az önérvényesítés, ez esetben főként a női jogok kiterjesztése az erősen férfiközpontú világban elsőre lehetetlennek tűnik is.
