Smot 40. fejezet
33. [Mose] Elkerítette a Hajlék és az oltár körül az udvart, és takarót helyezett az udvar kapujára. Ezzel Mose befejezte a munkát. 34. A felhő befedte a Találkozás Sátrát, és az Örökkévaló dicsfénye betöltötte a Hajlékot. 35. Mose nem tudott belépni a Találkozás Sátrába, mert rajta nyugodott a felhő és az Örökkévaló dicsfénye betöltötte a Hajlékot. 36. Amikor a felhő felszállt a Hajlék felől, akkor indultak útnak Izrael gyermekei egész vándorlásuk során. 37. Ha azonban a felhő nem szállt fel, akkor nem keltek útra addig a napig, amíg fel nem szállt, 38. mert nappal az Örökkévaló felhője volt a Hajlék felett, és tűz volt abban éjszakánként, Izrael egész háza látta ezt, végig a vándorlásaik alatt.
A Tóra második könyve az egyiptomi kivonulással kezdődik. Ezt követi az Örökkévaló és Izrael népének szövetségkötése a Szináj hegyen. Ennek szerves folytatása a pusztai Szentély megépítése, amely lehetővé teszi, hogy Isten hegyéről Izrael gyermekei közé „költözzön”, és innentől kezdve velük legyen vándorlásuk alatt. A Találkozás Sátra tehát tulajdonképpen „hordozható Szináj-hegyként” funkcionált, és ezt jelképezi Smot könyvének zárójelenete, ahol
Isten vizuális formában jelzi, hogy elfogadja lakhelyeként az egész nép önkéntes adományaiból épített Hajlékot.
33. Elkerítette – Szó szerint: felállította, azaz kerítést emelt a Sátor köré.
Hajlék – Héberül: miskán. A tartózkodást, lakozást jelentő igéből származó főnév. Lásd a bevezetőt és a magyarázó jegyzeteket a Trumá és a Tecáve hetiszakaszokhoz.
befejezte a munkát – Egyértelmű utalás a teremtés történetének végére, ahol Isten fejezi be a munkát, ott ugyanez a héber kifejezés szerepel. Lásd Beresit 2:2.
34-35. A felhő … és az Örökkévaló dicsfénye … Mose nem tudott belépni – A felhő és a dicsfény szinte szinonimák ebben a kontextusban. A kávod szó valamivel kevésbé hangzik az érzékekkel felfoghatónak, jelenthet tiszteletet, dicsőséget is, de a dicsfénynek fordítást az indokolja, hogy a szövegkörnyezetből világosnak tűnik: szemmel látható, bár érinthetetlen isteni jelenlétet ír le a szöveg. A későbbi zsidó teológia általában metaforaként értelmezi a kifejezést, és nem szemmel látható jelenségként. A szöveg első olvasata inkább azt sugallja, hogy egy olyan vizuális jelenséget kell elképzelnünk, amely annyira ijesztő lehetett, hogy még Mose sem mert áthatolni rajta.
36-37. A felhő fel- és leszállása jelezte az indulás időpontját és a letáborozás helyét. Lásd ugyanennek a folyamatnak a leírását: Bámidbár 9:15-23.
38. mert nappal az Örökkévaló felhője volt a Hajlék felett, és tűz volt abban éjszakánként – A felhő (füst) és a tűz állandó eleme az isteni jelenlét érzékeltetésének. Ezt olvashattuk a kivonuláskor (13:21-22), ahol nappal felhőoszlop, és éjjel tűzoszlop vezette a népet, és a Szináj-hegyi kinyilatkoztatáskor is tüzet és füstöt láthattak (19:18).
végig a vándorlásaik alatt – A könyv utolsó szavai a történetmondás szempontjából nem a most következő Vájikrá könyvére mutatnak előre, hanem azt jelzik, mintha közvetlen folytatásuk a Tóra negyedik könyve lenne, amely majd részletesen elmeséli a sivatagi vándorlás történetét.
Nemzetközi kommentár
michael paley rabbi
kommentárja
Bálvány és meghívás: mi a különbség az aranyborjú és a Találkozás Sátra között?
Eredeti kommentár: Noa Kushner
Az egyik megformálja és „birtokolni” véli az Örökkévalót, a másik helyet ad neki, hellyel kínálja a világban. Van rá mód, hogy meglássuk, megérezzük a végesben a végtelent, érzéki tapasztalatok vezessenek el az érzékfelettihez minket.
Az Örökkévalót megjeleníteni próbálni fizikai formában, tárgyként, és azt a tárgyat tisztelni a Teremtőként, bálványimádás. Éppen ezt tették a pusztában Izrael gyermekei. Azután pedig, részben hasonló anyagokból egy új tárgyat készítettek, hogy benne lakjon a Seregek Ura. Mi végeredményben a különbség a két eset között?
Amikor „elkészítünk” magunknak egy felsőbb lényt, úgy gondoljuk, hogy van módunk saját erőből létrehozni valami nálunk felfoghatatlanul jelentékenyebbet. Amit létrehoztunk, az a miénk, irányíthatjuk, rendelkezhetünk vele. Azt reméljük, birtokolhatjuk Őt, ez a voltaképpeni bálványimádás. Amikor Hajlékot készítünk, helyet csinálunk neki, éppen nem erről van szó: rábízzuk magunkat, beengedjük az életünkbe.
Az otthon és a börtön, noha mindkettő épület, amelyben tartózkodnak, különbségeik nyilvánvalók. Ez különbözteti meg egymástól az aranyborjút és a Hajlékot is.
A bálványimádás vétkébe esve Izrael nem azt tanulta meg, hogy az Örökkévaló annyira végtelenül meghalad bennünket, hogy jelenléte, megtapasztalása semmilyen módon sem lehetséges, és nem is szabad erre törekedni. Ha az Örökkévaló semmilyen módon nem lehetne jelen az életünkben, mi volna a zsidó hit tartalma? Azt tanulta meg, hogy Ő nem adottság számunkra, nem lehet megrendelni, de váratlanul és közvetetten megtapasztalható a jelenléte. Akár olyan érzéki formákon keresztül is, mint a tűz vagy a felhő, amelyek révén megmutatkozik a Seregek Ura.
Ahogyan megmutatkozhat a természeti jelenségekben nekünk is a végtelenség tapasztalata, magas hegyek lábánál, tengerpartokon például, az érzékelésünk vezet el valamiféle érzékfelettiség tapasztalatához, a végtelen nem tapasztalható meg, de megsejthető. És megmutatkozhat olyan feltétel nélküli szeretetkapcsolatokban, mint a szerelem vagy a szülői szeretet.
Van mód helyet csinálni az Örökkévalónak a világban.
A szerzőről
Noa Kushner reformrabbi, felavatása óta közösségi rabbiként dolgozik, egy ideig egyetemi kampuszokon, jelenleg egy kaliforniai közösségnél
Kommentár forrása: https://www.myjewishlearning.com/article/avoiding-deification-in-creating-the-mishkan/
kommentárok
Rácz Jehosua András,
rabbi
Az eheti szakasz végén, mely egyben a Tóra 2. könyvének is a befejezése, elérkeztünk a Sivatagi Szentély, a miskán, azaz a Hajlék építésének befejezéséhez. Izrael gyermekei teljesítették a Tóra parancsát: „Készítsenek Szentélyt a számomra, és közöttük fogok tartózkodni.” (Smot 25:8) A Szentély annak szimbóluma, hogy az isteni Tóra megtalálhatja a helyét itt, a Földön.
Az Örökkévaló a Tórát nemcsak a kiválasztott egyéneknek, hanem a zsidó nép egészének adta, és ezt jelképezi az a jelenet, amikor az újonnan épített Hajlékot beragyogja az Örökkévaló dicsfénye. Még Mózes sem léphetett be egyedül az isteni fénnyel eltöltött sátorba, még neki is vissza kellett térnie a nép közé, hogy érezze, ő, a próféták atyja is csak a zsidó nép egy része, a Tóra nemcsak az övé, hanem mindenkié, és
mindenkinek megvan a maga helye a Tórában.
A midrás szerint Mose nem hitt benne, hogy képes lesz befejezni a Hajlék felállításának feladatát, de az Örökkévaló azt mondta neki, hogy kezdjen csak, hozzá, és Ő majd segíteni fog. És valóban: Mose úgy érezte, mintha magától állt volna fel a sátor. Talán arra céloz ezzel a midrás, hogy ha az ember el akar valamit érni, el kell kezdeni e amunkát, de a befejezést nyugodtan bízhatja Isten segítségére.
Mivel a hetiszakaszban háromszor is szerepel, hogy a Szentély felépült, ebből azt a magyarázatot szokták tanulni, hogy míg az első két Szentély felépítését az tette lehetővé, hogy a zsidó nép betartotta a Tóra parancsait, addig a harmadik Szentély szinte magától fog felépülni. Igaz, hogy Izrael népének nagy része a mi korunkban nem követi a Tóra parancsait, de az Örökkévaló a maga idejében, ha kell, majd egyedül is „felállítja” a Szentélyt, mert Ő még akkor is közeledik a zsidó néphez, ha mi magunk nem közeledünk Hozzá.
Szeszler Anna,
a progresszív pedagógia nemzetközi szakértője, a Lauder Iskola korábbi vezetője
A hetiszakasz kapcsán az első gondolatom, hogy megérkeztünk mi is, akik életünk első évtizedeiben csak látogatóként jártunk szent helyeken. Számomra az „elkerítette a Hajlék és az oltár körül az udvart” sor azt üzeni, hogy elérkezett az idő, megérlelődött az igény a zsinagógákon kívül is újabb és újabb „szent helyek” megépítésére.
A vágyott helyek kialakítását már nem külső erőtől vártuk, hanem egyre többen éreztük, szükségünk van itt a közelünkben, számunkra, és talán általunk létrehozott újabb hajlékokra.
Tudjuk, generációk számára gyakran csak otthon elejtett mondatok, szokások, sajátos kifejezések engedték sejtetni a zsidósághoz tartozást a felvállalt gyülekezés lehetősége nélkül.
Smot könyvének befejező sorai a mának is üzennek: tegyünk mi is valamit, hozzunk létre egyre több hajlékot, a hit és a hagyományok üzenetét hordozó zsidó óvodákat, iskolákat, közösségi- és kiállítótereket, színházat, és sorolhatnánk tovább. Mennyi új lehetőség a találkozásra, a gyülekezésre, az együttlétre, a tanulásra, amelyeket mind-mind megtölthetünk hagyományainkkal, mai elképzelésünknek, tudásunknak megfelelő tartalommal.
A kommentár írására szóló felkérés éppen akkor érkezett, amikor - az élő személyekhez hasonlóan - a Lauder Javne, zsidó közösségi iskolánk születésnapját ünnepeltük. Vajon mit ünneplünk, az épületet, a hajlékot, a közös teret, a találkozás lehetőségét, az embereket, akik megtöltik élettel? A hitet, a gondolatokat és értékeket, amelyeket hirdetünk benne? Mindezt együtt, az összetartozásunkat.
S ha igazán merészen gondolkodom, akkor a találkozás helyein nyugodó felhő számomra nemcsak a mindent beborító dicsfény, hanem a megérkezésünket, letelepedésünket is jelentő „szent helyek” közös védelme. A zsidó kultúra egyik csodája, hogy szabad különbözőképpen gondolkodni. A tanulás egyik lényege, hogy nemcsak megengedett, de szorgalmazott az önálló gondolat, az érvelés, a vita. Többféle utat választottunk, de vannak közös gyökereink. Szabad asszociációinkat követve a felhő akár a kialakult intézmények, „hajlékok” sokaságát segítendő ernyőszervezet is lehetne, amely valamennyiünket összetart. A tűz pedig egyrészt utat mutat, megvilágít kintről és bentről egyaránt, másrészt melegíti, táplálja a sokasodó hajlékokat, amelyekben ki-ki a maga módján élheti meg saját zsidóságát. Hányan lehetnek még kívül, akik sosem tértek be egyetlen zsinagógába, zsidó oktatási intézménybe, nem tagjai egyetlen zsidó szervezetnek, közösségi háznak vagy klubnak? Hányan lehetnek, akik nem, vagy alig tudnak valamit gyökereikről, akik számára talán éppen a bennünk levő tűz, lelkesedés hozhatja meg a találkozást?
Nem csupán Mosének kellett cselekednie, hanem nekünk is van dolgunk. Tehetünk valamit, építhetünk hajlékokat, helyet a találkozásra gyerekeinknek, unokáinknak. Tegyük!
