Vájikrá 12. fejezet
1. Szólt az Örökkévaló Mózeshez és azt mondta: 2. Szólj Izrael fiaihoz és mondd azt nekik: Amikor egy asszony világra hozza magzatát és fiút szül, hét napig legyen tisztátalan, hasonlóan menstruációjával járó gyengélkedésének napjaihoz. 3. A nyolcadik napon metéljék körül szeméremteste előbőrét. 4. Az asszony maradjon a vértisztulás állapotában harminchárom napig, semmi szentet ne érintsen, és tisztulása napjainak leteltéig ne jöjjön a szentélyhez se. 5. Ha leányt szül, két hétig legyen olyan tisztátalan, mint a menstruációja alatt, és hatvanhat napig maradjon a vértisztulás állapotában. 6. És amikor letelnek a fiú vagy a lány szülését követő megtisztulásának napjai, hozzon a papnak egyéves juhot égőáldozatnak és galambfiat vagy gerlicét megtisztító-vétekáldozatnak a Találkozás Sátrának bejáratához. 7. A pap mutassa be az Örökkévaló előtt és szerezzen engesztelést számára, és váljék tisztává vérfolyása után. Ez a fiút vagy leányt szülő nőre vonatkozó törvény. 8. És ha nem telik neki egy bárányra, akkor vegyen két gerlicét vagy két galambfiat, az egyiket égőáldozatnak és a másikat megtisztító-vétekáldozatnak, hogy a pap engesztelést szerezzen számára, és tisztává válik.
A héber tumá szót általában „tisztátalanság”-nak fordítják. A fogalom a bibliai korban egyszerre jelölt rituális és reális státuszt. A bibliai elképzelés szerint a tumá mintegy láthatatlan, de valós felhőként, „erőtérként” vette körbe a tisztátalanná vált személyt. A tiszátalanságnak négy fő forrása volt: emberi vagy állati holttestek, bizonyos testnedvek, és a cáráátnak nevezett betegség, vagy állapot (lásd Vájikrá 13-14. fej.).
A bibliakutatók körében általános vélekedés, hogy a tisztátalanság forrásainak közös nevezője az, hogy valamennyien a halálhoz, illetve az életet adó erők, nedvek eltávozásához kapcsolódnak.
Más ókori keleti kultúrákban is ismert volt a tisztátalanság hasonló fogalma, ám ott ez általában démoni erőktől vagy gonosz szellemektől származtatták. Hasonló démonológiai megközelítést nem találunk az úgy nevezett „papi Tórában”, de ugyanakkor azt is fontos leszögezni, hogy tisztátalanságot a bibliai korban a természet valós részének, és nem pusztán szimbolikus vagy jogi állapotnak tekintették, mint a későbbi korszakok magyarázó irodalmában.
A tumá státusza egyszerű ténynek számított, nem kapcsolódott hozzá a gonoszság vagy erkölcsi negatívum képzete. Épp ezért csak a papok számára volt tilos az érintkezés a tisztátalanság forrásának számító dolgokkal, a nem papi származású izraelitáknak csak arra kellet ügyelniük, hogy megtisztuljanak, és hogy nehogy a szentélyhez kapcsolódó dolgokkal kerüljenek kapcsolatba, amikor a tisztátalanság állapotában vannak.
A megtisztulásnak három feltétele volt: 1. a tisztátalanság súlyosságától függő időmennyiségnek el kellett telnie, 2. egy többnyire a vízhez kötődő megtisztulási szertartást kellett végezni , és 3. súlyosabb tisztátalanság esetén a Szentély megtisztítása érdekében be kellett mutatni a chátát nevű megtisztító-vétek áldozatot (lásd a Vájikrá hetiszakaszhoz írott kommentárt). A korabeli felfogás szerint az egyes izraeliták súlyosabb tisztátalansággal való kapcsolata nem csak őket, hanem a Szentélyt is tisztátalanná tette, és ha túl nagy mennyiségű tisztátalanság gyűlt fel, akkor Isten eltávozott a lakhelyéről.
2. A tumá – a jobb híján tisztátalanságnak fordított bibliai fogalom, mint a bevezetőben említettük, nem kapcsolódott a bűn fogalmához; erre utal az is, hogy gyermekszülés után is a tisztátalanság állapotába kerül az anya. A tisztátalanságot a szülés alatti vérfolyás, illetve az azt követő, különböző színárnyalatú testnedvek folyása okozta.
világra hozza magzatát és fiút szül – Szó szerint pontosabb, de értelemzavaró fordítás lenne: „amikor magot bocsájt ki”. Jacob Milgrom rabbi és bibliakutató szerint az ókori keleti népek úgy vélték, hogy a szülési vérben volt a fogantatást biztostó mag is.
3. metéljék körül szeméremteste előbőrét – A fiú körülmetélése nem kapcsolódik a megtisztulás folyamatához. A körülmetélés már a Tóra adás előtti időszakban szokás volt Ábrahám leszármazottai között (Beresit 17:10-14), és a rabbinikus értelmezés szerint azért szükséges itt elismételni, hogy rendelkezzen a Szináj hegyen kapott törvények státuszával. A zsidó hagyományban a szertartás neve brit milá, azaz a körülmetélés szövetsége, tehát nem egészségügyi, hanem közösségi célokat szolgál.
4. vértisztulás állapotában – bizonytalan jelentésű héber kifejezés, Everett Fox modern bibliakutató és –fordító szerint abból származik a tisztátalanság, hogy az élet és a halál közti állapotban volt, hiszen a gyerekszülés komoly veszély jelentett az ókorban. Robert Alter bibliakutató, irodalmár kommentárja szerint arra utal, hogy a szülést követő hét nap vérfolyását tisztátalannak, az ezt követő 33 nap vérét pedig tisztának tartották, de a teljes, összesen negyven napos időszak alatt tilos volt a szentséghez kapcsolódó dolgokkal kapcsolatba kerülni, illetve a házastársi érintkezés is tilos volt.
5. Ha leányt szül – Nincs világos magyarázat, hogy miért kétszer hosszabb a lány szülése utáni megtisztulási időszak, de lehet, hogy az ókorban azt feltételezték, hogy a születése közben a lánygyermek is kibocsát magából tisztátalanná tevő váladékot, és így a tisztátalanság „megduplázódik”.
6. megtisztító-vétekáldozatnak – A szülő nő esete erős érv amellett, hogy a chátát áldozatot helytelen pusztán vétekáldozatnak fordítani, hiszen az anya nem követett el semmilyen vétséget. Mivel azonban a tumá állapotába került, a vele való érintkezés a szentséghez kapcsolódó dolgok tisztátalanná válását eredményezheti, ezért van szükség a megtisztító-vétekáldozat bemutatására.
Nemzetközi kommentár
michael paley rabbi
kommentárja
Szülővé válni az ego megszűnése
Eredeti kommentár: Jay Kelman
Szülővé válni, annak a megtapasztalása, hogy a jövőnk nem mi vagyunk, hanem valaki más. Más megvilágításba kerül az életünk, magasabb szintet ér el, és sok mindent megbánunk most, hogy új fényben látjuk.
Amikor egy új élet teremtőivé leszünk, annyira közel kerülünk az Örökkévalóhoz, amennyire egyáltalán lehetséges számunkra. Érzékelhetővé válik a saját végességünk, hogy ha minden jól megy, akkor túlélnek minket, bennük folytatódik majd az életünk, amellyel mostantól úgysem rendelkezünk többé igazán. A gyerek igényei alakítják. Sok minden, ami addig fontos volt, most hirtelen jelentéktelennek tűnik. Az ilyen egyszerre szorongató, nyugtalanító és közben felemelő pillanatokban szoktuk átgondolni az életünket, amikor egy még ártatlan és bűntelen élet kezdetét szemléljük. A gyermek lehetőségeinek megvalósítása jórészt a szülői gondoskodáson múlik. Ez egyszerre tesz felelőssé a jövőért, és késztet a múlt, az eddig elszalasztott lehetőségek átgondolására, írja a múlt század egyik legnagyobb Tóra-kommentátorát, Nehama Leibowitzot idézve Jay Kelman rabbi. Vagyis valóban minden oka meglesz annak, akinek gyereke születik, és végiggondolja az életét, hogy bűnáldozatot mutasson be az Örökkévalónak.
A gyerek nevelése, ha jól csináljuk, fokozatos „lenevelődés” az önzésről. Lemondunk a saját kedvteléseinkről azért, hogy róla gondoskodhassunk, és lassan más emberré formálódunk.
Sokkal jobban félti és óvja már, mint önmagát, anélkül, hogy megszűnne kritikusan látni őket, lassan megbékél a saját szüleivel, megérti őket. Ezt az érettséget és belátást is szimbolizálhatja a bűnáldozat.
A „bűnöket”, amelyeket most megérteni vélünk, mind óhatatlanul elkövetjük, szándéktalan bűnöknek tekinthetőek tehát, amelyek elkövetése alól valóban feloldhat a vétekáldozat.
Ezért lehet kizárólag olyan ember előimádkozó, szó szerint a „közösség küldötte” az Újév és az Engesztelés Napja közötti tíz félelmetes nap során, akinek már van gyereke. Aki tudja, mit jelent másokért aggódni, másokért imádkozni, másokért élni. Csak ilyen ember képviselhet a Seregek Ura előtt hitelesen, átélten egy közösséget. A bűnáldozat felajánlása a belátás és felelősségvállalás új szintjére lépett emberek szimbolikus gesztusa Jay Kelman és Nehama Leibowitz szerint.
A szerzőről
Jay Kelman kanadai közösségi rabbi, pénzügyi szakember, tanító, a Torah in Motion nevű, a zsidó tanulást, elmélyülést segítő oldal alapítója. Nehama Leibowitz kivételesen népszerű Tóra-értelmező, tanító volt Izraelben, emlékét máig hatalmas tisztelet övezi, kommentárjait sűrűn idézik.
Kommentár forrása: https://www.torahinmotion.org/discussions-and-blogs/tazria-potential-children
kommentárok
Frölich Erika vallástanár,
az OR-ZSE tanácsadója
A Tóra egyik legcsodálatosabb vonása az a sokszínűség, ahogy minden olvasó értelmezni tudja, azon a szinten, amelyet igényel. Ami egy kisgyermeknek mesekönyv, érett fővel már sokrétű, mélyértelmű mű, melynek egy-egy szava is évekre szóló kihívást nyújthat tanulmányozóinak.
Ha vannak részek, melyek kivételek, akkor azok, amelyek a rituális tisztasággal és megtisztulással kapcsolatosak. Sokkal könnyebb egy eseményből kiindulni, mint olyan szabályokat értelmezni, melyeknek okát, bár magyarázzuk, inkább csak megsejthetjük. Reflexiót írni sem könnyű ezzel a témával kapcsolatban.
Nem lehet, hogy nem a szabállyal, hanem a szavakkal van problémánk?
„Tisztátalanság”. Terminusként, szakszóként még csak elfogadható, de semmiképp sem pontos. Ha megértjük a tumát mint elbeszélést, közelebb tudunk kerülni a Tázriá megértéséhez is. Nem szappannal lemosható. Nem látható a külvilág számára. Önnön belsőnkből fakadó diszkomfort-érzet. Mint mikor a gyermek labdája leveri a vázát, és ő önkéntelen mozdulattal a háta mögé rejti a kezeit, pedig nincs látható bizonyíték rajtuk, de azok indították útjára a labdát, így „más az állapotuk”.
Egy midrás szerint minden gyermek tökéletesen születik. Márpedig hogyan válhat tisztátalanná egy test, mely hordozott, táplált, önmagából adott meg mindent, míg végül megszült egy kis csodát, mely maga a tökéletesség, hordozza az Ö-rökkévaló teremtésének minden nagyságát?!
Számomra a zsidóság egyik legnagyszerűbb vonása, hogy „humánumra komponált”. Azokban az élethelyzetekben, amikor leginkább szükségünk van rá, térképként vezet át saját emócióinkon, hol segít, hol irányt mutat.
Egy nő számára a „születés csodája” valójában fájdalom, nedvek és vér. A terhesség élményei után nem könnyű túllépni a szülés sokkján, de ott a pici, akinek azonnal szüksége van egy 100%-os édesanyára. A vallásunk nyújthatja azt a facilitációt, ami az átélt események testi és intellektuális feldolgozásához szükséges. Kellő időt biztosít. Idő, míg magunkhoz térünk; idő, míg elmúlik a kiüresedettség érzete; idő, míg a testünk valóban megtisztul.
Korlátokkal szabadít fel. A paradoxon működik. Az eltiltások a nőt nem csak elzárják, sokkal inkább felismertetik vele önnön korlátait, és segítenek, hogy könnyebben fogadjuk el azokat. Lehet teher, hogy bizonyos tevékenységeket nem végezhetünk, de átélhető kímélő segítségként is. Majd, mikorra begyógyultak a sebek, helyreálltak a belső szerveink, már nem fáj és sajog minden leülés, már nem érezzük azt a furcsa gyomortáji ürességet, már eligazodunk új anya-szerepünkben; akkor jön el a mikve ideje. A mikve, ahol lemerülve, lebegve valóban átélhetjük a megtisztulás, a lemosódás élményét. Ez azonban már egy másik paszuk.
Hát ez számomra a Tázriá. Szavakba nehezen foglalható, de elgondolkodtató. Igazi értelmét azonban hagyják meg a nőknek, elvégre ennyi nekünk is jár!
Csillag Gábor,
kultúrantropológus
Mindenekelőtt: nem vagyok sem filológus, sem judaista, sem rabbi. Az a kérdés, melyik sapkámban írom e sorokat? Ha eredeti szakmám, a kultúrantropológia felől nézem ezt a hetiszakaszt, benne a körülmetélésre vonatkozó parancsot, azt kell, hogy mondjam, egy tipikus beavatási rítussal találkozunk - méghozzá a “kellemetlenebb” fajtából, hiszen testi csonkítással jár. Legyünk tárgyilagosak, a körülmetélés - ilyen szempontból - nem sokban különbözik, attól, mint amikor az aztékok átfúrták a nyelvüket, vagy Kongóban formákat karcoltak a bőrük alá. A másik sapkámban, identitását kereső második-generációs holokauszt-túlélő zsidóként, mégis vállaltam ezt a "beavatkozást", méghozzá felnőtt korban, tudatosan. Akkor én is feltettem magamnak a kérdést: Mire való egy ilyen beavatási- befogadási rítus? S miről szól az, amit az egész szakaszban fejtegetnek, nevezetesen a tiszta és a tisztátalan elválasztása?
Nulladik szinten, ez nyilván egyfajta megkülönböztetés, „megkülönböztetődés”? De a 21. század globalizált világából nézve mit jelent különbözni, mit jelent megkülönböztetni, mit jelenthet saját magunk tudatos megkülönböztetése? Kitől, mitől, miért? Mit jelenthet a „tiszta” / „nem tiszta”? Abban a kontextusban, amelyben megszülettek, ezek a parancsok nem absztrakt szimbólumok voltak, hanem minden bizonnyal tényleg a „vér” és bizonyos testnedvek tisztátlanságára vonatkoztak, s bizonyos tradicionális közösségekben vonatkoznak ma is. De mit gondolunk, gondolhatunk erről ma? A néhány napja gyermeket szülő anya vajon „tisztátalan”? Hogy olvassuk, hogy olvasod a szöveget? Milyen sapkában? (Vagy netán sapka nélkül?) Miben különbözünk - releváns módon!! – mi, zsidók másoktól? Miben érdemes különbözni? Mi az, ami csak egy konkrét földrajzi hely, egy konkrét történelmi időpont törzsi sajátossága, és mi az, ami egy időtálló, netán időn-felüli megkülönböztetés alapja lehet?
Egy kis darabkát levágnak belőled - mit jelent, mit jelenthet ez? A filológus, judaisztikával foglalkozó történész, vagy akár a kulturantropológus dolga, hogy feltárja, mit gondoltak akkor, mi volt az a törzsi kontextus, amiből ezek a megkülönböztetésre vonatkozó parancsok kinőttek. Egy a tradíciót nem csak átvevő, hanem megérteni és megélni kívánó ember számára pedig azt kell végiggondolni, mire vonatkozhatnak, hogyan tölthetők meg értelemmel és jelentéssel ma.
