Beresit 25. fejezet
27. A fiúk felnőttek, Észáv a vadászathoz értő, mezőket járó, míg Jákov szelíd, a táborban időző ember lett. 28. Jichák Észávot szerette, mert szívesen evett vadhúst, Rivká pedig Jákovot szerette. 29. Jákov főtt ételt készített, amikor Észáv fáradtan megjött a mezőről. 30. Észáv azt mondta Jákovnak: „Adj egy falásnyit ebből a nagyon vörös [háádom háádom] valamiből, mert fáradt vagyok.” Ezért nevezték el Edomnak. 31. Jákov azt mondta: „Add el nekem ma az elsőszülötti jogodat.” 32. Észáv azt felelte: „Mindjárt meghalok, mit kezdjek az elsőszülötti joggal?” 33. Jákov azt mondta: „Esküdj meg nekem itt és most!” Észáv megesküdött neki, és eladta az elsőszülötti jogát Jákovnak. 34. Jákov adott Észávnak kenyeret és lencsefőzeléket. Észáv evett, ivott, majd felkelt, és elment. Észáv megvetette az elsőszülötti jogot.
Az elsőszülötti jog – nem volt egységes mindenkor és mindenhol az ókori keleten, de - általában a legfontosabb feleség elsőszülött fiát illette meg. Bizonyos esetekben az apa az elsőszülötti státuszt és az azzal járó örökösödési jogokat átruházhatta a fiatalabb gyermekre, ahogy ez időnként a tórai történetekben is előfordul. Jákov legalábbis jelképesen megfosztja Reuvent az elsőszülöttségtől, és József fiai közül is a fiatalabbat, Efrájimot áldja meg elsőként.
27. a vadászathoz értő – Az ókori Izrael kultúrája negatívan viszonyult a vadászathoz, Észáv és Nimrod (10:9), két meglehetősen negatív szereplő, akiket a Tóra szövege ezzel a tevékenységgel kapcsol össze. A vadászat nem ütközött jogi tilalomba, hiszen az élelmiszerellátás valószínűleg időnként megoldhatatlan lett volna a vadhús nélkül, de áldozatot például csak a házi állatokból lehetett bemutatni.
Szelíd – lehetséges egyéb fordítások: Békés, egyszerű.
Táborban tartózkodó – szó szerint: sátorlakó, ma leginkább otthonülőnek neveznénk valószínűleg.
30. Adj egy falásnyit ebből a nagyon vörös [háádom háádom] valamiből – a „הַלְעִיטֵנִי” (ebben a kontextusban talán a „falni” a legszöveghűbb fordítása) héber ige egyedül itt fordul elő a Szentírásban, de a rabbinikus héberben az állatok etetésére használták az ugyanebből a gyökből képzett igét. Az igeválasztással és a kétszer is vörösnek nevezett étellel – az ismétlést itt egyes angolszász értelmezők fordítását követve fokozásként fordítottunk – a narrátor Észáv impulzivitására és ösztönlény mivoltára utalhatott. A Szentírásban az itt vörösnek fordított „ádom” szó tágabb, a sárgától a barnáig terjedő színskálát jelölt. Az ádom és az edom szavak a dám (vér) szót idézik a szöveg, és a hasonló hangzású szó használata az Ézsau és a Kánaánban élő, általában negatívan ábrázolt edomita nép közötti kapcsolatra utal, ezt kívánja nyomatékosítani.
31. Add el nekem ma az elsőszülötti jogodat. – A mai olvasó számára a tórai szöveget nehéz másként érteni, minthogy Jákov kihasználta testvére kimerültségét, és előnytelen alkut kényszerített rá.
Valószínűleg a rabbinikus magyarázók és a középkori kommentárok is problémásnak érezték a szöveget, mert akár a szöveg szó szerinti olvasatának háttérbe szorítása árán is komoly erőfeszítéseket tettek Jákov tettének jogi és erkölcsi igazolására.
Az ókori keleti társadalmakban elfogadott erkölcsi normákból kiinduló tudósok többnyire azt hangsúlyozzák, hogy a korabeli pásztorok és földművesek, akik a vadászó nomádokat barbároknak tekintették, valószínűleg semmi erkölcstelent nem találtak egy előnyös alkulehetőség kihasználásában. A narrátor, aki Észávot állatias, csak rövid távú érdekeit szem előtt tartó alaknak ábrázolja, valószínűleg szintén úgy vélte, hogy az elsőszülöttségi jog az előrelátó, az utódokra is gondoló Jákovot illeti meg. Mindez természetesen nem feltétlenül csökkenti a mai olvasó erkölcsi rosszallását, de mindenképpen érdemes azt is számításba vennie, hogy a mi korunk biztosnak vélt erkölcsi normái is elavulttá válhatnak, és néhány generáció múlva felháborítóan erkölcstelennek vagy ostobának tűnhetnek majd az akkor élők számára.
34. lencse – Csak itt derül ki, hogy a vérszínű étel valójában lencse, amely elterjedt, magas tápértékű étel volt Izraelben, és az Egyiptomból származó fajtája valóban vörös volt.
Észáv megvetette az elsőszülött státuszt – A szöveget záró megjegyzés azt hangsúlyozza, hogy Észáv nem értékelte az elsőszülöttség hagyomány által megszentelt státuszát. A narrátor ezzel talán enyhíteni akarta a Jákov eljárásával kapcsolatos erkölcsi kényelmetlenség érzetét – ha ugyan volt benne ilyen.
Nemzetközi kommentár
michael paley rabbi
kommentárja
Mire jó Jákovnak Észáv áldása
Eredeti kommentár: Bernie Fox
Miért nem érdekelte Észávot az elsőszülöttség? Érdekelte-e Jákovot a vagyon és a hatalom? Hány áldás van összesen? Kinek mi a feladata a testvérek közül?
Bármi is legyen pontosan az étel, amelyet Jákob készít és amelyet lencsének szokás fordítani, több értelmező szerint is egyszerű fogásról van szó, olcsó táplálékról.
Ávráhám ben Mose, Maimonidész a nagy középkori zsidó filozófus fia szerint ez a kulináris visszafogottság arról tanúskodik, hogy Jákovot az anyagi kérdések nem érdekelték különösebben, spirituális késztetései sokkal erősebbek voltak, semhogy ne legyen számára mindegy, mit eszik.
Ézsaunak is szinte mindegy, de más okból: a lényeg, hogy egyen. Ézsaut az érzéki késztetések, bár nem gourmand, nagyon is befolyásolják, irányítják, könnyű szívvel mond le az elsőszülöttség jogáról, ha hozzájuthat a nem túl különleges vörös valamihez és befalhatja. Az elsőszülöttség spirituális dimenziói, a vele járó feladatok, az, hogy Ábrahám szellemi örököse legyen és továbbvigye hitét, nem izgatja.
A háttérben felsejlik a megoldás a figyelmes olvasó számára: a konfliktus könnyen elkerülhető, mert a testvérek nem ugyanazt szeretnék. Ha ki-ki viszi azt, ami neki kell, már létre is jöhet a win-win szituáció.
Jákov és Észáv azonban még nem tudja, mit szeretne, úgyhogy Jákov beöltözik majd Észávnak és kicsalja apjától az áldást, amely főleg a vagyonnal és a hatalommal foglalkozik. Valami olyat vesz el apja megtévesztésével, ami nem az övé és éppen ezért nincs is rá szüksége. Amikor távozni kényszerül éppen emiatt, apja ismét megáldja, ezúttal már Ábrahám hitének örökösévé teszi, megkapja a saját áldását.
A történet segít megérteni, milyen kár téves célkitűzések érdekében vitatható módszereket igénybe vennünk, mennyivel szerencsésebb felismerni, mire vagyunk ténylegesen hivatva, mi az, amiért elég csak önmagunkká lennünk.
A szerzőről
Bernie Fox ortodox rabbi, hosszú ideig a Northwest Yeshiva High School igazgatója volt
Kommentár forrása: https://www.ou.org/torah/parsha/rabbi-fox-on-parsha/toldot_the_blessing_of_the_firstborn/
kommentárok
Borszéki Katalin,
a Limmud Magyarország Alapítvány kuratóriumának elnöke
Jákov, Észáv és az elsőszülöttség eladásának történetét egy, a kortárs olvasó számára is jelentős morális dilemma szempontjából szeretném megvizsgálni. Hogyan értékeljük erkölcsi szempontból az Észáv nehéz felfogását, értetlenségét és rövidtávú gondolkodását kihasználó Jákovot? Mai fogalmainkra a dilemma így fordítható le: van-e bármi erkölcsileg kifogásolható abban, ha egy törvényes üzleti alkuban kihasználjuk üzleti partnerünk gyenge képességeit? Létezik-e olyan morális kötelesség, hogy saját érdekeink rovására gondoskodjunk egy felnőtt emberről, aki beleegyezik egy velünk kötött üzletbe? Abszurdumig kiélezve a kérdést: vajon köteles egy bank azt mondani az ügyfelének: máshol jobb feltételekkel megkaphatja ugyanezt, menjen oda?
Nick Hornby „Hogyan legyünk jók?” című könyvében az egyértelmű jóemberség ideálját kérdőjelezi meg erkölcsi szempontból. A könyv egy középosztálybeli angol orvosnő, Katie boldogtalan házaséletének leírásával indul. Boldogtalanságának oka a férje – egy kiábrándult és depressziós londoni újságíró, akivel unalmas és repetitív, többgyermekes családi állóháborúban töltik mindennapjaikat. Katie, a felelősségteljes és kiegyensúlyozott doktor a szarkasztikus, mindent dühösen kritizáló David mellett pozitív hősnek tűnik. A változást egy „Goodnews” nevű gyógyító hozza meg, aki David testét és lekét is megváltoztatja: David egy csapásra nagyon jóember lesz. Szegényeknek adja a feleslegesnek ítélt családi tulajdont, helyi csavargókat hív meg a családi étkezésekre és meggyőzi a szomszédokat, hogy menedéket nyújtsanak hajléktalan tinédzsereknek.
Képzeljük el a tórai történetet azután, hogy Nick Hornby gyógyítója megjelenik Jichák fiai körében:
Észáv így szólt: „Adj egy falásnyit ebből a nagyon vörös valamiből, mert fáradt vagyok.” Jákov azt mondta: „Kihasználhatnám, hogy együgyű vagy, csak a hasadra tudsz gondolni es semmi előrelátást nem tanúsítasz, de én nem teszem és nem kérem az elsőszülöttségi jogodat!” Észáv azt felelte: „Mindjárt meghalok, mit kezdjek az elsőszülötti jogommal, miért is jó ez nekem egyáltalán?” Jákov türelmesen elmagyarázta az elsőszülöttséggel járó anyagi és spirituális előnyöket, majd megetette testvérét, aki evett, ivott, felkelt és elment, megértve, hogy az elsőszülöttség fontosabb a vacsoránál.
Nehéz eldönteni, hogy Jákov és Észáv jóemberekkel újra írt történetét melyik jelző írja le jobban: szánalmas, életidegen vagy egyszerűen csak unalmas. A komplex erkölcsi helyzetek leegyszerűsítése, a jóember ideáljának egyértelműsítése szinte biztos, hogy erkölcsi tévút. Inkább azon kell eltűnődni, hogy komplex helyzetekben tudunk-e egyetlen morális értékre támaszkodni és ennek alapján „az egyetlen helyes” döntést meghozni? Egyértelműen „jó” döntés egy születési előjogot tiszteletben tartani? Egyértelműen „jó” döntés közösségi felelősséget adni egy olyan ember kezébe, aki talán nem alkalmas erre? Egyértelműen „jó” döntés lemondani egy előnyös lehetőségről? Minden helyzetben van erkölcsileg „jó” döntés, még akkor is, ha a morális értékek konfliktusban állnak egymással?
Kálecz-Simon András,
a Corvinus Egyetem adjunktusa, az OR-ZSE rabbiszakos hallgatója
A hetiszakasz felvetette morális kérdések közül talán a legsúlyosabb: igazolható-e erkölcsi szempontból a módszer, amelynek segítségével Jákov megszerezte az elsőszülöttségi jogot? A probléma ott kezdődik, hogy erkölcsi szempontból hogyan értékeljük Jákovnak az éhes és fáradt testvérével kötött alkuját az elsőszülötti jog eladásáról. Mivel a korábbi kommentár erre kitért, ezért Jákovnak a talán még súlyosabb kérdéseket felvető, későbbi viselkedését fogom tárgyalni, amikor apja vakságát kihasználva Észávnak adja ki magát, és megszerzi az elsőszülött áldását (Beresit 27:1-41).
Első olvasásra Jákov viselkedését nehéz nem csalásnak értelmezni: apját szándékosan félrevezeti, és hazug válaszokat ad a kérdésre.
Úgy tűnik, a hagyományos értelmezők is tudatában voltak ennek, és ezért többen azt a módszert választották, hogy a történet úgy egészítették ki, hogy Észav legyen a csaló, és Jákov tettei erkölcsi igazolást nyerjenek.
Az Észavval kapcsolatos fejtegetések kiindulópontja a vadászat: úgy értelmezik, hogy nem csupán az állatoknak állított csapdát, de szavaival az embereknek is. Rási egy olyan midrást idéz, mely szerint Észav azért, hogy szinte túlzóan jámbornak tűnjön, apját arról kérdezte, miként kell tizedet adni a sóból és a szénából, habár tudta, hogy ezekre nem vonatkozik a tized kötelessége.
Jákov tettének magyarázatául az szolgálhat, hogy az anyja utasítását követte, aki viszont prófétai látomásának köszönhetően tudta, hogy Isten akarata szerint Jákov lesz képes tovább vinni Ávráhám örökségét. Ez azonban újabb problémát vet fel: igazolhatja-e a prófétai látomás a zsidó jogi normák, a háláchá megszegését? A problémát a Tánchumá Jásán című midrás-gyűjtemény úgy oldja meg, hogy Jákov technikailag nem hazudott. Válaszát: „Én vagyok Ézsau, az elsőszülötted” (27:19), így is lehet érteni: „Én vagyok. Ézsau az elsőszülötted.”
Az értelmezésben további fogódzkodót adhat, hogy a Tóra (illetve a Tánách) további részeiben hogyan köszönnek vissza a történtek következményei. Úgy tűnik, hogy Jákovot sokáig kísérti tette. Lábán becsapja őt, majd arra hivatkozik, hogy Észáv kijátszása miatt Jákovnak nincs erkölcsi joga ahhoz, hogy szemrehányást tegyen neki. (29:26). Később Jákov békét köt testvérével, és visszaadja az áldást (33:11).
Jákov tette visszaköszön a Szentírás más helyein is. A Beresit Rábá című midrás-gyűjtemény arra hívja fel a figyelmet, hogy Észav, amikor meghallja, hogy Jákov kapta meg az áldását, „keservesen és hangosan felkiáltott”. Szinte ugyanez a kifejezés tér vissza Eszter könyvében: Mordecháj nagy és keserves kiáltást hallat, amikor értesül a zsidókat fenyegető veszélyről (Eszter könyve 4:1), utalva ezzel arra, hogy az Észávnak okozott fájdalomért késői utóda, Hámán áll bosszút.
A Jákov tettét igazoló kommentárok és a tett következményei között a volt brit főrabbi, Jonathan Sacks értelmezése próbál szintézist teremteni. Mind Jákov, mind a történet többi résztvevője igyekeztek helyesen cselekedni egy olyan morálisan bonyolult helyzetben, amelyet egyikük sem látott át. Nem az számít igazán, hogy az adott helyzetben jól döntöttek-e, hanem annak van erkölcsi súlya, hogy Jákov felismerte hibáit, szembenézett velük, és képes volt azokat kijavítva megújulni.
