Beresit 28. fejezet
10. Jákov elhagyta Beer Sevát és Chárán felé ment. 11. Eljutott egy bizonyos helyre, ott kellett töltenie az éjszakát, mert lenyugodott a nap. A hely kövei közül vett egyet, a fejéhez tette és lefeküdt aludni azon a helyen. 12. Ezt álmodta: egy lépcső állt a földön, a teteje az égig ért, és Isten [E-lohim] angyalai járkáltak rajta fel és le. 13. Az Örökkévaló [J-H-V-H] mellette állt, és azt mondta: „Én vagyok az Örökkévaló [J-H-V-H], Ábrahám atyád Istene és Jichák Istene. Neked és utódaidnak adom a földet, amelyen fekszel. 14. Annyi utódod lesz, mint a föld pora, nyugatra, és keletre, északra és délre is kiterjeszkedsz, és a föld minden családja általad, és utódaid által kap áldást. 15. Veled leszek, vigyázok rád mindenhol, amerre csak mész, és visszavezetlek erre a földre. Nem hagylak el, amíg meg nem tettem mindazt, amit mondtam neked.” 16. Jákov felriadt az alvásból, és azt mondta: „Nahát, az Örökkévaló [J-H-V-H] jelen van ezen a helyen, és én nem tudtam!” 17. Félt és azt mondta: „Nagyon félelmetes ez a hely, nem más ez, mint Isten [E-lohim] háza és itt van az égbe vezető kapu.” 18. Kora reggel felkelt, a feje mellé tett követ emlékoszlopként felállította, és olajat öntött a tetejére. 19. Bét-élnek nevezte el a helyet, de korábban Luznak hívták a várost.
Jákov mint önálló személyiséggel rendelkező, saját jogán is fontos ősatya története valójában testvére, Észáv haragja előli menekülésével kezdődik.
11. Eljutott egy bizonyos helyre – Jákov véletlenszerűen választotta ki a helyet [héberül: mákom], csak az éjszakai utazás veszélyei miatt kényszerült megállni, és nem egy már létező, kultuszhelyet választott ki, ezért is éri váratlanul az Istenség megjelenése.
a fejéhez tette – számos régészeti lelet bizonyítja, hogy az ókori Keleten köveket is használtak párna gyanánt (bármily kényelmetlennek tűnhet ez a mai olvasó számára). Ezzel együtt, mind a klasszikus kommentátorok, mind a modern tudósok gyakran úgy értelmezik a szöveget, hogy Jákov védelemül szolgáló kövekkel vette magát körül, és nem a feje alá tett egy követ.
12. egy lépcső állt a földön, a teteje az égig ért – a héber סֻלָּם [szulám] szó bizonytalan etimológiájú, és máshol nem szerepel a Szentírásban. Jelenthet létrát (ahogy általában fordítani szokták), és lépcsőt is. Egyiptomi és hettita forrásokból ismert a földről az égbe vezető létra vagy lépcső képe, amelyen fel lehet jutni az alvilágból az emberek közé, vagy a földi világból az égiek közé. Ha a szót lépcsőnek fordítjuk, akkor egyértelműbb az összefüggés a Bábel tornya történetével (lásd magyarázatunkat a Noách hetiszakaszhoz), amelyben valószínűleg egy lépcsős felépítésű zikkurat volt az égbe vezető torony. Bár a létra az elterjedt fordítás, de sokkal könnyebb elképzelni egy lépcsőzetes zikkuraton haladó, mint egy létrán fel- és lemászó angyalokat.
Isten [E-lohim] angyalai fel- és lejárkáltak rajta – az angyalok nem játszanak további szerepet az álomban, de szimbolizálhatják Jákov félelmeit és vágyait is.
Az Örökkévaló [J-H-V-H] mellette állt – a bibliakritika szerint jelentősége van annak, hogy mindkét istennév szerepel a történetben, arra utalhat, hogy két, eredetileg különálló álmot szerkeszthettek egybe a végül ránk maradt szövegben. A „mellette” vagy „felette állt” [נִצָּב עָלָיו] kifejezés vonatkozhat Jákovra és a lépcsőre is.
Én vagyok az Örökkévaló [J-H-V-H] – a bemutatkozó formula azért lehet fontos, mert azt hangsúlyozhatja, hogy az ősatyák Istene különbözik Él-től, a kánaánita főistentől, akinek a kultuszára majd a 19. vers utalhat. Ezért lehetett fontos annak hangsúlyozása is, hogy Jákov nem egy már létező kultuszhelyen pihent meg éjszakára.
14. – Az isteni ígéret emlékeztet az Ávráhámnak tett ígéretre. (v.ö. Beresit 13:14-17)
16. Nahát, az Örökkévaló [J-H-V-H] jelen van ezen a helyen, és én nem tudtam! – Korábban az ősatyák nem döbbentek meg Istennel való találkozásaikon. Egy modern Biblia-kutató, Nahum Sarna kommentárja szerint Jákov azért döbben és rémült meg, mert lelkifurdalás gyötörte testvére és apja becsapása miatt, és azt hitte, hogy Isten is elhagyta.
17. az égbe vezető kapu – A posztbiblikus zsidó irodalomban és a zsidó liturgiában máig jelentős szerepe van „az ég kapuja” fogalmának, amely időnként megnyílik, és az imák ezen keresztül „jutnak el az égbe”. Valószínűleg Babilon város akkád nevének eredete is ez: Bab-ilim: – Isten kapuja.
18. követ emlékoszlopként felállította és olajat öntött a tetejére – az oszlop [mácévá]-állítás visszatérő elem a Biblia szövegében. Léteztek tiltott, idegen istenek szolgálatára állított bálvány oszlopok, és léteztek elsősorban találkozásra vagy szövetségkötésre emlékeztető, megengedett oszlopok. Az olajöntés funkciója nem világos, de az ókori Keleten ez az aktus sokszor a szerződéskötés, és az ígérettétel kísérőeleme volt.
19. A szövegből úgy tűnik, hogy az a hely kapja a Bét-él nevet, ahol Jákov aludt, és talán ez a név válik majd a közelben lévő, korábban Luznak nevezett város nevévé is. A szöveg eddig mindenesetre nem utalt rá, hogy egy város is volt a közelben. Hogy Bét-él és Luz egy vagy két helyet jelöl-e, nem egyértelmű a különböző szentírási helyekből.
Nemzetközi kommentár
michael paley rabbi
kommentárja
Jákov és az Örökkévaló első találkozása
Eredeti kommentár: Marcus Mordecai Schwartz
Jákovot eddig agyonféltette egy elbűvölő, túlgondoskodó jiddise máme, visszahúzódó volt és szelíd, egész nap a sátrában üldögélt, most pedig először életében a szabad ég alatt éjszakázik, magányosan. És megtalálja az Örökkévalót.
Jákovról feljegyzi a Tóra, hogy otthon üldögélő, majdhogynem „anyámasszony katonája” volt, mielőtt- szintén az édesanyja ötletét követve – hozzájutott illetéktelenül az apai áldáshoz. Testvére, Észáv viszont szerette a friss levegőt, vadász volt, a természetben volt otthon.
Jákovot hirtelen találja meg a teljes magára utaltság tapasztalata, a hajléktalanság, a bizonytalanság, amikor első éjszakáját a szülői házon kívül tölti, rögtönzött kőpárnákkal a feje alatt.
Először eszmél rá az ember végtelen kicsinységére és az univerzum beláthatatlan nagyságára, először tapasztalja meg látomásában az Örökkévaló jelenlétét, érzi meg a Végtelent
– figyelmeztet Marcus Mordecai Schwartz rabbi. Továbbá látomása révén abba a titokba is betekintést nyer, hogy a személyes, halandó élete és a Végtelen közötti összeköttetés folyamatos és kétirányú, ezt látja meg az angyalok mozgásában. „Nagyon félelmetes hely ez” és egyúttal lebilincselő is szerinte, hálát, elragadtatást és szent borzadást él át egyszerre. Az intenzitásuk talán kisebb, de majdnem mindőnknek voltak ilyen természet-élményeink. Az, ami beláthatatlan és felfoghatatlan, egyszerre ijesztő és káprázatos. Jákov megtalálja az Örökkévalót, először életében személyes kapcsolatba kerül vele. Rálépett a neki rendelt útra, amikor távozott édesanyja szoknyája mellől.
A félelem és az Örökkévalóhoz fűződő személyes kapcsolat iker-érzései végig elkísérik majd hosszú, nehéz, jelentőségteljes élete során.
A szerzőről
Marcus Mordecai Schwartz rabbi, tudós, a New York-i Jewish Theological Seminary oktatója, nemrég jelent meg Rewriting the Talmud (Újraírni a Talmudot) című könyve
kommentárok
Kurucz Ákos,
a Fővárosi Törvényszék bírája, az OR-ZSE rabbiszakos hallgatója
Jákov álma azért is különleges, mert ez az egyetlen a Tórában szereplő álmok között, amelynek jelentésére nézve még csak utalást sem találunk a Szentírásban. A Tórában mindig ott áll a szereplők álmai mellett a megfejtésük is, éppen Jákovét kivéve. Jákov álmának megfejtéséhez csak a posztbiblikus forrásokban találunk kulcsot, a zsidó hagyomány bölcsei változatos és gyakran egymásnak ellentmondó magyarázatokkal álltak elő. Vannak olyanok köztük, akik szerint az álom elsősorban Jákov számára hordoz jelentést.
Az egyik magyarázat szerint az Ö.rökkévaló meg fogja őt őrizni és védeni, megmenekül a testvérétől. Jákov ennek ellenére is attól tartott, hogy későbbi bűnei miatt érdemtelenné válhat a védelemre, és az álombeli ígéret érvényét veszti. A 15. századi bölcs, Ábárbánel többek között azt a véleményt idézi, hogy Erec Jiszráel magasabb szintű, mint bármely más ország, és a Jákovot kísérő angyalok – mikor az ősapa a határra ér – felmennek az Égbe, és onnantól más angyalok kísérik tovább „külföldre”. Egy másik magyarázat szerint az álomból az derül ki, hogy az ősatyáknak adott áldás Jákov révén fog megvalósulni és az égbe vezető lépcsős épület, a szulám (más fordításokban: létra) azt mutatta meg neki, hogy azon a helyen fog felépülni a Szentély.
Az interpretációk egy másik csoportja szerint az álom címzettje nem az álmodó, hanem a leszármazottai. Ibn Ezra, a 12. századi kommentátor szerint Izrael fiainak szólt az üzenet, amely egy rejtett kódot tartalmazott: a Szináj szó héber betűinek számértéke megegyezik a szulám (lépcső vagy létra) szó betűinek számértékével. Ebből kiderül, hogy az Ö.rökkévaló majd a Szinájon száll alá és ott adja majd Jiszráel népének a Tórát. Voltak, akik a lépcsős építményben a zsidó történelem szimbólumát látták, az angyalokat a zsidókat száműzetésbe taszító birodalmakként értelmezték, fel-le mozgásuk pedig felemelkedésük és bukásuk jelképe. A 19. századi Smuel David Luzzatto szerint a szulám az örök kapcsolat (azaz a Gondviselés) a zsidók és Isten között: a felfelé haladó angyalok az égbe szálló fohászok, míg a lejövő angyalok a teljesített kérések.
A harmadik magyarázat-csoport szerint az álom kortárs üzenetként is olvasható, amely minden olvasót személyesen szólít meg. Te vagy a létra, a felfelé menő angyalok a benned lévő potenciál, a fejlődés (התקדמות) lehetősége, a Mindenhatótól kapott tehetség, a mindig felfelé törekvő lélek. A szulám az ember állandó küzdése, illetve a benned lévő kreativitás, alkotókészség, az új dolgok létrehozása iránti vágy („citius, altius, fortius!”). A lejövő angyalok jelképezik azt, amivel a világot gazdagítod. Ahogy Szent-Györgyi Albert mondta: „Látni, amit mindenki lát, és gondolni, amire még senki nem gondolt”.
Kőszegi Judit,
a MAZSIHISZ Ifjúsági Csoport alelnöke
Egy elhagyatott eddigi – anyagi és érzelmi – biztonságától egyaránt megfosztott fiatalember készül kőpárnáira feküdni a Hátán felé vezető országúton, hogy Isten angyalai és Isten szóljanak hozzá, eligazítsák dolga felől a világban. Az álom néha útmutató, önmegértésünk segítője és alakítója.
A prófécia Izraelben soha nem egyszerűen a jövőt mutatja meg, nem vagyunk tehetetlenül alávetve a csillagok állása, a végzet hatalmának. A próféták arról beszélnek, mi lesz, ha megteszünk vagy elmulasztunk valamit. Az álom sem jelöli ki Jákob sorsát, csak segít értelmezni a helyzetét, végiggondolni a lehetőségeit, megértenie önmagát és ezzel gyakorol döntő hatást Jákob életére. A lépcsőn vagy létrán járó angyalok látványa és Isten ígérete biztosítják arról, hogy, bár nincs és jó darabig nem is lesz többé a sátrában, ahol a legjobban érezte magát, hogy bár nincs vele már az apja és az anyja, nincs és nem is lesz egyedül az útján. Oldja magányát, önbizalmat ad neki és így segíti hozzá, hogy beteljesedjen az ígéret, amelyet kap, hogy visszatér még szülőföldjére és itt fognak lakni leszármazottai is. Megerősíti, hogy ő Ábrahám áldásának és ígéretének örököse.
Nem „automatikusan” teljesedik be az álom, nem így hatnak ránk az álmaink, hanem szorongásaink, kétségeink összesűrítésével, egyfajta értelmezésével és – szerencsés esetben – a döntéseink segítésével. Jákobbal kezdődik a Tórában az álmodozások kora, ő és fia, József lesznek a szöveg legnagyobb álmodói. Jákobot álmai és álomfejtő érzékenysége eligazítja hosszú útján, Józsefet pedig először bajba sodorja, aztán felemeli abba a pozícióba, ahol igazolódnak az eredeti álmai, békét köthet a testvéreivel és gondoskodhat egész Egyiptomról. Az álom és a valóság összefüggései a Tórában különösen bonyolultak, hiszen József egész élettörténete minden ponton másképpen alakult volna az álmai nélkül és ez tulajdonképpen az édesapjára, Jákobra is igaz. A története, útja legkezdetén, Bet-Elnél, az Isten házában látott álma végigkíséri útján egészen addig, amíg be nem teljesedik hazatérésével és kezdődik elölről József élettörténetében. Van úgy, hogy álmunkban újra végigmegyünk közelmúltunk eseményein és másfelől gyakran felébredve is az álmaink által kijelölt utakat járjuk végig újra.
