Smot, 25. fejezet
16. Helyezd el a ládába a szövetség tábláit, amelyeket majd neked adok. 17. [A ládának] készíts két és fél könyök hosszú és másfél fél könyök a szélességű színarany fedelet. 18. A fedél két végére készíts két kerubot aranyból; ötvösmunkával készítsd el őket a fedél két végére. 19. Az egyik kerubot az egyik végére, a másik kerubot pedig a másik végére készítsd, a fedél anyagából készítsétek a kerubokat annak mindkét végére. 20. A kerubok terjesszék ki szárnyaikat felfelé, szárnyaikkal takarják be a fedelet, arcuk egymás felé forduljon, [de] a fedél irányába [nézzen]. 21. A fedelet felülről helyezd a ládára; a ládába pedig helyezd el a szövetség tábláit, amelyeket neked fogok adni. 22. Ott fogok veled találkozni, és a fedél fölül, a két kerub közül fogom neked elmondani mindazt, amit megparancsolok neked Izrael gyermekeivel kapcsolatban.
A Tóra 2. könyvének két fő témája van. Az első az exodus és a Szináj hegyi szövetségkötés, a második pedig a mikdás, azaz a szentély, építése. A mikdás Isten számára elkülönített, Neki szentelt helyet jelentett, amellyel kapcsolatban azt ígérte: „Készítsenek szentélyt a számomra, és közöttük fogok tartózkodni.” (Smot 25:8) (Ez a tórai verset választották feliratként Dohány utcai zsinagóga homlokzatára.) Az e versben használt héber שכן (sáchán) héber ige – amelyből a szentély másik neve, miskán, származik – gyakran jelenti a sátorban lakást, ami illik a kontextusba, hiszen a szentély maga is egy sátor volt, ahol Isten „talákozott” Mosével (Smot 25:22), és innen ered a szentély harmadik neve: ohel moéd, azaz a találkozás sátra.
Az, hogy az ókori Izrael népe számára Isten a szentélyben, vagy Izrael körében való tartózkodása pontosan mit jelentett, szinte megállapíthatatlan, de a későbbi héber nyelvben használt, Isten evilági „jelenlétét” jelző sechiná szó szintén ebből a gyökből származik.
A szentély építésének parancsai kiterjednek az apró részletekre is, a most lefordított részben a szövetség szövegét rögzítő kőtáblák megőrzésére szolgáló láda fedelének, és az azon található kerub szobroknak a leírását olvashatjuk.
16. a szövetség tábláit – A héber הָעֵדֻת (háédut) szó jelentése: „a tanúbizonyságot”, de a kontextusból világos, hogy a szövetségkötés során kapott kőtáblákra vonatkozik a kifejezés.
17. fedelet – A héber כַּפֹּרֶת (káporet) szó – ebből a gyökből származik jom kipur ünnep neve is – elsősorban elfedést vagy letakarást jelent. Másik jelentése az engesztelés-szerzés.
18. kerubot – A kerubok az ókori Keleten gyakran megformált ismert mitológiai figurák, ember- emlősállat- és madárelemek keveredtek bennük, általában a szentélyeket – illetve Isten trónját – őrző, szárnyas, félelmet keltő vadállatalakok. A Királyok 1. Könyve (6:23-27) beszámolója szerint Slomo király jeruzsálemi szentélyében a kapu felé forduló, álló kerubok voltak.
20. – Számos magyarázat létezik rá, hogy mit szimbolizálhattak a kitárt szárnyú kerubok, talán Isten állandó jelenlétét, és valószínűleg azért helyezték őket pillantásukat lefelé fordító pozícióban az isteni trón zsámolyát jelképező szövetség ládájára, hogy ezzel arra emlékeztessenek: „őrzik” a szövetség kőtábláit. Az ókori Keleten más népek gyakran őrizték a szövetségeket rögzítő iratokat a szentélyben, az istenszobrok lába alatt.
21-22. –… a szövetség tábláit … találkozni… – Ismét a fent említett édut szó szerepel a 21. versben, azaz a tanúbizonyságul szolgáló kőtáblákat kell elhelyezni a ládában. Ezt követi egy szójáték a következő versen, ahol a – más gyökből származó, de – hasonló hangzású (noádti), találkozni jelentésű szó szerepel, arra utalva, hogy Isten szavával ott találkozhat Mose, ahol a szövetséget (édut) őrzik.
Nemzetközi kommentár
michael paley rabbi
kommentárja
A vitákban születő szeretet: egymással szemben
Eredeti kommentár: Daniel Roth
A keruboknak egymással szemben, egymásra nézve kell állniuk. Ez az elrendezés a vita és az együttműködés viszonyára utal némelyik értelmező szerint.
Az egyik hagyományos értelmezés szerint a kerubok a Tóra tudósait mintázzák magasztosságukban, akik közösen, egymás felé fordulva, a hagyományos zsidó tanulási módszerrel, „chávrutában”, azaz párban tanulják a szövegeket. Vannak, akik a vallási és világi közösségvezetők kívánatos összhangját látják az egymásra figyelő kerubokban. A harmadik hasonló értelmezés pedig arról beszél, hogy a zsidók különböző csoportjainak kellene így figyelniük egymásra. Mindegyik leírás különböző státuszú, történetű, részben eltérő érdekeket követő csoportokat láttat, amelyeknek a különbségek ellenére vannak közös céljaik, ezek teszik lehetővé, hogy együttműködjenek. A világi és a vallási vezetés szempontjai, stratégiái lehetnek markánsan eltérőek, de ugyanazt a közösséget kell vezetniük az Örökkévaló által kijelölt úton. A nép maga értelemszerűen számtalan személyes élettörténet és családtörténet, eltérő érdek és érdeklődés, habitus és vonzalom együttese, ugyanakkor folyton-folyvást megerősítendő közösség is. A Tóra tanulmányozói között pedig a véleménykülönbség a vita a mélyebb és átgondoltabb megértés feltétele. A párban tanulók tevékenysége akkor hatékony, ha eltérő szempontokkal tudják árnyalni a másik értelmezését. A céljuk nyilvánvalóan közös, a megértés, az Örökkévaló elvárásainak minél pontosabb átlátása.
A kerubok nem egy irányba néznek, ahogy a tanulópárok tagjai is szemben ülnek egymással, egyetértés nincs köztük, együttműködés viszont nagyon is zajlik, épp úgy, hogy egymásra figyelnek.
A jó vita lehetőségét ismeri és számos forrás szerint nagyra tartja a zsidó hagyomány. Chávát, az első asszonyt szintén Ádámmal „szembeni segítő”-ként teremti az Örökkévaló a Tóra szerint.
Egymástól különböző, egymást kiegészítő, egymással egyenrangú társak lesznek. Épp így számíthatnak egymásra szerencsés esetben általában is a párok, a különbségeikből megszülető kölcsönös megértés mélyítheti a kapcsolatukat, erősítheti szeretetüket.
A Tóra megértése ebben a tekintetben sem tér el a körülöttünk élők megértésétől, ebben is párhuzamosak feladataink az Örökkévalót és a társainkat illetően.
A szerzőről
Daniel Roth, rabbi, egyetemi oktató Izraelben, elsősorban konfliktus-menedzsmenttel foglalkozik, vallástudósként is és gyakorlati szakemberként is, ebben a vonatkozásban érdekli elsősorban a vallási párbeszéd kérdésköre.
A kommentár forrása: https://elmad.pardes.org/2015/04/parshat-trumah-with-their-faces-one-to-the-other-the-cherubim-as-an-image-of-disagreement-for-the-sake-of-heaven/
kommentárok
Gál Attila,
a MAZSIHISZ Szeretetkórház „vallási vezetője”
Nem sokkal azután, hogy az Ö-rökkévaló egyértelműen megtiltotta az égi és földi lények ábrázolását (Smot 20:4,20 ), e hetiszakaszban olvashatjuk a kerubok elkészítésére vonatkozó parancsot (Smot 25:16-22). Vajon miért nem számítanak a kerubok bálványnak? Ha valóban létező szellemi lényt formálunk meg, akkor nincs ábrázolási tilalom? Úgy vélem, mélyebb választ kell keresnünk. Napjainkban a bálványimádó kultuszok – a nyugati világban – már nem elterjedtek. Vagy mégis, csak új formában tértek vissza?
A Héber Bibliát olvasva gyakran találkozunk az ókor bálványaival: Báálnak, Dágonnak és Mámonnak hívták őket. Akkoriban sokszor az a közösség érezte magát erősebbnek, amelyiknek gazdagabban díszített, drágább bálványa volt.
Korunk bálványainak is van neve: Ferrari, Rolex, vagy éppen Michael Kors. Számos diák megtapasztalja, hogyha olcsó, kínai gyártmányú „gagyi” cipőben megy a suliba, akkor valamelyik osztálytárs, akinek telik márkásabb cipőre, biztos fog tenni egy pár gúnyos megjegyzést. A felnőttek is ismerik a „bálványok háborúját”: ha kopott autónkból kiszállva látjuk, hogy egy kabrióval parkoltak mellénk, számíthatunk megvető pillantásokra, mintha emberi értékünket az autónk értéke határozná meg.
Természetesen ez nem azt jelenti, hogy tilos luxuscikket vásárolni, de amikor az ember a saját, és mások értékét a vagyontárgyai alapján kezdi mérlegelni, akkor ott a XXI. század bálványimádásáról van szó.
A Brésit 1:26 azt mondja, hogy I-sten saját képmására teremtette az embert. Ezt értelmezhetjük úgy, hogy I-stent egymásban kell keresnünk és meglátnunk. Az ember értékét I-sten szemében az embertársaival, és nem pedig az anyagi tulajdonával ápolt viszonya határozza meg. Ha nem engedjük, hogy a sznobizmus és a státusszimbólumok meghatározzanak bennünket, akkor sikerül lerombolnunk a bálványokat.
A kerub azért díszítheti a szövetség ládáját, mely I-sten és ember találkozásának bizonyítékait őrzi, mert arra tanít: se Istennel, se a másik emberrel kapcsolatban ne a státuszszimbólumokra figyeljünk. Adjunk esélyt egymásnak, és magunknak is: ne a ládán lévő aranyszobrot nézzük, hanem a benne rejlő igazi értékeket.
Herczog Noémi,
a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár munkatársa, színikritikus
A Trumá hetiszakaszt olvasva felvetődik a kérdés: hogy néz ki egy kerub? A Zsidó Múzeum első emeletén található Tóraszekrény-függöny (párochet) tetején található egy korona, melyből szalagok lógnak ki: na, azok a kerubok. Úgy hallottam, hogy egy korábbi leltározáskor ez be is került a műtárgyleírásba: a biedermeier ábrázolásba beleillett a szalag mint lehetséges értelmezés. Pedig csak arról van szó, hogy a tizennyolcadik századi (Tóra) olvasott felhasználónak még egyértelmű volt, ami nekünk már nem feltétlenül az: hogy a párochet készítője az Örökkévaló ábrázolásának tilalmát hidalja át, amikor finoman utal a kerubokra. Hiszen róluk köztudott, hogy a koronában szoktak bujkálni. Vagyis a titkos tan szimbolikusan azt üzente a beavatottaknak, hogy Isten személyesen és védelmezőleg jelenik meg a párochet mögött lévő Tóraszekrényben.
A kerubok azért is szimpatikusak, mert ökumenikus lények, a bizánci kereszténységben is fontos szerepük van.
Ahogy Szilágyi Ákostól tanulhattam angyaltanból: ők a másodikok a mennyei hierarchiában. Ezékiel próféta szerint négy arcuk van és négy szárnyuk, melyekkel elfedik a frigyláda titkát; meg az Édenkertet őrzésére szolgáló lángpallosuk. Hogy Peter Falk vagy az Angyalok Amerikában angyalai kerubok-e, nem tudom. Viszont a kortárs magyar irodalomban is felbukkannak, például Kárpáti Péter A túlvilágon túl című írásában: „A Shekhina, amikor még állt a Templom, a szentély második függönyén túl lebegett, a frigyláda fölött, két kerub között.”
És csak kevesen vannak, akik felismerték, hogy találkoztak is velük. Pilinszky János például, aki azt írja kedves színészéről és barátjáról, Sheryl Suttonról: „most olyan szépen ült a karosszékben, mint egy kerub az iskolapadban.” Pilinszky észreveszi az aszkézist a modellben, a tudást őrző angyalt a színészben. Hasonlóan ír Törőcsik Mariról is: „egyre törékenyebb alkatában gyönyörűen és iszonyúan felnőtt és elhatalmasodott valami (…) valami egyszerű és súlyos vasgolyó”. A törékeny, földi esetlenségben – mint a koronában – ott bujkál a kerub.
